V. Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja Nagyváradon
Cirkuszban, varrószalonban, csillagok között, erdőben és királyi palotákban voltunk mind, akik részt vettünk a Nagyváradon ötödik alkalommal, október 6-10. között megszervezett Fux Feszten. A fesztiválon résztvevő négy erdélyi társulat számára a fesztivál nem csak helyszíni, hanem egy közös ügy találkozási pontja is volt: politikai és gazdasági problémákkal terhelve mindannyian a bábszínház műfajának elismeréséért küzdenek.
Az első napon a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata Mészöly Miklós humort és politikai utalásokat rejtő meséjének színpadi változatával, a Bartal Kiss Rita által rendezett Sosevolt Cirkusz bemutatójával nyitotta a fesztivált. A búcsúszámokat bemutató cirkusztársulat tagjai, bár mind-mind szokatlan tulajdonsággal és külsővel rendelkeznek, mégis egy összetartó közösségként lépnek porondra, és válnak egyenként szerethetővé. Minden gondolat, ami a cirkuszigazgató lelkesítő beszédében a néző nélkül maradt cikusztársulatról elhangzott („Ó, a kishitűek! Azt hiszik, hogy mi magunknak nem tudunk tapsolni? Örülni a kevésnek, sírni a sok felett. Ó, hát nem erre tettünk esküt?”) az valójában a fennmaradásukért küzdő művészekhez is szólt.
A második napon a Szatmárnémeti Északi Színház Brighella Bábtagozatának Cérnácska Szabócskáját láthattuk. G. Szász Ilona A Mindentvarró Tű c. meséjét Nagy Regina vitte színre. Málika és Cérnácska Szabócska történetét két varrónőt alakító bábszínész játszotta el a varrószalonná váló bábszínházban, és a rengeteg eszköz, ami a varrodában volt, a mese szövésében is lényegessé vált. Életre kelt a kovácsoltvas kerekű, pedálos varrógép, a bosszúszomjas rozsdás olló, a virághajú, vázatestű, fodros ruhácskájú Málika és a humoros kinézetű kisörödögök. Az árnyjáték, amiben a szabócskát és Málikát láttuk egy felhőn ülve, reményt ad arra, hogy azok, akik szeretik egymást, a halál után is együtt lehetnek.
A kolozsvári Puck Bábszinház Kishercegszemmel című előadásában Antoine de Saint-Exupéry A kis hercegét Vadas László rendező filozófiai síkon bontotta ki. Milyennek láthatjuk a világot, az embereket, magunkat, ha kishercegszemmel nézünk szét? – szembesít a kérdéssel az előadás. Az előadás ötvözi a maszkos bábjátékot és a mozgásszínházi elemeket, és az eredeti szöveg nélkül próbálja meg elmondani a saját kisherceg-értelmezését. Ahogy az eredeti mű esetében, úgy itt is eldöntetlen, hogy az előadás felnőtteknek vagy gyerekeknek szól, esetleg szólhat-e mindkettejüknek. Az egyik legszebb színpadi kép a lámpagyújtogató megjelenése, akinek magas, kis lámpácskákkal díszített alakja a sötétben olyan, akár a csillagos ég.
Az Udvarhely Bábműhely előadását, Az öreg király hagyatékát egy bukovinai székely népmese alapján Szabó Attila írta és rendezte. Négy kalandor kincset keres, egy könyvet találnak, amelyben maga a mese a kincs. Bábszínház a bábszínházban – a népmese szereplőit maguk a kalandorok keltik életre. Rengeteg humort rejtett a bábok mozgatási technikája, a különálló fejből és a farokból összerakott róka képes volt bármilyen módon szabadon mozogni, így még a trombitán is keresztül bújhatott. A király és Sanyi királyfi bábvoltuk és fatestük ellenére pedig képesek voltak az érezelemkifejezésre, ami valódi költészetként hatott: a komódtestű haldokló király fiókjai lassan kiürültek, majd csak a helyük maradt, a királyfi szekrénytestében pedig a szíve dobogott.
Az utolsó napon a debreceni Vojtina Bábszínházat láthattuk a nagyszínpadon, a Grimm mese alapján készült A libapásztorlány című mesejátékukkal. Nagy ablakok, magas lépcsők és hangszerré átalakítható korlát, összetolt elemek alkotta folyosók – mintha mesebeli palotában lettünk volna. Az előadásba az ide-oda tologatott, guruló libák látványa és a két szolgálót alakító színész játéka csempészett humort. Egyes jelmezek szép gesztusokra adtak lehetőséget: az édesanya három piros szalagot bontva le ruhájáról három csepp vérét adta lányának segítségül, a királylány pedig ruhájának egy darabjával kötözte be sebesült lova lábát, jelezve ezekkel az odaadást és az áldozatkészséget.
Az idei Fux fesztiválon a négy erdélyi és a debreceni társulat előadásain mesékben találkoztunk, elképzelt helyszíneken, mesebeli alakokkal körbe véve. Elgondolkodtunk, nevettünk, meglepődtünk, aggódtunk, rácsodálkoztunk arra, ami jólesően váratlanul ért. Ebben a mesevilágban a most a piros függönyös terem erdővé, varrószalonná, galaxissá, királyi palotává és cirkuszsátorrá változott, egy olyan hellyé, ahol csak a játék az, ami igazán valóságos.
Fotók: Vigh László Miklós
Fesztiválnyitó könyvbemutató
A bábtársulatok találkozójának nyitónapján népes közönség előtt mutatták be Biró Árpád Levente Mesék a paraván mögül című, a fesztiválra időzített kötetét, ami szemelvényeket kínál a nagyváradi művészi bábjátszás 1950-ben kezdődő történetének első négy évtizedéből. A szerzővel Botházy-Daróczi Réka, a Liliput Társulat művészeti vezetője, illetve Szűcs László, a kötet szerkesztője beszélgetett.
Szóba került a bábjátszás helye, szerepe a mai színművészetben, a romániai magyar bábművészet sajátosságai, fejlődése, kapcsolatrendszere, illetve felvetődött kérdésként, hogy miért csak 1989-ig tárgyalja a mű az intézmény történetét. Ugyancsak szóba kerültek a kötet megírásának körülményei, s mint a szerző megjegyezte, nagy segítséget jelentett számára a bábszínház példásan megőrzött archívuma. A váradi bábjátszás kezdeti éveinek jeles személyiségei is fontos szerepet töltenek be a könyvben, többek között a fesztivál névadója, Fux Pál festőművész, akinek jövő év februárjában lesz a születési centenáriuma.
István Zsuzsanna (2000, Nagyvárad) színháztudomány szakos hallgató a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. Dolgozott korrektorként és szerkesztőként, kritikája jelent meg a Színház folyóiratban és a Játéktér online felületén.
