A Szatmárnémetiben zajló 10. Interetnikai Színházi Fesztivál (Ifeszt) részben folytatás, részben újrakezdés. Tíz napon át magyar, német, jiddis, romani és román nyelven megszólaló előadásokat, könyvbemutatókat, szakmai beszélgetéseket kínál a Szatmáron másodszor, immár a Maszín égisze alatt zajló seregszemle. Simon Judit fesztiválnaplójának ötödik része.
Egy jó fotó többet ér ezer szónál – mondogatjuk mi sajtósok, majd hozzátesszük, pláne manapság, amikor gyakorlatilag vizuális világban élünk. A fotó, amely a pillanatot rögzíti, a megismételhetetlent, egyszerre emlék és kordokumentum.
Színházat, előadásokat fényképezni különleges tudást igényel. Czinzel László a Harag György Társulat fotósa nem csak ezzel a különleges tudással, látásmóddal rendelkezik, de egész lényével színházi ember. Azt hiszem, az előadóművészet szeretete nélkül, a fotográfiák sem lennének annyira kifejezők, mint CzZ – ahogy színházi és sajtós kollégái becézik – előadásképei. Nem csak a gép kattog, hanem az ész és a lélek is ott van a kattintásban.
Mondom, sajtós kollégái, mert CzZ a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban diplomázott, és évekig dolgozott a médiában. Újságíróként kezdte fotózni az szatmári társulat és a városban vendégeskedő színházak előadásait. Majd 2017-ben a Harag György Társulathoz igazolt, az irodalmi titkárság sajtókapcsolatkért felelős munkatársa, és mint már említettem, fotósa.
Nagyváradiként, a sajtókollégium egykori óraadójaként nagyon büszke vagyok CzZ-re, színházi sajtósként pedig nagyon hálás vagyok neki a pontosságáért, kedvességéért, megbízhatóságáért.
Az Ifeszt-en mutatták be a színházi fotóiból készült 130 FÉNY / SZÍNPAD / KÉP című albumot. Nem kevés munkába, lemondásba került, hogy a több mint háromszáz előadásról készült több ezer fotográfia közül kiválassza azt a 130-at, ami bekerült az albumba.
A könyv bemutatóján Bessenyei Gedő István művészeti igazgató és Frumen Gergő színművész beszélgetett az alkotóval. Kiderült, hogy a válogatás során CzZ arra is figyelt, hogy egyetlen színész se maradjon ki az albumból. Szerintem Bessenyei Gedő fogalmazta meg a lényeget: „A színházi fotós az örökkévalóságba szögezi a színészeket és a színházi alkotókat, akik egy olyan művészet gyakorlói, ami végképp elszáll a pillanattal, a fotók által viszont mégis megmarad valami. Ezért rendkívül fontos a színházi fotós munkája”.
A bukaresti Állami Zsidó Színház Yiddis Trotter címmel koncertelőadást ígért a programban. Este 7-kor kezdődött, 8-kor már vége is lett. Hát, hogy is fogalmazzam meg finoman, hogy még ennyi is sok volt. Szerencsére nagyon jó fejekkel, azaz jóhumorú emberekkel ültem a páholyban, akikkel remekül szórakoztunk, azaz szórakoztattuk egymást. Elismerem, néha beszóltam az előadásnak, ami jiddis dalokat tartalmazott, profi zenei kísérettel, a színészi, énekesi teljesítményeket viszont borítsa jótékony homály. Aztán úgy döntöttem, elfogadom a kitételt, hogy színházba szórakozni jár az ember, tapsoltam és énekeltem a szereplőkkel, fel sem tűnt a repedtfazék hangom. A szakmai beszélgetés érdekesebb volt, mint maga az előadás, ott a jiddis nyelvről folyt a szó. Kiderült, hogy az elhangzott dalok közül néhányat Dél-Amerikában, illetve Mexikóban gyűjtötte a Moldovai Köztársaságban élő Efim Ciorny énekes és zeneszerző, a klezmer zene ismert képviselője. A színpadon vetített festményrészletek a zsidó származású képzőművész, Leonid Afremov munkái, ezt már a programfüzetből tudtam meg. A színészek ugyanis azt nem tudták, mi látható játék közben a hátuk mögött, Natalie Ester színművész, az előadás rendezője pedig nem jött el a fesztiválra.