Arra ébred, hogy valaki motoszkál a konyhában. Átnyúl Gáborhoz, nincs ott. Akkor ő az. Háromnegyed öt. A gyerekek ébresztéséig van még több mint két órája. A kávét mára ő vállalta, persze, nem ilyen korán. A férjétől senki se kérte, hogy ilyen korán felkeljen. Úgy látszik, nem tud aludni.
Mivel nem akarja, hogy egyszer majd a lustaságára halljon célzásokat, felkel ő is, és kimegy a konyhába. Már jó meleg van, Gábor nem felejtette el bekapcsolni a hősugárzókat.
– Nem úgy volt, hogy a kávét én…?
– Megcsinálom, nem érdekes – feleli a férje. Becsavarja a főzőt, rárakja a lapra, leül ő is.
– Hogy’ legyen ma? – kérdi.
Ezeken a napokon Danit ő szokta elhozni karatéról, Ágicát meg az iskolából. Ma délután viszont egy közlekedés-órára kell elmennie. A gyerekeket Gábor vállalta helyette. Elvették ugyanis a jogsiját, és ez a kresz-kurzus a feltétele annak, hogy visszakapja. Pedig nem csinált komoly hibát; inkább csak ügyetlen volt. A kijövő oldalán behajtott egy egyirányú utcába. Nem vette észre a táblát, és szembe-forgalom sem volt. Csak aztán jött egy autó, a vezetője kiszállt, megszemlélte a helyzetet. – Olyan isten nincs, hogy itt két kocsi elférjen egymás mellett, tolasson szépen vissza.
– Nem tenné meg inkább maga? – kérlelte ő –, közben az első autó mögött megjelent egy másik, és dudálni kezdett.
– Semmi baj – mondta a férfi, aki nyilván látta rajta, hogy nem ura a kényes helyzeteknek, átült az ő kocsijába, és pillanatok alatt kinavigálta az utcából. Pechére megállt mögötte egy rendőrautó. Ha akart volna, sem tudott volna teljesen kitolatni.
Ha minden igaz, ma befejezi a tanfolyamot, gyorsan levizsgázik, és vezethet újra.
Normál esetben Gábor ezen a napon esténként vérre menő kosárlabdameccseket vív egy közeli tornateremben. Ez most Dani karatéja, illetve az ő tanfolyama miatt elmarad. Ma nem a férje, hanem a fia fogja részletesen ecsetelni neki az edzésen történt izgalmasnál izgalmasabb momentumokat, csak győzze érdeklődő arccal végighallgatni őket.
Ágicával más a helyzet. Neki azt ígérte, hogy levágja a haját – merthogy a múltkor nagyon jól sikerült a hajvágás.
– Anyu, te vagy a világ legjobb fodrásza! – lelkendezett a lánya. Nem is sejtette szegény, hogy az akció teljesen találomra, mindenféle előzetes elképzelés nélkül zajlott – mi a garancia arra, hogy ma ez ugyanígy megismétlődik?
Békésen kávéznak, még mindig rengeteg idejük van a gyerekek felébresztéséig.
– Megcsinálom én holnap a kávét – mondja ő. Naponta váltották egymást, elvileg Gábor lenne a soros, de ma tehermentesítette őt.
– Á, nem kell – válaszolja a férje. – Aludj csak. Pihend ki magad.
Ági mára tyúkhúslevest kért vacsorára. A zeller kivételével a zöldségek meg vannak már pucolva – azt elfelejtett venni. Nem érdekes, ez a leves zellertelen lesz. Ahogy hazaér, elsőnek a húsokat forralja majd gyorsan föl, leönti róluk a habos, törmelékes levet, aztán már a zöldségekkel együtt teszi fel őket újra. Másfél órán belül kész is van. Mások, rendesebb népek, lassú tűzön, gyöngyözve, sokáig főzik, a habot szűrővel szedegetik – ha ő is ilyen aprólékosan csinálná, biztos elrontaná valahol.
– Pénteken eljössz? – kérdi a férje. A kérdésében benne rejlik: jöjjön, örülne, ha igent mondana. A kiadó tulajdonosai tartják meg a szokásos évzáró bulit. Gábor – bár ezt nem vallja be – reprezentálni akar vele. Lássák, milyen csodálatos, finom felesége van.
Pedig hú, de utálja az ilyent. A nála sokkal műveltebb, nagydumás irodalmi alakokkal való kellemkedéseket. Még saját közegében, a vállalati vezetőkkel történő megbeszélések során is sokkal megfontoltabb, nehézkesebb náluk. Mindig meglepődik, mikor kiderül, hogy ezek a nagymenő vezérek az ő véleményéhez igazították egy-egy döntésüket.
Gábor kollégái meg fogják kérdezni, milyen könyvet olvasott legutóbb, s hogy mi a véleménye róla. Az a helyzet, hogy neki a legtöbb, a férje által ajánlott olvasmány tetszik, de nem nagyon tudná kifejteni, miért. Hülyén érzi magát ezekben a helyzetekben. Az emberek azt hiszik, hogyha szép valaki, attól mindjárt okos is – ha valaki, hát ő tudja, ez mennyire nem igaz. A szépsége több kényelmetlenséget okozott neki az életben, mint hasznot.
