Kozákné Víg Zsuzsa rámarkolt, felemelte és szúrt. A kés hegye elmerült a remegő húsban. Egy pillanat után sebesen folytatta a sertésmaradvány vagdalását. Egyre erősödő feszültsége miatt a szúrások és vágások mind erősebbek lettek. Már itthon kellene lenni Lacinak. Biztos a Sanyiék megint elcsábították egy sörre a nyomorultat. Ő meg siet haza, hogy minél előbb fel legyen a hús dolgozva, elkészíthesse párja kedvenc ételét, ha már László-nap van. Pedig úgy örült, hogy végre nem egy hétköznap. Na, kész. Nagyot sóhajtott. Most már mehet is a husi a sütőbe! Megérdemel egy kis kényeztetést. Bekapcsolta a tévét, kivette az eredetileg a vacsorához vett egyik bort – Merlot, a kedvence – bedobott a szájába egy Tofifee-t és elnyúlt a kanapén. A Szenvedélyes szívek című sorozat 177. része is arra emlékeztette, hogy a megnyerő főhős, Juan Samuel de Medina vonzerejétől mennyire messze áll Kozák Lászlóé.
Kezdődött a Híradó. „Döbbenet! Megfojtotta szerelmét a 18 éves nyírtordasi fiú!” „Megkéselte anyját a fiatal lány!” „Otthonában verték agyon a kisnyugdíjas párt” Csupa-csupa megrázó képsorok, nyugalmat megzavaróak… Dráma. Tragédia. Borzalom!
Zsuzsa ismét ivott, aztán megcsóválta a fejét. Miért történnek ilyen esetek? A tévék meg csak a szenzációhajhászásra mennek, a vérre, erőszakra. Felhabosítják, eltúlozzák. Mivé lett a világ – gondolta – Csak ez a vezető hír. Erőszak, halál, vér. Meg néha egy kis szex. Lehúzta a megmaradt bort – no, igen, ez elég jól elkopott.
Miután kivette a húst a sütőből, kinyitott még egy üveg bort, ha már a névnapos késik. A második üveg még könnyebben csúszott. Kapcsolgatni kezdett a csatornák között, aztán megállapodott egy főzőműsoron. Nemsokára kezdődik egy romantikus film, amelyről jókat hallott. Azt mindenképp meg akarta nézni. A zár hangjai jelezték, hogy férje megérkezett.
BAMM – döndült az ajtó. Nem sietett elébe, hallgatta az előszobából beszűrődő hangokat. Na, most levette a kabátját, most felakasztotta, lehajolt érte, megint próbálkozott. Krákogott, lerúgta a cipőjét. Átkozódás, majd nyílt az ajtó. Trappolás és zajolás a konyhában.
Eddig várt. – Ilyenkor kell jönni, Lacika? – sietett ki a konyhába. – A kedvencedet sütöm neked és…
A férfi már a konyhaasztal fölé hajolt és állva lapátolta be az ételt. Zsuzsa még nagyobb haragra gerjedt. – Te képes vagy így bezabálni ezt a finomságot, amivel én annyit kínlódtam? Én együtt akartam vacsorázni veled, terített asztalnál, csinosan, kényelmesen, te bunkó! Egyáltalán hol voltál ilyen sokáig? Minek neked a telefon, ha nem használod?! Ne is válaszolj, látom. Megint bebasztál a Janiékkal! Nem szégyelled magad?
Laci szájában megállt a hús. – Kussoljál. Csak megü… megüppenel… megünnepeltük. Verjem belé… ma is sok és nehéz volt a meló. – Laci targoncásként dolgozott egy bevásárlóközpontban. – Te meg – vette észre az üres borosüveget – megittad a bort?
– Mert késtél, te szerencsétlen! – kiáltotta olyan megvető hangsúllyal, amilyen csak tellett tőle.
A férfi böfögött. – Hagyjál már békén legalább ma, – morogta.
– Mert téged mindig békén kell hagyni! Elegem van belőled, nem is tudom, minek visellek el! – folytatta Zsuzsa, érezte az eltelt évek minden sérelme feltolul benne.
A férfi csak tele szájjal röhögött. – Dehogynem tudod. Mert nem kellenél senki másnak. Hiszen negyven és száz fölött vagy.
Zsuzsa végignézett a férfin, akivel már több mint húsz éve együtt élt. Most örült, hogy nem lett gyerekük. Keserű ízt érzett a szájában. Lehetett az élete, de valószínűbb, hogy a bor utóhatása.
– Na, nem volt ez olyan rossz – törölte meg Laci a száját. – Kicsit szottyos volt, de jó. Tudsz te, ha akarsz. Kár, hogy bevedelted a bort.
A hűtőből kivett egy sört, felszisszentette és már cammogott is be a szobába.
– Most mégis mi a bánatot csinálsz?! – kiáltott utána a felesége.
– Mindjárt kezdődik egy jó kis thriller a tévében, nem fogom kihagyni, – nyúlt el a férfi a kanapén.
– Most lesz az Örökös szenvedély is! Azt nézzük. Aztán összebújunk, bár már nem sok kedvem van hozzá. Büdös vagy, szóval menjél zuhanyozni! Aztán legalább nézzük a szenvedélyt, ha mi nem csináljuk – Zsuzsa is kivett egy sört a hűtőből. Nem szerette, de bor már nem volt. Borra sör… mit is csinál?
Besétált és végignézett a tévé kék fénye által megvilágított férjén. Nagy sörhas, tokás nyak, elhájasodott vörös fej, amelyen haj csak a tarkóján maradt mutatóba. A pólójából elől őszes szőrcsomók kunkorodtak ki. Zsuzsa elfordította a fejét és csak úgy nyelte a sört, majd böfögött egy nagyot. Felvette a távirányítót és átvitte a képet másik csatornára. Az Örökös szenvedélynek már peregtek a kezdő képsorai.
– Na, ezt most rohadtul hagyd abba – állt fel Laci – Add ide azt a vackot. Nem rontod el a névnapomat a nyálas filmeddel. Add már ide!
Dulakodni kezdtek a távirányítóért és bár Zsuzsa is nagydarab volt és karmolt is, az izomerővel ő állt rosszabbul. Férje elvette a távirányítót és már hallotta is a thriller vészjósló muzsikáját. Laci visszadőlt a kanapéra és erősen markolta a távirányítót.
Zsuzsa csak bámult. Sarkon fordult és kirántotta a televízió kábelét a konnektorból. Már a konyhában hallotta, ahogy a férje átkozódva felkel, hogy visszadugja. A feszült csendbe hirtelen vágtak bele újra a thriller hangjai.
Zsuzsa a konyhaasztalra borult. Keserű könnyek peregtek arcán. – Ez az egész el van cseszve. – mondta csak úgy magának. Üres tekintettel meredt az asztalra.
Az első reklám idején jött ki a férje, hóna alatt a távirányító. A nőre rá se nézett szinte, csak kivett a hűtőből egy újabb sört és indult is vissza a szobába.
Kozákné Víg Zsuzsa rámarkolt, felemelte és szúrt. A kés hegye elmerült a remegő húsban. Majd újra és újra.
Az asszony letérdelt, felvette a még bontatlan sört és a távirányítót. Besietett és bekapcsolta a tévét. Szerencsére az Örök szenvedély cselekménye még most kezdett kibontakozni. Felhangosította a készüléket, hogy a lágy zongoraszó elnyomja a beszűrődő hörgést és körülölelje a nő magányos sziluettjét.
A konyhában az egyre terebélyesedő vértócsában közben minden elcsendesedett.
