MEGOSZTOM

Ritka események

Rejtélyes ügyek

Ahányszor el akarok aludni,
bekopogtat hozzám valami rejtélyes üggyel
a műhelyírnok. Titokzatos jelek érkeztek
a világegyetem túlsó végéből, lehet,
hogy megdől az eddigi tudásunk, új anyagot
fedeztek fel, csak még nem ismerik a tulajdonságait,
vér szivárgott egy lakásban a parketták közül,
de hiába szedték fel a parkettát, nem találtak
emberi maradványokat. Most képzeljem el,
csóválja ilyenkor a fejét még egy ideig az írnok,
aztán fogja az újságját, és elmegy. Hát igen,
úgy tűnik, rengeteg furcsa dolog van a világon.


Óriási engedmény

Szakadt, koszos női ruhadarabokat
aggattak egy létrára, aztán a létrát
egy kisebb körmenet után kivitték
a házakon túlra, és az út közepére
hajították. Ekkor a boltos kihirdette,
hogy három napig óriási engedményt ad 
minden árucikknek az árából, kivéve
a szurkot és a sót, mert azok után
neki különadót kell fizetnie,
abból veszi meg a kormány
a katonák bakancsát, vagy azt akarjuk-e,
hogy a fiaink mezítláb álljanak őrt
a magas hegyekben vagy a hideg vízű
folyók partján, és beteg tüdővel
térjenek haza, ha letelt az idejük?
Régi sláger

Nagy felelősség, hogyan éneklem magnóra
ezt a régi slágert, mert azt mondják,
kilövik az űrbe egy aranyozott hanglemezen,
és ott fog száguldozni évtizedekig, évszázadokig,
amíg rá nem találnak egy másik naprendszer
értelmes lényei, és mondjam rá a nevemet
meg a címemet is, hátha azok már képesek lesznek
az időutazásra, és majd bekopognak hozzám,
hogy megkérjenek, énekeljek még nekik,
mert abból ők mindent megtudnak a Földről,
amire kíváncsiak, erőpontok, tűréshatárok,
tömeges indulatok, és még az is lehet,
hogy kapok tőlük valami ellenszolgáltatást,
hosszabb életet vagy nyerőszámokat.


Nevetőgép

Nevetőgéphez szerződtettek volna
helyettes kezelőnek,
de közben kihirdették
az országban a szomorúságot.


Felvonulás

Tiltakoznom kellene, hogy ennyire
ne fessenek ki, mert szeretnék egy kicsit
különbözni a többiektől,
de azt mondták, másképp nem tudnak
felelősséget vállalni értem a felvonuláson.
Szijj Ferenc