– Rendben, elmegyek – ez a válasza a férje hívására. – Meddig tart kábé?
– Szerintem egészen hajnalig – feleli az –, de ha nem akarsz sokáig maradni, eljövünk korában.
– Oké – bólint, bát tudja, hogy ez nem igaz, Gábort, ha jól érzi magát, hat lóval sem lehet hazarángatni.
Van még idő hétig, Gábor most a nyaralással jön. Beszéljék meg, hova mennek jövőre.
Ő maradna a régi, biztonságos panzióban Krétán, ahova már régóta járnak. Mindig ugyanazt a szobát kapják, Gábor viszont kitalálta, hogy repüljenek el Lisszabonba, rögtön a reptéren kikölcsönözzenek egy kocsit, és járják keresztül-kasul az országot. Nem nagyon tetszik neki a terv, de ezt inkább nem mondja. Ha így akarja, hát legyen. Csinálja, szervezze. Csakhogy Gábor arra kéri, ha beért az irodába és ideje engedi, nézzen olcsó repülőutat Lisszabonba, két héttel későbbi visszatéréssel.
Még ez is?
Nem elég, hogy annyi minden másra figyelnie kell?
Az egyik recepciós csaj azzal fogadja: – A Mihály azt üzeni, beszélni szeretne veled. Ráérsz?
Micsoda hülye kérdés. Hogy ráér-e? Ki az a balfácán, aki, ha a főnöke akar vele beszélni, nem ér rá?
Várj egy percet – mondja a lány, aztán beszól: – Megjött a Lőrinczy Kata. Most beszélsz vele vagy később?
Lerakja a kagylót, azt mondja: – Tíz percet kér. Akkor menj be hozzá, vár.
Ez a lány – Zitának hívják, Molnár Zitának –, nemrég a konyhafülkében a szerelmi életéről mesélt az egyik gyakornok csajnak. Akkor sem fogta vissza magát, mikor ő belépett. Azt mesélte, hogy hagyja, hogy a pasija együttlét közben beledugja az ujját az ő fenekébe. Az anális szexszel is próbálkoztak már, árulta el, és mivel a fiú nagyon óvatos volt, az sem esett rosszul, persze, magyarázta, sőt, mutatta is, ő közben a kezével rásegített elől.
A főnök munkamániás – ezt mindenki tudja. Halálba hajtja magát, és ezt a munkatársaitól is megköveteli.
Bemegy a szobájába, lepakol, leül az asztalához. Miért akar vele beszélni? Mit akarhat? A gyomra összeszűkül, és keserű váladékot nyom fel a torkába. Megiszik egy fél pohár vizet és bekap egy savanyúcukrot. Nagyon nem szereti az efféle bizonytalanságot.
Rónai arról tájékoztatja, hogy fontos tárgyalásai lesznek az egyik nagy gázellátó vállalatnál, a tulajdonosváltást kell levezényelnie. Azt szeretné, ha ő is részt venne ezeken a tárgyalásokon. A dokumentációt hamarosan átküldi. Mélyedjen bele, kap rá két napot. A céggel folytatandó tárgyalásokra együtt fognak eljárni.
Ez a karrierje alakulása szempontjából jó hír, akár örülni is lehetne neki, de erős a gyanúja, hogy ezeken a megbeszéléseken, csak a csinossága, a jónősége miatt van szüksége a főnökének. Ügyvédi pályafutásának alakulása szempontjából megéri-e ez a másodhegedűs szerepkör?
Nem érdemes rugózni ezen, más a fenekét a földhöz verné, ha ilyen lehetőséget kapna. Igen ám, de mi lesz aztán később? Miután elmúlt a jónőség varázsa? Milyen munkákat bíznak majd rá? Egyáltalán; kap-e majd munkát? Mehet más irodákhoz állásért kuncsorogni. Hiába nagymenő most a Rónai iroda, túlságosan kötődik a kormányhoz, egy esetleges váltás után elapadnak a megbízásai, és a szétspriccelő munkatársakat sehol sem fogadják szívesen.
Ez jelentős kérdés, jóval jelentősebb, mint a rá váró kresz-óra. El is határozza: nem megy el. Bepótolja majd. Kifizet egy különórát legfeljebb. Gábornak meg majd azt füllenti, hogy ott volt, végighallgatta, figyelt. Csak rá ne jöjjön valahogy. Elüldögél még az irodában egy darabig, aztán hazamegy.
Lenne még két telefonja, de ezeket már nincs ereje lebonyolítani. Majd holnap. Azért nem árt végiggondolni, mit és hogyan kell megbeszélnie.
