MEGOSZTOM

Bánáti Hanna versei

Hosszú expozíció

ez a halántéktáji lüktetés
ez a tompa fülzúgás
a mozdulat súlya
és ami utána marad
 
az a hirtelen lendület
az a harsogó vérzubogás
a mozdulat súlya
és ami utána marad
 
vajon mi gyógyul gyorsabban
a csont vagy a lelkiismeret
a legvégén úgyis csend marad
súlyos mély álom azt mondják
kinek kinek érdeme szerint
 
de még senki nem alszik
az albumban családi fotó
kimerevített hamis tavasz
 
a fontos dolgoknak 
már akkor sem volt nevük
a fel nem tett kérdésre 
nem volt jó válasz
most mégis megkérdezem
ki készítette ezt a képet
és vajon tudta-e és ha tudta
miért nem mondta soha
hogy nő és férfi
férfi és nő
együtt és külön is 
boldogtalan

Árapály

Ott törik, ahol a legkeményebb,
ahol vastagon rakódott le a dac.
Mázsás csendben állunk mellkasig,
megroppantja a lelket a szívmenti fagy.
És akkor kiárad.
Sodrása felhasítja a látszat bársonyát.
Nyomában ökölbe szorított kéz,
repedő nyakcsigolyák,
tenyérnyi folt a lapocka tájékán,
szem alatti mély karmolás,
üres üveg, üres pohár,
úgy itt hagylak, ki merre lát,
de te másé úgysem lehetsz,
de te másé nem is fogsz,
rozsdamentes, akciósan,
mélyen belevág a húsba,
szívmonitor pittyegés.
Aztán csend lesz.
Matatva vezeklünk,
várjuk a feloldozást.
Tavaszt.
Bánáti Hanna