Az élet él és élni akar – jutott eszembe Ady sora Az öngyilkos előadása után. Nyikolaj Erdman 1928-ban írt vígjátéka, kemény társadalom- és rendszerkritika, nem véletlenül tiltották be a Szovjetunióban, majd száműzték Erdmant Szibériába. A szerző Meyerholddal dolgozott, a rendezőt kivégezték a sztálini rezsim alatt. Nevük viszont fennmaradt, előbbié mint a tragikus bohózat írója, utóbbi mint a színházi játék egyik megújítója.
Botos Bálint negyedszerre állított színpadra előadást a nagyváradi Szigligeti Színház azonos nevű társulatánál, és eddig minden esetben képes volt újat, érdekeset, korszerűt alkotnia.
Az öngyilkos szövege humoros, a cselekménye bohózatközeli, a megírt emberi sorsok viszont drámaiak. A főszereplő akár hős is lehetne, ha lennének korunkban hősök. De nincsenek. Hiába keresnénk őket a múlt és jelen században. Buffók tetszelegnek a hősök szerepében. Pojácák és bohócok viszik a prímet. Cirkusz van, kenyér nem mindig akad. A kisember húzza a rövidebbet.
A rendező vékony jégre lépett, de felcsatolta a korcsolyákat, nem csúszott el, sőt. Előadása magában hordozza a bohóctréfát, az abszurd drámát, a groteszk vígjátékot. Wilson és Kantor színházát juttatta eszembe. Megtalálta a napjainkra jellemző formanyelvet.
Fekete falak, aranyozott rámában a család kicsi otthona. Berámázva a család, az ismert retorika képi megjelenítése: a család a legfontosabb. Kiemelve, szépen berámázva. Körülötte semmi, fekete üresség. Ebbe a fekete ürességbe lépnek ki, próbálnak túlélni. Mindent. Munkanélküliséget, viszálykodást, társadalmi nyomást és elvárást. Belerokkanva, meggörnyedve, a piramis legalsó fokán, reménytelenül, mégis tele reménnyel.
A család, a szomszédok és a többiek mind, elhurbolt kezelábasaikban, fehérre festett arcukkal szinte egyformák. Az emberek viszont különböznek, hát frizuráikkal, maszkjukkal, kiegészítőkkel jelzik a különbözőséget.
Kellékek nincsenek, a zene, a hanghatások helyettesítik a tárgyakat, „színesítik” a díszletet, jellemzik a karaktereket.
Botos megalkotta ezt a rólunk szóló előadást, de a színészi játékra bízta a történet, a helyzetek megteremtését, szerepformálásukra a karakterek mélységeit és magasságait. Alakításaik által válnak fájdalmasan mulatságossá ezek az együttérzésre méltó vagy ágálásukban, képmutatásukban nevetségessé váló szereplők. Meg az a társadalom, az az értelmiség, aki a más, a lenézett kisember kezével kaparná ki a tűzből a maga gesztenyéjét.
Szemjon egy félreértés nyomán válik majdnem hőssé: azt hiszik, hogy öngyilkos lett, majd ő kezdi hangoztatni, hogy véget vetne az életének. Felsorakoznak a hírnévre vágyó nők, a díjra ácsingózó irodalmár, a képmutató pap, a szomszédok, és még sokan, hogy saját vélt vagy valós gondjaikra Szemjon öngyilkossága hívja fel a figyelmet. Mindenki a maga ügyét tekinti elsődlegesnek, jár nekik az emberáldozat, hátha senkiből valakivé avanzsálnak.
Nincs közösség, nincs szolidaritás, és együttérzés sincs. Érdek van és önzés.
Szemjon viszont élni akar. Rájön, hogy élni jó, hogy ameddig élünk minden megtörténhet, akár jóra is fordulhat minden. Vagy nem. Mindegy.