Ágica az iskolában egy hete eltörte a csuklója fölött a jobb karját. Állítólag egy másik lány, egy osztálytársa lökte le kint az udvaron a korlátról. Az az anyuka, aki értesítette, felbíztatta, hogy az iskola igazgatójánál jelentse fel azt a kislányt, aki lelökte a tornaszerről az övét. Egy dúvad. Ne garázdálkodhasson tovább. Később egy másik szülővel is beszélt, aki ezzel tökéletesen ellentétes véleményt képviselt: ilyen bárkivel megesik, nem kell nagy feneket keríteni neki. Viszont az első nő olyan erőszakosan sulykolta, hogyha nem jelenti be, nagy hibát követ el, fogalma sem volt, mit tegyen. Beszélni kell még egyszer mindkettővel, hogy tisztábban lásson. Majd holnap. Ezt is majd holnap.
– Már mész is haza? – kérdi a recepciós lány, mikor elmegy a pultja előtt.
– Megyek – feleli.
– Szerbusz – mondja a másik – Vigyázz magadra.
– Vigyázok – feleli.
Elképzelhetetlen számára, hogy ennek a lánynak, aki most itt netten és rendbeszedetten, választékos szavakat használva intézi az ügyeket, éjszaka az ágyban egy pasi nemcsak a puncijába nyúlkál bele, hanem a fenekébe is, és még a fütyijét is beerőlteti. Ágicát, ha felnő, őt is így fogják használni a férfiak?
Nem; jobb erre nem gondolni.
Hazafele menet beugrik még az Elektro World-be, hogy megvegye Ágica karácsonyi ajándékát, egy tabletet., amelynek az összes adatát felírta neki Gábor. Szerencsére egy segítőkész alakkal akad össze – tisztában van vele, hogy csak az ő jónősége miatt olyan segítőkész -, aki a megfelelő polchoz vezeti. Sokféle tablet van, de pontosan olyan, amilyent ő keres, egy sem.
– Ezt már nem gyártják – mondja a másik –, amik itt vannak, mind többet tudnak nála. – Le is szed egyet, és a műszaki paramétereit kezdi sorolni.
Nem meri megvenni. Mi van, ha nem tetszik a lányának? Ha kiderül, hogy nem azt vette meg, amit kért? Gábornak kéne itt lenni, sokkal jobban ért ezekhez a dolgokhoz, mint ő.
Kihalt lakásba fog érkezni, a családja még nem lesz otthon. Van egy teljes üres órája, míg hazaérnek. Először főz, és ha van közben ideje, belenéz a bentről hazavitt anyagba. Gábor ma kihagyja a kosarazást, tele lesz energiával. Ami azt jelenti, hogy lefekvés után nem fogja nyugton hagyni. Mindegy, kibírja. Eddig is kibírta, ezután is kifogja. Még szerencse, hogy nem olyan perverz alak, mint a Molnár Zita barátja, akiről mesélt.
Bár azt mondta, jólesik vele lenni.
Ágica nemsokára… a mai lányok korán érnek. Tud-e majd rá vigyázni? Hogyan figyelmeztesse? Mit mondjon egyáltalán?
Már majdnem otthon jár, mikor megtorpan. Eszébe jut a zeller. Mi van, ha vásárol egyet? Vagy mégse? Jó lesz így is? Mit szólnak az íztelen leveshez a gyerekek? Végül visszaindul, egy sarkot kellett csak mennie az árudáig.
Zárva van.
Gábor éppen az edzés végére ér a karate-terembe. Már Dani is vele van, amikor visszaér az iskolába, ahonnan a lányát az utolsó ottmaradók közül hozza el.
Hazaérnek. Benyit az ajtón. Nem hall hangot – sehol senki.
A gyerekek már a nagyszobában vannak. Valamilyen sorozat megy, nem akarnak lemaradni róla.
– Kata! – kiáltja. Nincs válasz.
A nagyszoba üres, a konyha is.
Benyit a vécébe, majd a fürdőszobába. Gyorsan belép, behúzza maga mögött az ajtót. Pár perc múlva már kint is van.
– Gyertek! – hívja a gyerekeket –, öltözzetek fel.
– Miért kell? – kérdi Ági.
– Megbeszéltem a nagymamával, hogy ma náluk alusztok. Csak elfelejtettem.
– Ezt még hadd nézzük meg!
– Nem; sietnünk kell. Várnak minket.
– Mentek valahova a mamával? – faggatja a kocsiban a lánya.
– Ja. Megyünk.
– Hova mentek? Színházba?
– Igen, színházba.
– Nincs ahhoz késő már?
– Nincs, ez egy késői előadás.
Vezet, a két gyerek hátul ül. Hallgatnak. Ő előhúzza a telefonját, felhív egy beállított számot.
– Szerbusz – szól bele. Kis szünetet tart, aztán annyit mond csak: – Átviszem a gyerekeket. Ott alusznak ma.
Alighogy kikapcsolja és elrakja, megszólal a telefonja. Hosszan kicseng, nem veszi elő. Elhallgat, de rögtön utána újra cseng.
– Vedd fel! – mondja a fia –, lehet, hogy a mama az.
A zsebébe nyúl, előszedi a telefont, a füléhez emeli, de ahelyett, hogy bekapcsolná, egy ujjnyomással végleg lezárja. A süket telefonba beszél: – Nem; téves hívás, kérem. Viszonthallásra.
– Nem a mama volt? – kérdi a fia.
– Nem – feleli.
– Kár. Beszélhettünk volna még vele.
