Március végén volt 550 éve, hogy a Zágráb közeli Medvevárban elhunyt a Mátyás király haragja elől menekülő pécsi püspök, költő, humanista, Janus Pannonius. Az Újvárad még kora tavasszal kérte fel Nemes István tanárt, egyháztörténészt, hogy készítse el Pannonius három kevésbé ismert, rövidebb költeményének új nyersfordítását, majd e szövegeket elküldtük lapunk néhány barátjának, arra kérve őket, próbálkozzanak meg az újrafordítással, átköltéssel, átirattal. A beérkezett anyag az idei Festum Varadinumon hangzott el Szabó J. Viktor színművész előadásában a Léda-házban szervezett Pannonius-esten, ugyanekkor tartotta Kormányos László történész Janus Pannoniusról és kora Váradjáról szóló előadását. A tanulmányt egy későbbi számunkban olvashatják.
Összeállításunkat a száz esztendeje született Fux Pál grafikusművész, festő Pannoniust ábrázoló grafikájával illusztráljuk, a mű éppen ötven éve készült, a költő halálának félévezredes évfordulóján. A projekt a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.
Janus Pannonius
Szabódik, mert nem harcol
Belligeri proceres, me regia castra sequentem, Ne frustra ignavi, carpite quaeso, metus, Quod nunquam adversos decurro armatus in hostes, Scando nec obsessi, moenia celsa, loci, Sed spectator iners aliena pericula miror, Non timor hoc, vestri, credite, cura iubet. Gloria nempe, viri, petitur longissima vobis, Haec faciles plagas, funera grata facit. Quodsi pugnantem, rapiat sors ulla, poetam, Quis vestras mortes, funera vestra, canet? | Harcos előkelők, engem, a királyi tábort követőt Kérlek, ne csúfoljatok hasztalanul a gyáva félelem miatt, Mert nem rohanok soha az ellenségre felfegyverkezve, nem mászom meg a megszállott város büszke falait, hanem mint tétlen szemlélő mások veszedelmét bámulom. Higgyétek el, nem a félelem miatt, hanem veletek törődöm. Úgy vélem, férfiak, a leghosszabb dicsőségre törekedtek, amely a sebeket könnyűvé, a halált kedvessé teszi. hogyha a küzdő költőt valamely végzet elragadná, Ki fogja halálotokat, temetéseteket megénekelni? |
Szükségéről panaszkodik
Nec remanere queo, sed nec discedere possum, Talia iussa vocant, talia vincla tenent. Pressus in angusto quid agam? quae Numina clamem? Sunt, puto, sed miseris dura favere negant. Te precor, affer opem, Mutinae placidissime praesul, O decus! o Musis, prime patrone, meis! Non tamen aut Boreae pulsurum flabra cucullum, Aut mulae posco mollia terga tuae, Nec frenum, aut sellam, nec quicquam tale; quid ergo? Debeo Guarino pauca; fide iubeas. | Maradni sem vagyok képes, menni sem tudok, Innen a meghagyás szólít el, amott a kötelékek tartanak. E szorongatásban hogyan cselekedjek? Milyen Istenhez kiáltsak? Vannak, úgy vélem, de a nyomorulttól gorombán megtagadják a segítséget Kérlek, nyújts támogatást, ó Modena szelíd elöljárója, Ó ékesség! Ó, Múzsáim legfőbb patrónusa! Mert nem Boreasz heves szele ellen kámzsát, Vagy öszvérkancád puha hátát kérem Sem zablát, sem nyerget, sem ilyesmit. Mit is tehát? Van egy kis tartozásom Guarinónak, bizalommal rendelkezz. |
A fordítások:
Balázs Imre József Megbillenni merev viadalban Janus Pannonius Belligeri proceres kezdetű versének magánhangzóira Megbillenni molyette, merev viadalba keverten, Nézd, fura ív vár itt: háznyi, de démon e grúz. Csorbult vágyát nézd, no de húsos az árny, buritót vesz. Hallod-e sót enni? Ölni ma nem habozik. Benned, bátor iker, ha sziréna beindul a kíntól, Hó csikorog bent, kint. Létige, újra pucér. Szórni az emberi színt, lepirult hót vinni a ródlin, Ím, a rideg vágány, úgy tesz, a tájba hasít. Jólszituált, nem csábít asszonyt, új a poétád. Kit vegzálsz szókért? Bújj el, az éjszaka ég.
Szűcs László Miért is nem harcol, ezért szabódik Fegyverrel csörtető vezérek, engem, ki urunk lépteit járja, könyörgöm, rettegésem okán gyáva nyúlnak ne nevezzetek, amiért ellenre karddal a kézben rohanva soha nem török. Nem ostromlom nevezetes várak egykor gőgös, magas falait. Mert én csak mint szótalan tanú látom romlását másnak. Higgyetek nekem, nem gyávaság a részem, értetek teszem, Tudom, jó daliák, mint vágytok a diadal mennyei ízére, Én ki a fájdalmatokat széppé, a haláltokat édessé teszi, ám ha e hős csaták énekese a harctéren odavész ki énekli holtotok dicsét, ki zeng himnuszt sírotok fölött?
Áfra János Szabadkozás a frontvonalon túlról Háborús hősök, igen, az uralkodói tábort követem, de ti csak ne gúnyolódjatok, célozgatva a gyávaságra, amiért nem rohanok fegyverbe verve egyenest az ellenségre, és nem, nem támadom a megszállott város meredek falait sem, inkább lustán csodálom a veszedelmet, ami másokat ér utol. Bízzatok bennem, nem a félelem miatt, csak értetek van így. Ha nem tévedek, férfiak, csontjaitok azért a jövőért töritek, amely gyógyírt hoz a sebekre, az elmúlást pedig édessé teszi. Mert mégis ki örökíti meg testetek határozott borulását és a dicső temetést, ha a költőt előbb ragadja el az ég?