MEGOSZTOM

Tabéry Géza novellapályázat – VIII. évad (2021/2022)

Az Újvárad folyóirat és a Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoportja ismét meghirdeti a nagysikerű TABÉRY GÉZA NOVELLAPÁLYÁZATÁT

A 2014 óta éves rendszerességgel útjára indított tematikus novellapályázat idei kiírása egyaránt szól pályakezdő és már gyakorló szerzőknek. 

A pályázat elsődleges célja, hogy megfelelő publikálási lehetőséget biztosítson fiatal novellaszerzők s mindazok részére, akik rövidprózai munkáikkal értő szakmai értékelés, megítélés alapján kívánnak megmutatkozni a kortárs magyar irodalmi életben, hosszabb távon pedig alkotásaikat nyomtatott és elektronikus irodalmi fórumokon kívánják publikálni.

A pályázat felső korhatára: 30 év.

Idén is várjuk gimnazista pályázók jelentkezését a 11. és 12. osztályokból! 

A beküldött novelláknak tematikusan a 2021/2022-es évadban az alábbi, Tabéry Géza életművéhez is kapcsolódó gondolatkörök mentén kell megszületniük (egyenként vagy variálva): 

1. torony; 

2. tél; 

3. rájátszás

A kiválasztott tematiká(ka)t kérjük a beküldött novellák előtt MINDEN ESETBEN feltüntetni! 

A pályamunkákat a felhívást kiíró két intézmény részéről szakértő zsűri értékeli (irodalomtörténészek, egyetemi oktatók, lapszerkesztők, prózaírók). A zsűri döntése alapján a minősítést elért novellák szerzői elismerő oklevelet, a legjobb pályamunkákat beküldő 3 szerző pedig pályadíjat és könyvcsomagot kap az alábbiak szerint:

A győztes pályamű 50 ezer Ft/ illetve ennek megfelelő RON + könyvcsomag;

A második helyezett 30 ezer Ft/ illetve ennek megfelelő RON; + könyvcsomag;

A harmadik helyezett 20 ezer Ft/ illetve ennek megfelelő RON; + könyvcsomag díjazásban részesül.

*

A legjobbnak ítélt novellákat az Újvárad  irodalmi és művészeti folyóirat nyári melléklete, különszáma közli!

A pályázatra szerzőnként legfeljebb két novella küldhető be!

Egy novella legfeljebb 15.000 karakter hosszúságú lehet: Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret, másfeles sortávolság, 2,5 cm margó).  A zsűri eleve nem veszi figyelembe a terjedelemhatárt túllépő szövegeket.

Nevezési díj nincs!

Beküldési határidő: 2022. március 10.

A küldeményen kérjük feltüntetni: Tabéry novellapályázat. A pályamunkákhoz kérjük, minden esetben mellékeljék a pályázó pontos elérhetőségét!

A pályázatok beküldhetők villanypostán ([email protected]) vagy hagyományos postai úton az Újvárad címére (Revista Újvárad, Oradea, 410147 str. Nicolae Titulescu u. 1.).

A pályázat résztvevői a pályamunkák beküldésével egyidőben felhasználási engedélyt adnak a meghirdetők részére egyéves időtartamra, mely révén azok szerzői jogdíj nélkül, magyar nyelvterületen bármilyen formában teljes joggal bírnak a pályaművek nyomtatott vagy elektronikus közzétételében.


A zsűri jogosult dönteni a díjak kiadásáról, esetlegesen összevonásáról vagy visszatartásáról is.

Eredményhirdetés és ünnepélyes díjátadás: 2022. április végén.

Admin Ujvarad