A középkorban az egyik leggazdagabb szentkultusz Szent Anna alakja körül alakult ki. Mária édesanyjának, azaz Jézus nagyanyjának népi kultusza leginkább a termékenységhez kapcsolódott, és pogány elemeket is tartalmazott. A polgárság és a nemesség körében Annát anya, nagyanya és matriarcha mivoltában tisztelték. A népi Anna kultusz az idők során több mondával is egybemosódhatott, ilyen az erdélyi Szent Anna-tó legendája, mely valószínűleg újkori keletű. A magyar néphagyomány Kedd asszonyaként is nevezi Szent Annát életének fő eseményeire – születésére és halálára, illetve Szűz Mária születésére – emlékeztetve. A középkor végétől a keddet a szent tiszteletének ajánlották.
Szent Anna a késő középkor folyamán a család és a nemzetség oltalmazójává vált: mint matriarchában, benne látták ugyanis Jézus tágabb értelemben vett családjának magvát. Mivel későn részesült gyermekáldásban, ezért a vajúdó nők, a terhes asszonyok patrónájaként is tisztelték, de pestis idején is imádkoztak hozzá. A barokk korban a jó halál patrónájaként is számon tartották, valószínűleg annak köszönhetően, hogy halálakor a kis Jézus jelen volt halálos ágyánál.
A legendák eredete
Mária szüleinek, Annának és Joachimnak a nevét első ízben Jakab protoevangéliuma említette az i. sz. 2. században. A hivatalosan elfogadott (kanonizált) evangéliumok hiányosságait „kipótló” protoevangéliumot jól ismerték a keleti kereszténységben. A mű hatékonyan népszerűsítette a Mária gyerekkoráról szóló történeteket, és megteremtette a Szűzhöz kapcsolódó liturgikus ünnepeket. Nyugaton a protoevangélium latin fordítása Pszeudo-Máté evangéliumaként vált ismertté 550–700 között.
A történet szerint Anna és Joachim idős házaspárként siratta meddőségét. Joachim áldozatot akart bemutatni a jeruzsálemi templomban, de terméketlensége miatt a főpap visszautasította őt. Joachim szégyenében nyája és pásztorai körében keresett menedéket. Anna is gyermekáldásért imádkozott: „Atyáink Istene, könyörülj meg rajtam, hallgasd meg könyörgéseimet, ahogy megáldottad Sárának méhét, és megadtad neki a fiát, Izsákot!… Jaj nekem, mihez is lettem én hasonlóvá? Nem lettem én olyan, mint az ég madarai, mert még az ég madarainak is vannak fiókái előtted, Uram.”[1] Isten meghallgatva a fohászt gyermekáldásban részesíti az idős házaspárt. Mindkettőjüknek angyal adja hírül a gyermekáldást, Annának a kertjében, Joachimnak a pusztában, nyája őrzése közben. Az idős házaspár a jeruzsálemi Aranykapunál találkozott.
A 12. században elkezdődött, Szeplőtelen Fogantatás körüli heves vitákban szerepelt Anna, a Szűz anyja is. Mária fogantatása képezte ugyanis az egyik vitapontot. A teológusok azon vitatkoztak, hogy mikor mentesült az eredeti bűntől: az angyali üdvözlet pillanatában, Anna méhében, vagy még előtte megfoganásakor. Ugyancsak vita folyt Anna három házasságának története körül (ún. trinubium legenda). Az említett ősapokrif ugyanis nem foglalta magában ezt a történetet: a legendát először a 9. században jegyezte le egy Auxerre-i Haymo nevű bibliakommentátor. A szerző a Jézus testvéreire vonatkozó újtestamentumi utalást magyarázva arra a következtetésre jutott, hogy Annának valójában három Mária nevű lánya volt, akik különböző házasságokból születtek és az ő fiaikat neveznék az evangéliumok Jézus testvéreinek.