Hunyadi István fergeteges alakítása teszi érdekessé és szerethetővé Szemjont. A bohóctréfától a drámai monológokig terjed a színész skálája. Ő a kisember megtestesülése. Nem túl okos, néha gyáva, de elég bátor ahhoz, hogy az élet nevében szembeforduljon az önös érdekei szerint kihasználni akaró többiekkel. A társadalommal, a közösséggel, ha úgy tetszik. A maga módján, hősködés nélkül, mint aki nem akar mást, csak élni. Túlélni a rendszert, ami megnyomorítja, ami nem tiszteli az életet.
Tasnádi-Sáhy Noémi bravúros alakítása teszi szinte prototípussá a feleséget. Maria Lukjanovnája csontsovány, belegörnyedt a napi gondokba. Házassága nem kimondottan boldog, de ő elfogadta Szemjont olyannak, amilyen. Talán szerelemből ment hozzá, de már csak a megszokás, a civódás maradt. A valamikor szép nő megtört asszonnyá lett. Elviseli a szegénységet, férje rigolyáit, megszokta, talán szereti Szemjont, aggódik érte. Tasnádi-Sáhy megjeleníti az asszony érzelemvilágát: beletörődés, elfogadás, élniakarás. Ahogy elnéztem, az jutott eszembe, hogy nem egy és két ilyen sorsát elfogadó, a napi rutinba belefáradt feleséget ismerek.
Molnár Júlia Szerafima Iljinisna, nem biztos, hogy örült lánya házasságának Szemjonnal, de ő is beletörődött. Elfogadta, mert mindent megtenne a lányáért. A művészileg megújult Molnár Júlia nagyszerű alakításában az anyának sem lehetett jobb élete, mint a lányának. Rezignáltan, szinte cinikusan fogadja az eseményeket. Egy pillanatig sem hiszi el, hogy veje önkezűleg véget vetne az életének. Még akkor sem, amikor mindenki halottnak hiszi. Mert Szerafima tudja, bármennyire is nehéz, küzdelmes, nyomorúságos is, élni kell.
A festett arcok, a parókák, a testtartások okán alig ismertem meg a színészeket. Ezt dicséretnek szánom, mert azt jelenti, hogy játékuk is teljesen eltért korábbi szerepeikben látottaktól. Pompás karakteralakítások sorakoznak az előadásban, és csak a terjedelem okán nem méltatok külön minden kisebb-nagyobb szerepben brillírozó színészt.
Botos Bálint rendezésében kerek egészet alkot a szöveg, a zene, a mozgás, a testbeszéd. Humoros, meglepő és drámai képeket visz színre. A tréfa, a groteszk és abszurd egységes, koherens, jól felépített alkotássá nemesül az előadásban, amely az embert helyezi a fénybe. Szeretettel és megértéssel és sok humorral, vitathatatlan ízléssel.
Az öngyilkos olyan előadás, amit jólesik újra és újra megnézni. Mert árad belőle a humánum. Ritkaság ez manapság.
Nagyváradi Szigligeti Társulat
Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos (vígjáték)
Fordította: Dalos Rimma
Rendező: Botos Bálint
Díszlettervező: Golicza Előd
Jelmeztervező: Bajkó Blanka Alíz
Zeneszerző: Trabalka Cecília
Sound designer: Hodu Péter
Ügyelő: Vajda Zoltán
Szereplők: Hunyadi István (Szemjon Szemjonovics Podszekalnyikov), Tasnádi-Sáhy Noémi(Maria Lukjanovna), Molnár Júlia (Szerafima Iljinyisna), Dimény Levente (Alekszander Petrovics Kalábuskin), Fodor Réka (Margarita Ivanovna), Tóth Tünde (Kleopatra Makszimova), Trabalka Cecília (Raisza Filipovna), Balogh Attila (Arisztarh Dominyikovics Golocsapov), Kocsis Gyula (Viktor Viktorovics), Csatlós Lóránt (Nyikifov A. Pugacsov), ifj. Kovács Levente (Jelpigyij atya), Scurtu Dávid (Jegor Tyimofejev), Kocsis Anna (Grunya Podeszpany), Szotyori József és Tőtős Ádám (Járókelők, temetkezési vállalkozók, pincérek, öregasszonyok), Vanca-Fodor Ilián (Süketnéma)
