Botár Edit (1930-2014) sokoldalú alkotóművész volt. Erdély-szerte és Magyarországon festőként, pontosabban akvarellistaként ismerik. Ez a műfaj valahogy a perifériára szorult, hiszen nem annyira időtálló, mint az olajfestmény, vagy kissé lenézik, mert egy-egy vízfestmény elkészítése sokkal rövidebb ideig tart, kevesebb előkészületet igényel, mint a vászon és olaj… Akik rajonganak érte, azok értékelni is tudják a jól sikerült képeket, hiszen hangulatokat, tünékeny pillanatokat is meg lehet ragadni általuk, ugyanakkor tévedni is könnyebb, nem lehet retusálni például egy rossz ecsetvonást.
Ugyanannyira marginális, sőt, az akvarellfestéshez viszonyítva is kevésbé ismert, és ritkán tematizált alkotói pálya a báb- és bábszínházi díszlettervezők munkája. Kolozsváron és bábos körökben viszont Botár Edit neve ekként maradt meg sokak szívében. Az 1960-as évektől kezdődően, az úgynevezett „aranycsapattal”, Kovács Ildikó rendező mellett alkotott és zárta be magát gyermeknemzedékek szívébe, olyan mesefigurák és bábelőadás-szereplők megalkotásával, amelyeket a Quadro Galériában mutattak be a Botár-hagyaték gondozói.
A Quadro aukciókat szervező és kortárs alkotókat bemutató galériaként ismert, de felvállalták azt is, hogy olyan művészeket és műfajokat mutatnak be időszakos kiállításaikon, amelyek kiesnek a mainstream irányzatokból. Így jött létre az Apró világok című tárlat is, amelynek gerince Botár Edit báb- és díszlettervei, valamint a hagyatékában fennmaradt bábok kiállítása. A tárlat különlegessége a Karnyóné című legendás előadás videofelvételről vetített rövid részlete, valamint a Színre szín című bábszínházi etűd, amelyben két fiatal színész kelti életre a bábokat. A látogatókat, a gyerekeket ajándékkal lepik meg a kiállítás szervezői: Botár Edit tervei alapján készített papírbábokat és -ruhákat vihetnek haza emlékbe.
A kiállítás Székely Sebestyén kurátor, Palocsay Kisó Kata egyetemi oktató, bábos, rendező, a hagyaték feldolgozásában, katalogizálásában részt vevő Kocsis Tünde dramaturg és Jakabffy Tamás odaadó kutatómunkájának eredménye. (A feldolgozott anyagot átadják az Országos Színháztörténeti Múzeumnak).
A kiállítóterem egy-egy sarka vagy fala előadásonként csoportosítva mutatta be a bábrendező legfontosabb alkotótársa, a képzőművész munkáját: vázlatok, részletrajzok, összképek a díszletről, technikai részletek a varroda és a műhely számára, hogy minden lerajzolt vonal életre kelthető legyen, ha átveszi a szerepet formáló színész. Lenyűgöző az inspirációforrások változatossága és gazdagsága: sok népi motívum és díszítőelem jelenik meg a karakterekben, például Az erdő című előadás szereplői népviseletben mutatják be számaikat, az Állatmesékben mézeskalács-figurák jelenítik meg Móricz Zsigmond szereplőit, A lusta kismozdonyhoz vagy a János vitézhez készített tervek akár egy-egy gyermekkönyv illusztrációi is lehetnének, a Kobak-mesékben pedig gyermekrajzok alakulnak át bábtervekké.
Botár Edit egy harmadik műfajban, a sivár érában szintén perifériára sodort divattervezésben is jeleskedett. A legtöbb technikai bábtervhez szín- és anyagmintát is mellékelt, és nagyon odafigyelt arra, hogy „kézreszabott” legyen például a kesztyűbáb (bi-ba-bo), vagy leírja a készítőnek, hogy aszerint fúrjanak lyukat a fejekbe, hogy mozgatáskor kifejező legyen az előadó által életre keltett báb. A Fram, a jegesmedve előadáshoz készült tanulmányt is láthatunk, amelyeken a főhős érzelmeit próbálja vonalakkal definiálni. Számomra ez az egyik legfontosabb rajz, hiszen vitathatatlanná teszi egy jó képzőművész közreműködésének fontosságát. Bármit is szeretne a rendező, ahhoz az kell, hogy a groteszk, esetlen báb képes legyen érzelmeket is kifejezni, és ehhez fontosak az arányok, a koponya formája vagy a megfelelő távolságra elhelyezett szemek.
Nagyon jól dokumentált a színháztörténeti jelentőségű Karnyóné, Kovács Ildikó legendás előadása is. Ennek különlegessége, hogy a bábok életre keltek, a színészek bábszerű mozgással, erősen karikírozott sminkkel, a vásári komédiásokat megidéző, a figurák jellemével összhangban lévő jelmezekben brillíroznak, és az előadás végén minden szereplő és bábja találkozik.
A kiállításhoz kapcsolódóan bemutatott Színre szín című előadáshoz Palocsay Kisó Kata rendező és az előadás színészei, Varga Hunor-József és Veres Orsolya restaurálták a hagyatékban fennmaradt hét bábot, hogy meg tudják mutatni kicsiknek és nagyoknak, miként kelnek életre a csillogó gombszemű kislányok, hogyan libben mozgáskor a raffia-haj és a fátyol a tündéri pálcás (azaz wayang) bábokon. Mindennél többet elárul Botár Edit alkotói nagyságáról és efemer művészete korokon átívelő értékéről, hogy a múzeumi értékű rekonstrukció ma is elvarázsolja a legőszintébb és legkritikusabb bírákat, a gyermekközönséget.
(Akik nem tudták megnézni ezt a gazdag kiállítást, kárpótolják magukat és olvassák el a tartalmas ismertetőt a Quadro Galéria honlapján: https://galeriaquadro.ro/exhibitions/0