Az ősi héber törvények előírták, hogy a férj elhalálozása esetén fivérének feleségül kell vennie az özvegyet (ez volt a levirátus intézménye, amelyet számos más nép is ismert). A kései kommentátor szerint Joachim halála után Anna férje öccséhez, Kleofáshoz ment férjhez, majd az ő halála után a harmadik testvérhez, Saloméhoz. A második házasságból született Mária Kleofás Alpheusszal házasodott össze, és ő adott életet az ifjabb Jakabnak, Igaz Józsefnek, Simonnak és Júdásnak. A harmadik Mária Zebedeushoz ment férjhez és megszülte az idősebb Jakabot és János Evangélistát. A jövendőbeli apostolok tehát e legenda szerint Jézus unokatestvérei voltak.[2]
A későközépkorban számos értekezés cáfolta Anna három házasságát. Ugyanebben az időszakban alakult ki a két fő irányzat Mária megfoganása ügyében: a magukat makulistának nevezők (főleg domonkos rendiek) azt vallották, hogy jóllehet Mária az emberiség törvényeinek megfelelően bűnben fogant, ám megszabadult a tisztátalanságtól, amikor megszentelt lelke kapcsolódott a testéhez Anna méhében.[3] Ezzel szemben a ferencesek (imakulisták) azt tanították, hogy Mária az eredeti bűn, azaz szexuális vágy nélkül fogant, vagyis Isten kivételt tett Mária esetében. A ferences Duns Scotus[4] szerint Jézus megváltó cselekedete előre mentesítette őt minden bűn alól.
Anna meddősége, és a protoevangélium elbeszélése, miszerint idős korában, isteni kegyelem lévén született meg lánya, Mária, nehezen volt összeegyeztethető a trinubium legendával. A három házasságról és a többszöri gyermekáldásról szóló történet ugyanis megkérdőjelezte Jézus anyjának isteni csoda révén történő fogantatását. E legenda mégis belekerült egyes népszerű prédikáció-gyűjteményekbe, s rajtuk keresztül a késő középkori irodalom részévé vált. Anna három házasságának története különösen a német nyelvterületen terjedt el a 15-16. században.
Az Anna kultusz kezdetei
Szent Annának Jusztiniánusz császár építtetett elsőként templomot Konstantinápolyban Kr. u. 550 körül. Ezt követően Jeruzsálemben is emeltek templomot a tiszteletére. A keleti egyházban alakultak ki az Annához kapcsolódó első liturgikus ünnepek is. A korai periódusban a szent elsősorban anyai szerepében jelent meg.
Bár Mária születését már a 7. századtól ünnepelték Rómában, anyja tiszteletének emlékeivel a 12. század előtt csak elszórtan találkozunk a nyugati kereszténységben. A szent kultuszát valószínűleg a muzulmán hódítók elől menekülők hozták magukkal, akik közül egyesek fontos egyházi pozíciókba kerültek. A keresztes háborúkból hazatérők pedig Anna-ereklyéket hoztak magukkal, s ez számos Anna-templom, -kolostor és -kápolna alapításához vezetett. Fejkendője Apt katedrálisába, fejereklyéje pedig Chartre székesegyházába (mindkettő Franciaországban), illetve Düren kolostorába (Németország) került, amitől ezek zarándokhelyekké váltak. A francia és a német nyelvterületen virágzó Anna-kultusz bontakozott ki a 14-16. század folyamán. Terjesztésében mind a hagyományos rendek (bencések, ciszterciek, karmeliták), mind a koldulórendek (ferencesek, domonkosok) aktívan közreműködtek. A népszerű szent ünnepe azonban viszonylag sokára, csak 1481-ben került be a katolikus Európa ünnepi kalendáriumába, amikor IV. Sixtus pápa hivatalossá tette azt. Július 26-ra a naptárreformer XIII. Gergely pápa rögzítette az Anna napot 1584-ben.[5]
Szent Anna és a magyarok a középkorban
A középkori Magyarországon ugyanúgy jelen volt Szent Anna tisztelete, mint Európa északi és nyugati részein. A források szegényes volta miatt nehezen lehet teljes képet kapni a szent hazai kultuszáról, de jelenlétét bizonyítják az oltár- és kápolna-alapítások, valamint egyes településeknek és templomoknak a szent oltalmába való ajánlása. Ennek emlékét máig őrzi néhány falunév: Szentanna (ma Liptovská Anna, Szlovákia), Marosszentanna (Sântana de Mureş, Románia,) és Nyárádszentanna (Sântana Nirajului, Ro – mánia) egyaránt a 14. században kapta védőszentje nevét.
