visszhangok melyek mint damaszkuszi út hatnak át széthányt álmainkban barangoló lépteinkkel. a messzeségbe jégcsapként fúródó sikollyal. mára már nincs mit észben tartani, sem kívülről ismételni. á-tól cettig elfelejthető minden. mint egy cseppenként égbe visszapárolgó élet. az álmatlanság hegei, a csikorgás, melyben épp hogy megszülettünk. a hivatás, melyből új, ismeretlen damaszkuszi léptek bújnak elő. a lábnyomokból növekvő pusztaságban már csak egyetlen hang ismételgeti a neveket. felejtésekkel hidaltuk át a felejtéseket égő fáklyáinkkal kerestük a homályba épített ismeretlen vidékeket. a készen megélt halálokban megszületett látomásokat. mint egy balladában, mely alaposan bejárja deres csontjainkat. mindez csupán egy kósza elképzelés, ami ajtóinkon kopogtat, majd emlékezetünk zugaiba csábít. mindez csak egy valótlanság, melyet ünnepélyesen utcára viszünk, egymást követő romantikus felejtések egy kiejthetetlen nyelven. melyben már csak a látszatunk lakhat titkosan, akár egy szófelhőbe ásott, távoli elmegyógyintézetben. már csak mi lépkedünk befejezetlen mondatokban oly félénken, mint régi naptárakból a nevükön szólítottak. valahol épp testet ölt az ismeretlen helyiségek vakító sötétje. észrevétlenül furakodnak közénk a napok s az éjszakák. aztán jött a válasz nélküli kérdések lavinája, mint vak lepkék, falnak ütköznek mind. irdatlan magányok keblénél növekedve, melyekre lapáttal súlyos eget vetettek. már csak egy hang rezzen a karikás szemű falak közt. fergeteges várakozásokban megakadt homokórák közt, bennük már csak mi lépkedünk befejezetlen mondatokban. egy olyan könyv szerint, melyben semmi sem áll. új partraszállásokkal ámító harangkongások a falakat ledöntő hullámzások susogása. a halványan felvázolt mozgásainkat kísérő félelmek. nem bírtunk tovább várni az primordialitás ígérte jelekre. sem a jelenlétünket szótagoló megvakulásra, elhessegették a visszatérés ábrándjait mind. közénk férkőznek a kusza szimatolások léptei, a hamuhorizont pultjára kipakolják reggeli ráncaikat. a holdkór-kupacok közül már csak néhány rezzenés szállt föl az új partraszállásokkal ámító harangkongások közé. Mihók Tamás fordításai
Ioan F. Pop (1959) író, esszéista, a kilencvenes évek román költőnemzedékének kiemelkedő alakja. Tíz szépirodalmi könyv szerzője. Jelenleg a nagyváradi „Iosif Vulcan” Emlékmúzeum muzeográfusa, a Romániai Írók Szövetségének tagja.
