És az éjszaka, amikor riadtan ébredtél? Veríték csorgott alá homlokodról, magad mellé nyúltál, és nem tudtad kitapintani az ágyban. Kicsoszogtál a fürdőbe, és ott térdre zuhanva úgy ölelted át a vécékagylót – miközben elemi erővel dőlt belőled minden szenny –, mint templomban a Megváltó szobrát. „Segíts!” – könyörögtél az Úrhoz, „ne hagyj el engem”, de nem volt, aki meghallgasson ezen a kései órán.
Aztán visszafeküdtél a kihűlt ágyba, s úgy érezted, nélküle hatalmas ez a fekhely, bárcsak itt volna melletted, és tenyerével letörölné gyöngyöző homlokod. De miért vetted szádra az Istent? Honnan jött e sosem látott bátorság? Muszáj emlékezned, barátom!
Minden délután berúgtál a híd alatt, és csak egy rühes puli merészelt osztozkodni veled a szánalomban. Büdös volt és csomókban lógott róla a nyíratlan szőr, de mégis boldogabbnak tűnt nálad. Csak ültél a híd alatt, ittad a kisközértben vett kannás borodat, és verseket írtál. Kibaszott jó verseket, és azt hitted, válhatsz valakivé, de nem volt benned tartás beismerni tévedésed.
Amit meg kell tenned, azt ugye meg fogod tenni?
A kérdés, mely csontvelődig hatol. Mesterség a helyénvalót szem előtt tartani. S ha olybá leszel, mint az imágó, mely egy nap kifordul önmagából, visszatalálhatsz hozzá. Veríték csorgott alá homlokodról, magad mellé nyúltál, és nem tudtad kitapintani az ágyban. Kivert dög voltál, akár a híd alá nőtt kóbor puli.
Autók húztak el fölötted, és azt hitted, az élet, amit élsz, színes és tiszta. Nem megyek haza, dünnyögted, és a pillérek dübörgése volt az egyedüli válasz. A patak csak folyt, és jelzőt se találtál hozzá. Aztán egy nap odavágtad anyádnak, mit ugatsz, meg se szültél, hagytad, hogy az orvosok kivágjanak belőled, milyen alapon, de már nem tudtad befejezni, mert a pofon, amit kaptál, a szívedet darabokra törte. Aztán napokig felé se néztél, azt gondoltad, ez a leválás, pedig egy szart. Meglehet, bolond a nő, de fölötted áll.
Azon a másik délutánon csak a szerencsén múlott, hogy nem lett nagyobb baj. Ha kijjebb sodródsz, már ott vagy a főúton a szembejövő forgalom kerekei alatt. De mitől is forrtál fel annyira? Lényegtelen lenne? Dühödben biciklire pattantál, és addig tekertél, amíg görcsölni nem kezdett a lábad, aztán a kontrafék nem akadt rendesen, nem tudtál megállni, a számtalan megoldások közül a lehető legjobb azonnal átvillant rajtad, kénytelen leszel eldőlni, ha azt akarod, hogy időben megállj. Azzal persze nem számoltál, hogy a murvával felszórt utcán másképp tapad a bicikli kereke, mint a sima talajon. Még a dőlés előtt elcsúsztál, és jobbodon feküdve sodródtál egészen a főút pereméig. Egy hatalmas teherautó húzott el éppen, érezted, ahogy arcodba csap a menetszél. Azonnal lábra pattantál, és sehol sem éreztél fájdalmat, pedig tudtad, hogy nagyot estél. Két utcával lejjebb kezdett sajogni mindened. Akkor vetted észre, hogy a térdednél kiszakadt a nadrágod, és amint felhúztad a szárát, láttad, hogy a bőrödet egészen lehorzsoltad. De a könyököd még ennél is rosszabbul nézett ki. Az egész alkarodat vér borította, a kisujjad hegyéről csöpögött le a földre, neked azonnal orvosi segítségre van szükséged, ellátásban kell, hogy részesítsenek, hallottad a hangot, igen, de nem otthon vagy, hanem nagyanyádnál, azt se tudod, merre van a rendelő, és van-e egyáltalán ilyenkor rendelés, és ha van, fogadnak-e téged ezzel a karcolással, amit persze túlzás karcolásnak nevezni, ezt te is érzed, és azt is érzed, hogy rettenetesen csíp a könyöködön levő seb, a térded elég sután hajlik, s mire innen hazakeveredsz, nem két perc.