Számos kápolnát, plébániát is ajánlottak a szent védelmébe középkori városainkban: az erdélyi Bánffyhunyadtól és Gyulafehérvártól a tolnai Ozorán keresztül a horvátországi Samoborig és a felvidéki Sztáráig. Népszerű patrónája volt Anna a céheknek és vallási társulatoknak is. Kultuszának terjesztésében kezdetben különösen a remeterendek és a klarissza apácák buzgólkodtak.
A korai alapítások sorába ékelődik a klariszszák váradi Szent Anna kolostora 1338-ból. Ezen kívül még Sárospatakon volt ugyancsak a klariszszáknak Szent Annának dedikált kolostora 1385- ből. Ugyanebből az időszakból származik az Ágoston-remeték esztergomi (kb. 1272), siklósi (kb. 1343), újlaki (Ilok, Horvátország, kb. 1343); valamint a pálosok hangonyi (1368) kolostora.[6]
A ferences jelenlét és a kultusz terjesztése több ízben is megfogható ebben az időszakban. Báthori András, Várad püspöke (1329-1345) alapította 1340-ben a klarisszák váradi Szent Anna kolostorát.[7] Bunyitay Vince szerint, Báthori András, mielőtt még püspökké szentelték volna, a váradi katedrális kanonoka volt, ezután pedig a budai prépostság feje lett, ami lehetőséget adott Károly Róbert miliőjének a megismerésére. Ez idő tájt a királyi család a ferences rendet támogatta.[8] Valószínűleg ennek tudható be a későbbiek során az, hogy püspökként Báthori András a ferences szellemiség értelmében kolostort alapított a klarissza nővéreknek. Ugyancsak Váradon a Szent László katedrálisban Szent Annának dedikált oltár felállítására is sor került 1333-ban.[9] Mindezen alapítások mellett még meg kell említenünk Bánffyhunyadot, ahol kápolnát építettek a szent tiszteletére.[10]
A szent tisztelete Gyulafehérváron is megvolt, ahol a katedrálisban oltárt alapítottak a tiszteletére a 16. század elején. Várday Ferenc (1514-1525) püspök pedig kápolnát ajánlott a szent védelmébe, ami egyben temetkezési helyéül is szolgált.[11]
Akárcsak Váradon, Marosvásárhelyen és vonzáskörzetében is jelen volt a ferences hatás.[12] Az 1316-ban alapított ferences kolostornak nagy kulturális hatása volt a 13.-14. században.[13] Olyan irodalmi munkák születtek, mint a Teleki kódex, ami tizenhét fejezetet szentel Szent Anna legendájának. Ez a legteljesebb középkori Szent Anna legendánk. Rövidebb változatai a legendának megtalálhatóak a Kazinczy- és Érdy-kódexben a 16. században.[14] A kultusz terjesztésére bizonyíték Maroszszentanna patrocíniuma, ahol a Nagy Szent Család egy korai ábrázolása maradt fenn a szentélyben a 14. századból.
A Szent Anna személye, illetve a Mária fogantatása körüli teológiai vitáknak a magyarországi prédikációkban és legendákban is fennmaradtak a nyomai. A 15. század végéről két híres ferences prédikátor, Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát gyűjteményeiben találunk több, Szent Annának dedikált prédikációt. Egyik prédikátor sem tért ki Anna három házasságára részletesen, és nem láttak problémát a három házasság legendájában sem. Osvát feltűnően közönyösen viszonyult az ellentmondó hagyományokhoz: „Ha Anna még tíz lányt szült volna, mindegyiket Máriának nevezte volna el, csupán az első kedvessége miatt” – írta.[15]
Emellett, amint említettem, két ferences rendi kódexben: a Teleki- és a Kazinczy-kódexben is megtaláljuk Szent Anna történetét. Mindkettő a 16. században íródott kolostori olvasmányként. A Karthauzi Névtelennek tulajdonított, tágabb közönségnek szánt Érdy-kódex is tartalmaz Anna-legendát.
Családközpontúság és mentalitásváltás a középkorban
Szent Anna kultusza, illetve legendája a századok során folyamatosan alakult, miközben újabb elemekkel gazdagodott. Ezt a folyamatot hűen tükrözik a fennmaradt képi ábrázolások is. Anna kezdetben egyértelműen az anyaságot szimbolizálta, megjelenítési formái Szűz Mária ikonográfiájához igazodtak. Ahogy terjedt a szent kultusza, úgy nőtt képi megjelenítésének formai változatossága is. A szent három házasságához kapcsolódó Nagy Szent Család-ábrázolások a 14-16. században voltak igen népszerűek. Ez a képtípus, melynek középpontjába Anna, Mária és Jézus alakját helyezték, nem csupán Anna anyaságának állít emléket, hanem a köré csoportosuló családtagokkal Jézus tágabb rokonságát is bemutatta a nézőnek. A kor családközpontú mentalitásának megfelelő ábrázolásmód segítette a hívőt abban, hogy közelebb érezhesse magát a megváltóhoz.
