Egy darab csiszolóvászon. Ecsetre száradt festék. Rozsdás vaslemezek elhagyatva a kert végében. Kidobni nem szabad, mert jó még. Használni nem érdemes, mert macerás. Valahol, egy elfeledett falu elfeledett földútján valaki a kocsma felé biciklizik. Valaki más rozsdás vasdarabokat pakol be a talicskába.
Joan Miró 1936-ban kezdett el sajtolt farostlapra és mindenféle talált tárgyra festeni. 1969-ben Germano Celant elnevezte Arte Poverának a szegényes, értéktelen nyersanyagokból, töredékekből készült művészetet. Magyarországon 1990 körül rendszerváltás volt. Egy Tar Sándor nevű író írásaiban emlékezett meg róla. A Lehel téri piacon ma is előkerül néhány csíkos műanyag szatyor. A nyolcadik kerületben valaki bekeretez egy megfestett csiszolóvásznat.
Hajdu Levente talált tárgyakkal, talált történetekkel, csiszolópapírral, homokkal és vízüveggel dolgozik: így beszéli el valóságos és irodalmi élményeiből összegyúrt tapasztalatait. Az anyagok és formák szabad újraértelmezése és újraértékelése látszólag naiv, itt mégis képzőművészeti kontextusban tudatos munkákat eredményez.
Ez nem csupán a ready-made fogalmát veszi újra elő, hanem az Arte Povera szikárságával és a lírai absztrakció érzelemgazdagságával is rokonságba hozható. A falra függesztett kép nem “csak” kép, hanem hibrid mű, taktilis lelet, az érintés után sóvárgó matéria. Levente munkájának alapanyaga vaslemez, zománcfesték, csiszolópapír és polisztirol. Mindennapi anyagok, melyek a naponta látott, teljesen profán kompozíciók ipari szépségére irányítják a figyelmet, további kérdéseket felvetve ezek kortárs képzőművészeti kontextusát illetően, a történetmesélés és szubjektív emlékezet szűrőjén keresztül.
Pszota Dalma kurátor
*
Tar Sándor élete utolsó éveiben reggel korán kelt, leült az írógép elé és ebédig írt. Majd elment a piacra, kért egy véres hurkát, a felét otthagyta és betért a Balszélsőbe.
Ott kikért egy kisfröccsöt, meg egy kis vodkát. Majd ezt megismételte félóránként. Délután háromra már majdenm ájulásig itta magát, hazament és az ágyból nézte a plafont órákig. Fejben többször megcsiszolta a plafont P60-assal, majd kikevert egy kis tálkában egy 6-30-ast, húzott egy réteget az ázás helyére, és várta, hogy az anyag meghúzza a glettet. Közben a sárga, félig megkötött zománcfesték kezdett kifolyni az ázás helyén. Először várta, mikor éri el az ágya szélét, majd hagyta, hogy teljesen átáztassa a sárgálló ágynemű huzatot. Hirtelen az egész megkötött, a körmeivel kezdte el kaparászni a festék csillogó felszínét. Aztán mintha kopogtak volna, ettől teljesen összerándult, nem mert megmozdulni sokáig. A szoba fala csiszolóvászonná változott.
Ez már se nem falu, se nem város. Templom sincs, a kocsma bezárt 4 éve, mikor a kocsmáros egy reggel összeesett a villanyóra mellett. Most a bolt kertjében vannak kitéve a fehér kerti székek és azon lehet meginni, amit a boltban vesznek a helyiek.
Máskor, mikor már fel tudott kelni, kiment a kertbe és csak órákig nézett egy vaslemezt, amit tavaly tél óta a garázs tetejének elbontása után otthagyott a kerítésnek támasztva egy málló ablaktok mellett. Megígérte Hajnóczy Péternek, a kazánfűtőnek, hogy majd elviheti. Sándor azonban mindig keresett valami kifogást, hogy miért nem adhatja oda.
Egy csiszolóvászon, a P60-as, a vöröses. Egy nap rácsöppen a 6-30-as széria glett. A földre esik, poros marad. Megköt a glett, majd összetörik, lepereg, eldobják, pedig csak le kéne ütni róla a glettet rendesen.
A kerítésfestés után rárakta az ecsetet az egyik lemezre. Ekkor kezdtek megint megindulni a kacskaringós pigment formák, lassan kúsztak csak rá a vaslemez malteres felületére. A zománcfesték hígító szaga keveredni kezdett a kisvodka elfeledett aromájával. Tetszett neki, hogy nem kell hozzányúlnia az ecsethez. Lassan egybefolyt a sárga és fehér festék a lemez rozsdáiban. Elképzelte, hogy áthívja egyszer Reisenbüchler Sanyit, a kultúrházban a filmklub felelőst, hogy nézze meg, neki hogy tetszene. Azonban attól félt, hogy Sanyi azonnal kihívná rá a mentőt. Ekkorra Reisenbüchler Sanyi már annyira megutálta az embereket, hogy nem volt hajlandó elmenni vásárolni se, inkább elkezdte összevágni a kedvenc filmjeit úgy, ahogy ő emlékszik a különböző jelenetekre.
Ha egyszer túl lesz ezen Jerofejov, felhívja az összes szolgáltatót, és megkérdezi egyenként, hogy mennyi tartozása van. Kifizeti majd az egészségbiztosítását is és elkezd végre félrerakni. Elmegy dolgozni nyolc órában, mint az emberek, adózni fog, és egyszer hitelképes lesz.
Majd elhatározza, hogy eleinte egyedül nem, nyolcig nem, hétköznap nem, végül már csak ünnepeken fog inni.
Nóra nem jön.
Petuskiban sosem virágzik a jázmin, és madárdal nincs.
Hajdu Levente
Itt megnézhető a kiállított videó:
Itt hallgatható vissza a kiállításon elhangzó hanganyag:
Hajdu Levente 1991-ben születtett Debrecenben. Budapesten él és alkot. Alapvetően képzőművészettel foglalkozik, írással csak pár éve. Mindemellett reménytelenül vár a művészeti alapjövedelemre.
A kiállítás Budapesten a Nyolcésfél-ben volt látható 2022 tavaszán.