Komoly aggodalmakat váltott ki pedagógusok körében is az, hogy az újabb romániai copy paste miniszter lemondása esetleg megakaszthatja azt a közoktatási reformfolyamatot, amelyre mintha az átlagosnál több bizakodással tekintetének az érintettek. Még akkor is, ha tudjuk, komoly matekfeladat lenne összeszámolni, hogy 1990 óta hány hangzatos reformhoz fogtak hozzá a döntésképtelen döntéshozók, illetve hány minisztert fogyasztott el jó három évtized alatt az oktatásügy.
Az érdekes az, hogy a legtöbb elhivatott, a hivatása iránt elkötelezett tanár meg tudja mondani, melyek a rendszer hibái, hiányosságai, s az ő véleményük akkor is mérvadó lehet, ha a gondok megnevezésében különbözőségek is lehetnek. Tudjuk, hogy a rendszer túlközpontosított, feleslegesen nagy anyagmennyiséget próbálnak beletölteni a diákok fejébe alacsony hatékonysággal, elég, ha csak a magyar fiatalok román nyelv- és irodalom oktatásának a tévútjaira gondolunk. Az élet igazolja, hogy lehet másképpen is, egy váradi diáklány, aki pár hete csöppent be egy dél-amerikai ország iskolarendszerébe, nulla spanyol nyelvtudással, alig pár hét alatt képesnek bizonyult felvenni a versenyt ottani osztálytársaival. Amihez persze az is szükségeltetett, hogy megfelelő alapokat vihetett magával.
Talán éppen magának az oktatási rendszer elhibázottságainak gyökerei mutatkoznak meg abban is, miért is kellett mások szellemi termékét jelöletlenül beemelnie az amúgy feltehetően értelmes fiatalembernek. Annak, aki – képességeit igazolva – miniszterségig tudta vinni, s a pedagógus társadalommal elhitetni, hogy öntözési szakember létére alkalmas a romániai tanügy szekerét a kátyúból kihúzva jó irányba terelni. Avagy Karinthy antihőséhez hasonlóan kérje vissza ő is az iskolapénzt?
A szerk.