A keresztes hadjáratok Szentföld-élménye felkeltette az érdeklődést Jézus gyermekkora iránt is. Ez nem csupán Mária szüleinek a tiszteletéhez vezetett nyugaton, hanem változást jelentett a középkori vallásos életben is: egy emberközelibb szentkultuszt eredményezett. Anna és a rajta keresztül végigkövetett leszármazás Jézus emberi mivoltát emelte ki. A Nagy Szent Család-ábrázolások női ágon követték végig Jézus származását, de kialakult ennek férfiági megfelelője is. Jessze fájának ábrázolása Ézsaiás jövendölésén alapszik: „És származik egy vesszőág Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevelkedik.” (Ézsaiás könyve: 11:1) Máté evangélista Jézus családfáját Józseftől Dávidon és Ézsaiáson keresztül Ábrahámig vezeti vissza (Máté Evangéliuma: 1: 1-17), Lukács pedig Ádámig. Az Apokalipszisben Krisztus a következőket mondja magáról: „Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag.” (Jelenések könyve: 22: 16). Ezekkel a bibliai szövegrészekkel igazoltnak tekintették, hogy Jézus Dávidtól, vagyis Izráel ősi királyaitól származott.
Nem csupán a keresztesek Szentföld-élménye, hanem a koldulórendek (ferencesek, domonkosok) megjelenése is erősítette az emberközelibb kultuszt. Nekik köszönhetően terjedtek el az alázatos Madonna ábrázolások. A Mária-kultuszban végbemenő változásoknak tudható be, hogy az anyaság presztízse, illetve a női szentek száma is megnövekedett a késő középkorban. A család szerepének növekedésével a késő középkor folyamán a nők szerepe is nagyobb hangsúlyt kapott a társadalomban.[16] E folyamatokkal is összefüggésbe hozható Szent Anna feltűnő népszerűsége.
Kép és kultusz: a földi szentháromság[17]
A keresztény ikonográfiában a Mária gyermekkorát elmesélő képciklusokban tűnnek fel szülei, Anna és Joachim életeseményei: a főpap visszautasítja Joachim Istennek ajánlott áldozatát, Joachim menekülése, Anna imádkozása kertjében, Angyali üdvözlet, találkozás az Aranykapunál. Képre vitték Mária születését, bemutatását a templomban, illetve házasságát is. A keleten kialakult „ikonográfiai programot” átvette a nyugati egyház is. Anna a 13. századig Máriához hasonlított, később terjedt el, hogy mint idősebb hölgyet kendővel vagy főkötővel ábrázolják.
Kézenfekvő volt, hogy Krisztust és a szűkebben vett szent család alakjait (Anna, Joachim, Mária, József és Jézus) egy nagy, többnemzedékes család tagjaként is bemutassák. A Nagy Szent Család-ábrázolások arra törekedtek, hogy kibékítsék az újtestamentumi utalást Krisztus testvéreire vonatkozóan, illetve a Mária szüzességébe vetett hitet. Ezért ezeken az Újtestamentum és az apokrif iratok alakjai egyaránt szerepeltek: Anna a három Mária nevű lányával és azok férjeivel, valamint az unokák. Egyes ábrázolásokon Keresztelő Szent János is megjelent Jézus rokonaként, mint Hismeriának, Anna lánytestvérének unokája.
A legkorábbi ismert Szent Anna-ábrázolások a középkori Magyarország területén a 14. századi marosszentannai (Sântana de Mureş, Románia), a kiszombori, a veleméri és a malomkeréki (Mălâncrav, Románia) freskók. A marosszentannai Nagy Szent Család-ábrázolás a templom szentélyében található, ami a kép fontosságát hangsúlyozza, lévén, hogy Anna a templom és a település patrónusa, névadó szentje. Akárcsak Marosszentanna és Malomkerék esetében, hasonló ábrázolási móddal találkozunk a 15. század második feléből Arad megyei Feketegyarmat (Iermata Neagră, fig. 3), Feketeardó (Cornyj Arduv, Ukrajna) és Tornaszentandrás (14. század vége, 15. század eleje) templomaiban.