Nagyanyád sápadt arcáról leolvashattad, nem néz ki jól a sérülés, és erről a fürdőszobai tükörben magad is meggyőződhettél. A hideg vízzel kimosott seb úgy nézett ki, mint egy szétnyílt, vöröslő kagyló, vagy női nemi szerv. Tudtad, hogy sebtapasszal ezt nem lehet beragasztani, rosszabb esetben még ölteni is kell, ha szerencséd van, néhány gézlappal megúszhatod. Miután megtudtad, merre a rendelő, bicegve elindultál, s útközben azon morfondíroztál, vajon hány centin múlott, hogy nem sodródtál a teherautó kerekei alá. Számít egyáltalán?
A rendelőben szerencsére alig volt ember, s az a néhány idősebb asszony is csak gyógyszert íratni jött. Odabent a kezelőszobában hűvös arcú doktornő fogad, látod rajta, szívesebben lenne máshol, mint itt, és szívesebben tenne mást, mint hogy a te sebedet kenje le jóddal és kötözze be szorosan gézzel. A végén – a fertőzések elkerülése végett – injekciót is kapsz sajgó combod egyikébe, s mielőtt elbúcsúznátok, a további teendőkről kezd beszélni. Hallgatod, hallgatod, de nem is igazán figyelsz arra, amit mond; sokkal jobban leköt a dekoltázsa és a dekoltázsán pihenő aranylánc és az aranyláncon levő kis kereszt. Gondolsz valamire, aztán a szemébe nézel és megköszönöd a segítséget, és ígéretet teszel arra, hogy legközelebb óvatosabb leszel, és természetesen, ha visszautazol a városba, a saját háziorvosodat is fölkeresed a szétnyílt, vörös kagylóra, vagy női nemi szervre emlékeztető sebeddel. A rendelőből kilépve jut csak eszedbe, a doktornő egyik szeme zöld volt, a másik barna, és hogy ennek a jelenségnek van egy idegen elnevezése. Majd megnézem a szótárban, gondolod szórakozottan, aztán ahogy elhaladsz azon az útszakaszon, ahol nemrégiben elestél, kiesik a fejedből a doktornő tekintete. A széttúrt murva láttán eszedbe jut, tényleg csak pár centin múlott, hogy nem sodródtál a teherautó kerekei alá.
Nincsen ráadás. Annyi vagy csupán, amennyinek látszol. Iszol egyet velem, kérdezte az öreg, tegnap halt meg a feleségem, persze, felelted, és már nyúltál is az üveg után, a busz pedig gyűrni kezdte alattatok a várost. Akkoriban órák hosszat ingáztál a két végállomás között. Nem volt dolgod, fölszálltál, és hagytad, hogy vigyen a járat, jogod van hozzá meg bérleted. Sajnáltad a megözvegyült urat, persze, de nem tudtál mit kezdeni a könnyektől ragacsos szemmel, sem a szürke-sárga bajuszra száradt vörösborral. Őszinte részvétem, mondtad, mielőtt leszállt volna; de lehet a részvét más, mint őszinte? Az öreg bólintott, és te megkönnyebbültél.
Aztán a riadt ébredés. Érezted, valaki ül a mellkasodon, és kezét a nyakad köré fonja. Majd másvalaki a bokádhoz nyúl, és lerántani készül az ágyról. Veríték csorgott alá homlokodról, magad mellé nyúltál, és nem tudtad kitapintani. De vajon ez még hozzád tartozik?
Különben is, nem te voltál az, aki „közös megegyezéssel” távozott a cégtől, mert nem bírta tartani a pofáját? Azt hitted, következmények nélkül mondhatod ki, amit gondolsz? Egyáltalán hogy jutott eszedbe gondolkodni? Tudhatnád már, az efféle ostoba cselekedetek sodornak bajba. Az elején – figyelmeztetés gyanánt – áthelyeztek a feldolgozóba, küldemények és csomagok között próbáltad a helyedet megtalálni, s mire mentél vele? Az egész napos robottól lerohadt a lábad, aztán ahogy hazaértél, örültél, ha tudtad, hol áll a fejed. Napok teltek, hetek és hónapok, s a végén már úgy érezted, mind egyforma, nincs semmi különbség. Csak a falinaptáron arrébbtolt piros csuszka jelezte: ma ma van, és nem tegnap.
És mit ad Isten, hát nem beléd köt a szortírozó mellett a részlegvezető? Verném anyádba, mondja neked a sziklaképű, te meg a gépnek taszítod, és a többiek – gyertek srácok, itt bunyó lesz – már állnak is körétek. Karodon feltűrt inggel várod az első ütéseket, de rátok csengetnek, lejárt a műszak. Majd odakint folytatjuk, hangzik el a közös ígéret, de nem folytatjátok. Pár nap múlva levelet kapsz, melyben tájékoztatnak áthelyezésedről: kézbesítő lettél, kéretik hétfőn megjelenned a kijelölt központban munkafelvétel céljából.
