MEGOSZTOM

Tudomány és bor a Gerhardinumban

Élő Tandem címmel szervezett az Újvárad folyóirat és a temesvári Start Iroda beszélgetős délutánt szeptember 24-én, szombaton a Temesvári Magyar Napokon a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban. A szavak mellé érmelléki ízeket is kínáltak a szervezők az iskola éttermében, hiszen a résztvevők Mados Attila bihardiószegi borász kiváló merlot-jával, királyleánykájával, s nem utolsó sorban száraz bakatorjával koccinthattak.

A 2019-ben még a Várad folyóiratban indult Tandem, Magyari Sára rovata ma már több mint harminc megjelenésnél tart, a múlt év márciusától – a folytatás és az újrakezdés jegyében – immár az Újvárad hasábjain. A rovatnak több célja is van: egyrészt a különböző tudományterületeken és intézményekben zajló, a Partiummal is kapcsolatos kutatások bemutatása, minden alkalommal egy-egy, az adott témában jártas vendégszerző írásával kiegészülve, másrészt intézmények, foglalkozásterületek, régiók összekapcsolása, illetve a tudománynépszerűsítés, a közérthetőség jegyében zajló tudományos eredmények megmutatása.

Az eddigi tematikák többsége ugyan a nyelvészethez – a rovatgazda szakterületéhez – kapcsolódott, ezek mellett születtek anyagok a pedagóguslétről, a tehetségről, a tanyavilág jelenéről, a hatalom városi jeleiről, a sajtószabadságról vagy a fesztiválszervezés kihívásairól.

A rovat első élő bemutatkozásán a temesvári szerzők vettek részt: Kocsik Zoltán plébános, a Gerhardinum igazgató-hittantanára házigazdai minőségében is, Gábos-Foarță Ildikó műfordító, Nagy-György Tamás építőmérnök, egyetemi tanár, Kovács-Pap Ibolya református lelkipásztor, Somogyi Attila fesztiválszervező és Albert Dénes újságíró részvételével. Szűcs László felvezetése és kérdései nyomán sorra felidézték a maguk témáját, a közös munkát, illetve szóltak a számukra olykor szokatlan műfaji kihívásról.

Az Élő Tandem a következő hetekben Aradon és Nagyváradon folytatódik. És persze megy tovább a maga útján, újabb vendégszerzőkkel tovább haladva, tandemben a sorozat is, amely reményeink szerint a jövőben kötetté is összeáll.

Fotó: Albert Dénes

Szűcs László