Ezeken a freskókon a képek központi csoportját Anna, Mária és Jézus képezi, vertikális elhelyezésben. Anna a kép központi figurája: oltalmazóként tárja ki karjait a nagy család többi tagjai felé. Szűz Mária két, szintén Mária nevű húga Anna két oldalán foglal helyet, a nők lábánál fiaik, a jövendőbeli apostolok állnak. Mindez, lévén, hogy korai Nagy Szent Család ábrázolásról van szó, Mária ikonográfiájának a hatása érzékelhető, mint nagyon egyedülálló megjelenítési mód. Ez az elrendezés a Köpenyes Madonna-ábrázolásokra emlékeztet, ahol Mária a palástja alá húzódó híveket oltalmazza hasonlóképpen.
Ennek értelmében a 14. és 15. századi ábrázolásokon Anna alakja hasonul Szűz Mária megjelenítéséhez, másrészt Mária, nem gyermekként, hanem miniatürizált felnőttként van jelen a képeken, Jézussal együtt Anna ölében foglalnak helyet (Biertan – Birthälm, Románia, 1483, Barka – Bôrka, Szlovákia, 1480–1500, Berzenke – Bzinov, Szlovákia, 1500, Csíkszentlélek – Leliceni, Ro – mánia, 1510). Mindkét esetben Annának a védő, oltalmazó alakja révén anyai mivoltára fektetődik a hangsúly, Mária és Jézus, mintegy fizikailag függnek tőle. Másfelől Mária és Anna hasonló ábrázolásmódja Anna megjelenítésének a korai módozata.
Matriarcha: a Nagy Szent Család ábrázolások
A 15. század végétől megváltoztak a Nagy Szent Család-ábrázolások. Mária és Jézus egyre inkább természetes nagyságban, Annával arányos alakban jelent meg. Ezzel egyidejűleg megjelent a német és a flamand festészet hatása is a középkoFig. 7. Szent Anna harmadmagával, Anna és Mária mellett Joachim ill. József alakjaival, Berethalom Szűz Mária oltár predellája 1524-ből, ünnepi oldal Nagy Emőke felvétele 26 ri Magyarországon: Anna és Mária padon ülő alakja közé ékelődik a kis Jézus: Mária megmutatja a kis Jézust anyjának, aki kezét nyújtja felé [Nagyszalók (Veľký Slavkov, Szlovákia, 1490- 1503), Szmrecsány (Smrečany, Szlovákia, 1510, hétköznapi oldal, fig. 4), Rozsnyó (Rosenau/ Rožňava, Szlovákia, 1513, fig. 5), Leibic (L’ubica, Szlovákia, 1510-1520), Eperjes (Prešov, Szlovákia, kb. 1520), Dubravica (Dúbravica, Szlovákia, 1510- 1520, fig. 6)] máskor a két nőalak között áll a kisded, élő ostyaként felmutatva, fehér lepelben [Berethalom (Birthälm/Biertan, Románia), predella középső képe 1524-ből, fig. 7]. E képeken Mária már nem Anna személyétől függ, hanem tőle függetlenül, önálló személyként van jelen családja körében. Anna különálló alakja – a nagymama szerepében – kultuszának a Szűz Mária tiszteletétől való önállósodását is jelzi. Ha összevetjük a történeti és irodalmi adatokkal a képeket, észrevehetjük, hogy korábban, a 15. század előtt, az Anna prédikációk a Szűz Mária kultusz és prédikációk részeként voltak beékelve a miserendbe.
A 15. századtól terjedtek el az Anna harmadmagával típusú képek (Anna, Mária, Jézus). A művészek gyakran párhuzamba állították e földi szentháromság alakjait az égi Szentháromság (Atya, Fiú, Szentlélek) figuráival. A középkori gondolkodók nyomán kialakult az a nézet, hogy a női vonalú szentháromság Krisztus testének a leszármazását hangsúlyozza, míg a hagyományos lelkének isteni eredetét emeli ki: Magyarfenes (Vlaha, Románia, 1490-1500), Túrócszentmárton (Martin, Szlovákia, 1518) és Rozsnyó (fig. 5). Ebben a megközelítésben, Krisztus leszármazását illetően, a test a női szülővel társul, míg a lélek a férfiéval.