Mi mást tehetnél? Megjelensz, és a harmadik héten már ki is basznak, mert az egyik területi ellenőrt elküldted az anyjába. Semmilyen tekintetben nem tudott azonosulni a kijelentéseddel, miszerint azt teszel, amit csak akarsz, akkor és ott, ahol és amikor csak akarod; és különben is, egy zsemlegerincű neked ne tegyen keresztbe, mert az ilyeneket szokták elsők között fölhúzni a lámpaoszlopra.
Megérte? Gyáva voltál; s gyávaságod a legsúlyosabb bűnök egyike. Tudod, egyszer kerülőúton, hogy ne vegyen észre senki, szinte rohantál haza, kezedben sörösüvegekkel teli szatyor, véletlenül se tudják, ott jártál, és láttál mindent. A kereszteződésben nem adott elsőbbséget az autó a motorosnak, az ütközés erejétől a bukósisakos férfi lerepült, és földet érése után is métereket csúszott az aszfalton. Aztán nem mozdult. A kocsi ajtaja kivágódott, és egy halálra vált asszony rohant megnézni, mi történt. Te meg álltál az út túl oldalán, és nem mozdultál. Aztán eszedbe jutott: végül is itt és most nincs szükségük rád, nem te vagy az, aki segítséget tud nyújtani. Mi szükségük arra, hogy beavatkozz a dolgaikba? A halálra vált asszony ott térdelt a bukósisakos férfi mellett, próbálta a vállainál fogva eszméletre téríteni, de te pontosan láttad – amit ő még nem –, kísérlete hiábavaló. És megérezted a kiömlött benzin szagát. Az oldalára fordult motorból folyt ki és terült szét az aszfalton. Az erő szép lassan visszatért a lábaidba, és kerülőúton, hogy ne vegyen észre senki, szinte rohantál haza, kezedben sörösüvegekkel teli szatyor, véletlenül se tudják, ott jártál, és láttál mindent. Lakásodba érvén, hallani vélted, valahol a távolban sziréna szól. Semmi szükségük arra, hogy beavatkozz a dolgaikba. S különben is, neked tele volt a kezed szatyrokkal.
Úgy rémlik, te kérdezted, van-e menedék, hol megpihenhetsz; te voltál az, aki vágyott elbújni a világ elől egy fárasztó utazás után, abban reménykedve, kaphat még esélyt. De miért kellett öreganyád kutyáját oldalba rúgni, amikor az nem tehetett semmiről? Szegénynek az szerzett örömöt, hogy a saját szarát is megehette, szabad volt, és a csillogó, fekete szemei ezt visszatükrözték. De mit érdekelt ez téged? Magadhoz csábítottad, és amikor a bűzös pofájával az arcodba akart nyalni, fölálltál a guggolásból, és egy jól irányzott mozdulattal bordán rúgtad. A szerencsétlen állat nyüszítve kotródott a házához, ki se mert jönni egész délután, és amikor neked szegezték a kérdés, mi lelte Maszatot, felhúzott vállal és széttárt karokkal feleltél, fogalmad sincs, mi történt. Aznap este aztán előkerült a kutya, a háza mellett zavartalan elvégezte a dolgát, és a teraszon ülve láttad, hogy megfordul és elkezdi nyalogatni, majd nagyokat harapva befalni a gőzölgő kupacot. Tudtad, undort kellene érezned, olyasfélét, aminek elengedhetetlen része a hányinger, a kínos öklendezés, de teljesen üres voltál legbelül. Karikás szemmel nézted, hogy tűnik el a fekália. A rögtönzött vacsorát követően Maszat visszabújt a házába, és nem sokkal később, mint aki jól végezte dolgát, aprókat horkantva el is aludt. Te végül bementél a konyhába és rágyújtottál, annak ellenére, hogy tudtad, tilos, és csak kint szabad, és szemezni kezdtél a mennyezeten lógó légypapírral. Az alsó felén ott volt az a légy, amelyik még reggel repülhetett a ragacsos szalagra. Nem bírt mozdulni, szárnyaival viszont kétségbeesetten csapkodott; azt hitte, el tud repülni. Ott fogsz megdögleni, gondoltad, lassú és kínkeserves haldoklásban lesz részed. Holnap ilyenkorra lanyhulni fog a lendület, alig néhány mozdulatra futja már csak, míg végül egyre sem.
