Életünk egy verőfényes délutánra esett. Míg egyformán sújtott mindent a nyár, mi templomot építettünk a sáncba, hogy véges tér nyelje el a nyújtózkodást. Horizont volt az ajtaja, benne sötét sarkokba húzódott a bizalom, s a végtelen zöld posztó alatt pihent. A falalakban tűz nőtt, s minden hajnalon új zsarnok járkált a kormos cserepek között. Nem tudtuk, hogy fejünk felett az idő lakodalmat ült, hogy ivóvizünk vaskádakban poshadt, szemünk vakablak, s még ma is temetetlen emlékek erős szaga hajlítgatja bennünk a fákat. Mi csak öröklétbe akartunk bújni, helyette a ledőlt kéményhez kuporodva tapsoltuk meg egymást, és néztük, ahogy a hamis meleg rákéredzkedik a világra.
KAPCSOLODÓ ANYAGOK
november 22, 2024
|
Irodalom
|
Rovatok
Ioana Gecse Borgovan: Ninaki
Jól emlékszem rá, pedig csaknem negyven éve már. Kecsességére, törékenységére, finom, ...
november 21, 2024
|
Irodalom
|
Rovatok
Semlény Csukcsföldön*
Az igazi együttérzés mindig szótlan.Jurij Ritheu Menni fog az, fiam, mondja anyám, útnak úgy ...
október 25, 2024
|
Irodalom
|
Rovatok
GÖRÖG HAZA
(lebegés) Másfél évtizede az Égei-tenger északi partján töltünk nagyjából egy hetet ...
november 17, 2024
|
Kritika
|
Rovatok
Hány bőrt lehet egy idegenről lehúzni?
Fede Álvarez: Alien Romulus A világmindenség kivételével, mindennek van vége, de az ...