A képeken Anna gyakran almát nyújt át a kis Jézusnak. A gesztussal a megváltásban betöltött közbenjáró szerepére utaltak, akárcsak Mária esetében – elég ha a Mária–Éva ellentétpárra gondolunk. E szerepkör a középkori prédikációinkban és a legendákban is hangsúlyt kapott. Akár szembe is állíthatnánk e motívum megjelenését a Máriakultusszal, ahol a 13. században figyelhetünk fel rá (Leibic, Dubravica fig. 6, Szmrecsány fig. 4 oltárai). Néhány későközépkori oltárunk képén Anna könyvvel a kezében tanítja olvasni a lányát, ami szintén nyugat-európai ikonográfiai hatásra utal [Lőcse (Levoča, Szlovákia, 1520-1530), Kisszeben (Sabinov, Szlovákia, kb. 1510)].
Az említett, jobbára felvidéki oltárok esetében megfigyelhető, hogy míg kezdetben Anna és a három Mária férjei csupán a háttérben húzódnak meg, később egyre inkább elvegyülve, családi portrét alkotva vannak jelen e csoportképeken.
A levéltári adatokból csak ritkán derül fény a megrendelők kilétére. Így tudjuk például, hogy Bártfán (Bardejov, Szlovákia, 1449) a Könyörületes Madonna testvériség, Pozsonyban (Bratislava, Pressburg, Szlovákia, 1517) a Szent Anna testvériség viselte a költségeket, Kassán (Košice, Szlovákia, 1516) pedig laikus közegből került ki a Szent Anna oltár anyagi támogatója. Az említett, jobbára a Felvidéken fennmaradt oltárok esetében megfigyelhető, hogy míg kezdetben Anna és a három Mária férjei csupán a háttérben húzódnak meg, később egyre inkább elvegyülve, családi portrét alkotva vannak jelen e csoportképeken.
A reformáció teológiai vitái során a népszerű legenda elvesztette mondanivalójának aktualitását. Maga Luther Márton is sokat támadta beszédeiben az Anna kultuszt a szent három házasságáról szóló legendája miatt. A Nagy Szent Családábrázolások lassan önálló zsánerképpé és portré-ábrázolásokká váltak, mintegy mintaként szolgálva az újkori családi csoportképek kialakulása során.
Az ellenreformáció korában a Nagy Szent Család-ábrázolások végleg eltűntek a katolikus ikonográfiából. A tridenti zsinat megvonta az egyházi jóváhagyást az apokrif iratok legendáitól: ezzel kiveszett az Anna három házasságában való hit, és megszűnt ennek képi megjelenítése. Szent Anna kultuszának tartalma átalakult: míg a középkorban a legfontosabb termékenység-szent, anya, nagyanya, avagy a matriarcha szerepét töltötte be, a barokktól kezdődően már csak egyszerűen Szűz Mária édesanyjaként tartják számon, illetve a jó halál patrónájaként tisztelték.
[1] Vanyó László (szerk.), Apokrifek, ford. Ladocsi Gáspár (Budapest, 1988), 329.
[2] Haymo [of Halberstadt], Historiae sacrae epitome, in PL 118, 823-824.
[3] Carlo Balić, „The Medieval Controversy over the Immaculate Conception,” in O’Connor, Edward Dennis (szerk.), The Dogma of the Immaculate Conception. History and Significance, (Paris, 1958), 161-213; Mirella Levi D’Ancona, The Iconography of the Immaculate Conception in the Middle Ages and Early Renaissance (College Art Association of America and Art Bulletin, New York, 1957), 5-11.
[4] 4 Johannes Duns Scotus, „Lectura in librum tertium Sententiarum,” in Opera Omnia, vol. 20,d. 3, q. 1. (Vatican City, 2003), 119-138.
[5] A Szent Anna kultuszról és ikonográfiáról általában: Virginia Nixon, Mary’s Mother. Saint Anne in Late Medieval Europe (The Pennsylvania State University Press, Pennsylvania, 2004); Kathleen Ashley-Pamela Sheingorn (szerk.), Interpreting Cultural Symbols. Saint Anne in Late Medieval Society (The University of Georgia Press, Athens, 1990); Beda Kleinschmidt, Die Heilige Anna, ihre Verehrung in Geschichte, Kunst und Volkstum (Druck und Verlag von L. Schwann, Düsseldorf, 1930); Paul-Victor Charland, Le culte de Saint Anne en Occident, second période: De 1400 (environ) à nos jours (Imprimerie Franciscaine Missionaire, Quebec, 1921).
