évem ’20 egy bedöglött pedelec a kempinski előtt plusz egy bőven éjszakába nyúló délelőtt lekapcsolt óriáskerék: a nagy mű megíratlanul állok veszteségesen és kivilágítatlanul Viszony Nem én főztem, nem nekem kell megenni. A testem reklámfelület, az arcom maszk. Én egy keresztnév vagyok, te egy keresztnév vagy. A biciklim egy mozgó pont, a vacsorád egy háromjegyű szám. Applikáción keresztül követed az útvonalamat. Applikáción keresztül értesülök a tejallergiádról. Tudom a kódot, amivel bejuthatok hozzád. Tudod a számot, amin panaszt tehetsz rám. Magázlak, te letegezel. Jó napottal köszönök, te azt mondod: heló. Szép napot kívánok, te azt mondod: csá. Ismerem a lakcímedet, tehát megvan rólad a véleményem. Tisztában vagy a státuszommal, tehát megvan rólam a véleményed. Mosolyogsz rám, mert örülsz a vacsorádnak. Mosolygok rád, mert borravalót remélek tőled. Jelzed felém, hogy elmehetek. Jelzem feléd, hogy késésben vagyok. Holnap az utcán nem fogsz megismerni. Holnap az utcán nem foglak megismerni. Ha költő lennék, szájon csókolnálak. Ha költő lennék, hasba szúrnálak. Ha költő lennék, beleköpnék a levesedbe. Nem vagyok költő. Futár vagyok. Nyugi. no border az arab fiú fehér ingben a járda szélén állt követett a szemével és valamit hangosan magyarázott tépte az ingét és mutogatott magára in is! in is! fékeztem leszálltam: hátha valami baja van nem fékeztem nem szálltam le: hátha valami baja van in is volt! in is volt! kiabált utánam amíg az első adandó keresztutcánál le nem kanyarodtam ennyi volt az egész mégis zavarba hozott: egy múltidőben két alkalmazott szomorú de szép is: ő is wolt meg én is Szókratészt? Megkaphatom? A pultos olyan kifejezéstelen tekintettel meredt rám, amiből így utólag arra következtetek, hogy az egyik titkos tanítványa lehetett. Mondtam a számot, és már nyújtotta is a csomagot. A bisztró előtt, a Stáhly utca és a Márkus Emília utca sarkán egyetemisták cigarettáztak állukra tolt, sárga maszkban. Ahogy elmentem mellettük, egy pillanatra elhallgattak. „Jelen Bisztró”. Már ez is milyen fura. Emlékszem, hogy szokatlanul enyhe október volt, leokéztam a címet, felültem a biciklimre, és nekiindultam az éjszakának. Szókratész – mint ez köztudott –, a Víg utca 20-ban lakik, ami azért jó, mert van lift. Ahogy felértem a harmadikra, egy ideig tanácstalanul kóvályogtam a vaksötét körfolyosón, aztán észrevettem, hogy a túloldalon résnyire nyílik egy ajtó. Sietve körbekerültem, a hátizsákomból izgatottan előkotortam a szállítmányt, de máris csalódnom kellett. Érdemi dialógusra a legnagyobb igyekezetem ellenére sem kerülhetett sor: egy kéz kinyúlt a résen, átvette a papírzacskót, és se szó, se beszéd, behúzta maga után az ajtót. Hogy öreg vagy fiatal, kicsi vagy nagy, rettenthetetlen fárosz, vagy beszari kis pöcs – ezt sajnos ennyi idő alatt egyáltalán nem sikerült kifigyelnem. Igazából még azügyben sem tudok teljes bizonyossággal állást foglalni, hogy Szokratész férfi-e vagy nő. Kár, pedig szerettem volna elmondani neki, mennyire örülök, hogy ezek szerint tévesek a híresztelések, bíráit sikerült jobb belátásra bírnia, és végül ostoba és elhamarkodott tervéről is letett. Elgondolkodva szálltam vissza a liftbe, de még mielőtt lehúztam volna a címet, eszembe jutott, hogy megnézem a kiszállítás tételei közt, vajon mit rendelt magának ma estére a mester. Az applikáció három tételt sorolt fel: ̶ napi leves, ̶ almatorta, ̶ 2 dl burok. Hogy ez az utóbbi mi lehetett, arról sejtelmem sincs. Talán csak lemaradtak az ékezetek. Jó étvágyat, Szókratész! Legyen szép estéd! rontás megfogja a fülénél és lefixálja a helyet maga elé emeli most belövi a hátteret bomba ötlet szép emlék lesz szoktatja az elméjét a Bazilika előtt áll és fotózza a bögréjét kicsi piros kétségkívül egész mutatós innen látom: Memories of Hungary-logós le lehetne magunk előtt tagadni de minek: vannak rajta madarak meg virágok meg szívek idő van: a TOKIO-ba halat hoznak mit tesz isten: éppen delet harangoznak mindjárt vége belebiciklizek a képbe Báb A pirosnál álltam a Bajcsy-Zsilinszky úton. Az őszi napsütésben egy ökörnyál ereszkedett le mellém a magasból. Vékony volt, mint a legvékonyabb damil. Rögtön tudtam, hogy apám próbál kapcsolatba lépni velem. Ő mozgatja, úgymond, a szálakat. Megelégelte a függetlenségemet, és most olyasmibe próbál belerángatni, amit később a szememre vethet, és a fejemre olvashat. Amiért a végén büntetés jár. Megpróbáltam ellenállni, a biciklimen egyensúlyozva jobbra- balra hadonásztam és kétségbeesetten markolásztam a semmit, míg az utolsó utáni pillanatban sikerült kirántani a csuklómat a rátekeredő szálak szorításából. A lámpa zöldre váltott, és én újra szabad voltam. Az első sarkon bekanyarodtam, és végigszáguldottam a Zichy Jenő utcán. Pontban délben meghallottam a mobilom csipogását. Lehúzódtam a padka mellé, megnyitottam az applikációt, és megnéztem, hogy ezúttal honnan hová, hány kilométeres távolságra, mit kell szállítanom, mindehhez hány perc áll rendelkezésemre, és cserébe milyen összegű javadalmazásra számíthatok. Nevelődési regény Első fejezet: Tábláról táblára terelnek végig az úton, de nem lehet tudni, kik. A MOSLÉKTÁROLÓ HELYISÉG-től a VIGYÁZZ, A MÁRVÁNY CSÚSZIK!-ig. Utolsó fejezet: Tábláról táblára terelnek végig az úton, de nem lehet tudni, kik. A MÁRVÁNYTÁROLÓ HELYISÉG-től a VIGYÁZZ, A MOSLÉK CSÚSZIK!-ig. KÁIN SQUARE A történelemnek abban az utolsó, végzetes pillanatában én épp Budapest egyik fő közlekedési csomópontjában várakoztam a kereszteződésnél, és ahogy a nyeregben üldögéltem, feltűnt, hogy a szemközti épület üvegfalán lévő felirat egy- két karakterét az előtte álló lámpaoszlop kitakarja.
