Damiel és Cassiel Itt maradtam két kalapos férfival, akikre ráhagytál. Akiket rámhagytál? Önkéntelen gondoskodás a menekülő részéről. Alá volt már aknázva itt minden. Az egyik azóta elkezdett verseket írni. A másik már nem akar meghalni. Néha megsimogatom a fejüket, mert szomorkodnak. Voltaképpen jól elvagyunk. Közben kitört a háború, és ez már nem csak egy idióma. Rakéták és menekülő civilek. A felelős férfiak rebbenetlen szemmel szavatolnak a békéért, miközben csorog a szemükből a könny. Dehát ezt óvóhelyedről te is láthatod. Remélem, erősödsz. A jel Rövid időn belül már másodszor szólítják ugyanúgy másképp. Mintha összetévesztenék valakivel. Pedig sem az a narkós, aki egy maga után vonszolt foteltől várt gyors anyagi segítséget, sem a szálloda portása nem tudhatta a magában ismételt nevet. És mégis. „Nem, nem én vagyok.” „Nem, nem én vagyok.” A harmadiknál vajon megszólal a kakas? Legyőzheti valami, amiben hisz? Pénzt ad drogra, ottfelejti a pulton a szobakulcsot. Felismeri, hogy egy név hordozza, amelynek betűiből kirakható a szó: szeret. Elfogadja, hogy ez átírja addigi körvonalait. A hangyáknak Emberek, nem hangyák vagyunk. Életünket nem bolygatja meg egy nyitva hagyott mézesbödön. Nem a mértékletesség és nem a mohóság hiánya, nem a józanság szava az, ami megóv. Ebben nem különbözünk az aprók rajától: mohóvá tesz a jóbakóstolás. Csakhogy nincs egyszerre annyi jó köröttünk, hogy partot vesztve belevesszünk végül. Az ízetlenség szigetei itt-ott rendelkezésünkre állnak megpihenni, kifújhatjuk magunk, és új erőre kaphatunk e színtelen szirteken. Ha belefeledkezéseinknek volna sűrűsége, szűrhetné szemcséink undorodva másnap egy nagy élősdi, ki tiszta mézre vágyik. Megfejtések Beúszni a három toronyig azt jelenti: eltávolodni a parttól annyira, hogy visszatekintve előtűnjön a domb fölött a csillag, a kakas és a kereszt. Gyönyörködünk az arányokban, kis örvényeket képezve testünk körül a jelek együttállásában gyönyörködünk, mintha vízszinttel együtt emelkedő bólyák volnánk, és egyszerre egy háromszögelést végző teodolit, és ha nem háton úszunk visszafelé, mert gerincünk bírja még az ívet, láthatjuk elmerülni is a falu egét tartó cölöpöket. Maradni még egy napot azt jelenti: értelmet adni a formátlannak. Lapát hátával döngölni falat, északi és déli bástyák sarkait, metszeni kaput, ablakréseket. A mozdulat beépül, kötőanyagba néhány bogár. A kéz alá dolgozó kéz önfeledt. Hátunk mögött a tó hadsereg, félreérthető délibáb, csillámlik, mindenképp valami nálunk erősebb. Elárasztjuk a vizesárkot, pillanatig higgye: védelmünkre lesz. Erődöt építeni azt jelenti: maradni még. A távolról hideg közelről meleg. Virágok Fel-felkapják izgatott fejük. Különben ki se látszanak. Ahogy a csüggedés rajtuk üt, kipergetik magvaik. Dehát a mag: folytatás! Csillog – hiába tapasztja le – csillog. A másik pedig egyre ügyesebb: már nem sodródik ki, még lendületből visszakapaszkodik. De szépek, nézd. Nézd: hogy kínlódnak!