[6] Magyar vonatkozásban a középkori Szent Anna kultuszról és ikonográfiáról: Nagy Emőke, Narrative and Visual Sources of Saint Anne’s Cult in Late Medieval Hungary (14th and 16th centuries) in a Comparative Perspective, Doktori disszertáció, Történelem és Filozófia Kar (Kolozsvár-Budapest, Babeş–Bolyai és Eötvös Lóránd Tudományegyetem, 2015).
[7] Bunyitay Vince, A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig, 4 kötet (Nagyvárad, 1883), 3. kötet, 129-130
[8] Uő, 1 kötet, 172–181.
[9] Uő, 3. kötet, 43.
[10] Entz Géza, A gyulafehérvári székesegyház (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958), 186-187; Uő, Erdély építészete a XIV-XVI. században (Erdélyi Múzeum Egyesület Kiadása, Kolozsvár, 1996), 164, 529.
[11] Entz, A gyulafehérvári, 205; Vince Bunyitay, A gyulafehérvári székesegyház későbbi részei és egy magyar humanista emlékezete (Budapest, 1940), 27-30.
[12] Florea, Carmen, The Cult of the Saints in Late Medieval Transylvania (14th-16th centuries), Doktori disszertáció, Történelem és Filozófia Kar (Kolozsvár: Babeş-Bolyai Tudományegyetem, 2013), 135.
[13] Karácsonyi János, Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig, 2 kötet (Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1922-1923), 203-205.
[14] Lajos Katona, „A Teleki-kódex legendái” Magyar Tudományos Akadémia Nyelv és Széptudományi Osztályának Közleménye 18 (1904), 1-30; Nagy Emőke, „Szent Anna kultuszának jegyei a Teleki-, Kazinczy- és Érdy-kódex alapján”, in Egyed Emese-Pakó László-Weisz Attila (szerk.), Előadások a Magyar Tudomány Napján az Erdélyi Múzeum-Egyesület I. szakosztályában, Certamen I. (Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2013), 35-49; Uő, „The Reception of Saint Anne’s cult in the Hungarian Ecclesiastical Environment: Her Legend in Codices”, in Elena Ene D-Vasilescu (szerk.) Devotion to St. Anne in Texts and Images: From Byzantium to the Late European Middle Ages (Palgrave Pivot, London, 2018), 55-82.
[15] Nagy Emőke, „Szent Anna legendája Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát sermóiban Aetas”, Aetas 29 1(2014), 141-151; Uő, „Had She Born Ten Daughters, She Would Have Named Them All Mary because of the Kindness of the First Mary.” St. Anne in the Sermons of Two Late Medieval Hungarian Preachers, in Gecser Ottó (szerk.) Klaniczay Gábor Festschift (CEU Press, Budapest, 2011), 273-283.
[16] Miri Rubin, Mother of God: a History of the Virgin Mary (Yale University Press, Yale, 2010)
[17] Szent Anna ikonográfiájáról a középkori Magyarországon: Nagy Emőke, Narrative and Visual Sources of Saint Anne’s Cult in Late Medieval Hungary; Uő, „Urban Patronage of Saint Anne altars in Late Medieval Hungary”, Annual of Medieval Studies at Ceu 22 (2016), 145-173; Ridovics Anna, Isten mindenhatóságának tárháza: Szent Anna barokk kori tisztelete és ábrázolásainak ikonográfiája egy korabeli imádságoskönyv tükrében, Doktori disszertáció (Budapest, Eötvös Lóránd Tudományegyetem, 2000), 1-26; Uő, “The changing aspects of the female roles through the cult of Saint Anne in the visual art from the historical territory of Hungary (14-16th c.)” in Attila Kiss-György E. Szőnyi (szerk.), The Iconology of Gender I. Eastern and Western Traditions of European Iconography 3, Papers in English and American Studies XV (JATE Press, Szeged, 2008), 49-62.
Nagy Emőke művészettörténész, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár levéltárosa, a kolozsvári Szent Mihály plébánia galériájának muzeológusa.
