Most látom csak: volt két feleségem, három esküvőm, négy nagy szerelmem (megírtam valamennyit), de jegyesem egyetlen egy. Egy hosszú életbe minden belefér. Még a feledés is. De azt soha nem bocsájtanám meg magamnak, ha őt, gyűrűs mátkámat is elfelejteném.
Tizenhat éves lehettem – ennek ma már hetven éve –, nem lesz könnyű összeszedni az emlékeimet. Nehéz évek voltak. Gödöllőről települtünk vissza a budai ház alá, a garázsba. A papokhoz jártam iskolába, és esténként tánciskolában voltam ruhatáros. Meg hát segédmunkás a piros metró építkezésein.
Volt közben kalandom, nem is egy. Este még a tánciskolából is hazakísértem a lányokat. Most mégis úgy látom: kerültem húgom osztálytársait, a budai családokat. A barátaim munkásfiúk voltak, velük képzeltem el az életemet.
Keresem a szavakat. Anyám, a büszke úrilány is a buszokon lyukasztgatta a jegyeket. Vajon mindenbe hogyan fért bele egy belvárosi lány? Baba, a menyasszonyom, akiről a Tambo előtt talán még egy sort nem írtam.
*Az úgy volt, hogy az egyik hét végén kihoztam az elfekvőből apámat, aki bénán feküdt, mióta – még ’44 végén – „agyonverték” a nyilasok. Aznap a Margit-szigetre vittem ki őt, a kallantyús tolókocsiban. Arany János terebélyes lombkoronájú tölgyfái alá. Útközben, hazafelé menet, történt egy váratlan találkozás.
Apára ráismert egy régi barátja, Vass Laci. Ott sétált ő is a parkszigeten, és vele két gyerek. Ákos, a fia és Baba, egy szőke leányka. A két férfi megölelte egymást, talán egy kicsit sírtak is. Mi hárman pedig néztük egymást. Igaz, én inkább a szőke leánykát, akit elém vetett a sors, kint a Margit-szigeten.
Így kezdődött. Apa barátja még mindig a régi helyén lakott, a József körút 65 alatt. Meghívtak, felkerestem őket. A fiú, Ákos zenész volt, vadászkürtös pontosan. Együtt jártunk az Opera előadásaira, Baba, a bátyja meg én. Még ma is könnybelábad a szemem, ha valamelyik olasz opera százszor hallott nagyáriáját hallgatom.
Babával, kettesben, zenés eszpresszókba jártunk. Ismertünk minden zongoristát, még Bánk G. Tamással, a zeneszerzővel – Kapitány Anni, Kovács Erzsi, Poór Péter és mások dalainak alkotójával – is összebarátkoztunk. Tomi volt a szerelme, de ő nem viszonozta a selypítő kis barátnőm érzéseit. Mindenesetre Vassék megbíztak bennem. Baba Ákos nélkül is bárhová eljöhetett velem.
Én meg aranygyűrűt húztam kis szerelmem ujjára. Azt képzeltem, hogy ez a mi kapcsolatunk végleges.
Így történt. Lett gyűrűs jegyesem, alig tizenhat évesen. Tartós kapcsolat volt: már behívtak katonának, amikor Baba – édesanyja karján – a laktanyában is felkeresett.
*
Aztán jobb idők jöttek. Leszereltem, felvett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem. Hamarosan kitört a forradalom. Rohanó események. Amikor először bejutottam a városba, a József körúton véges-végig kilőtt orosz harckocsik füstölögtek. A hatvanötös szám – Vassék otthona – is belövést kapott. Fentről, a romok közül integetett a menyasszonyom.
Én akkor már elhatároztam, hogy Párizsban folytatom félbeszakadt tanulmányaimat. Emlékszem, Baba leszegte a fejét és bevallotta, hogy ő a szüleivel marad. Minden átmenetinek tűnt akkor, 1956 száraz, napsütéses őszi napjaiban.
Ám elmúltak az évek. Francia író vált belőlem, lett már feleségem és két apró gyerekem, amikor viszontláttam a menyasszonyomat.
Ákos vadászkürtös katona volt Nyugat-Németországban. Amerikai katona. Baba őt látogatta meg. Az, hogy hozzám jött volna ki, csak most jut eszembe. Akkor csak azt éreztem, hogy milyen fájdalmasan idegen. Talán két napig láttuk egymást. Még mindig esővízzel mosta a haját. Ezt még megéreztem, mielőtt hazautazott.
Megintcsak nem találkoztunk évekig.
*
Amikor először hazalátogattam, én kerestem fel őt. A Városmajor és a Rézmál között, a Fillér utcában lakott, és volt már családja neki is: két szép gyerek. A fiúcska – emlékszem – rám hasonlított.
Innen már csak gyors, rövid emlékeim vannak. Egy temetés, aztán egy utolsó találka Bakó Annamária könyvesboltjában, a Várban. Baba elegáns úrinő volt, zárkózott és jéghideg.
Hát, ezt akkor én sem értettem. Baba szülei – Vassék – már kivándoroltak Amerikába, ő is megkapta az amerikai vízumot. Én pedig karibi szigetemről – az egyetemről – látogattam haza.
Ott, Annamária könyvesboltjában láttam utoljára őt. Néha még hallottam róla. Ákosnak hangszerüzlete volt Los Angelesben. Bánk Tomival, a zeneszerzővel leveleztem, de Babáról ő sem tudott információval szolgálni.
Aztán karibi feleségem elfeledtette velem az ilyes ősrégi dolgokat. Ez Baba, a menyasszonyom története. Így ért véget egy húszéves szerelem.
