1922 Érsemjén
– Hát az édes kis babát otthon hagyta, kezit csókolom? – kérdezte Nusi.
A faluban találkoztak, mert Klára Fráter Lórándéknál szállt meg. A Szunyogh tanyán veszélyes lett volna maradni – Hálistennek, hogy végre vissza teccett jönni.
– Nem hozhattam ide Juditkámat. Emmi árpakávéval itatta, és szegénykémnek tele lett szemölcsökkel a feje. Egy darabig vagdosta a doktor, aztán lelápiszolta. Azóta meg hőemelkedése van. Talán attól, talán mástól, nem tudjuk.
– Jaj csak nem kapta el a naccságos úrtól a tbc-ét – mondta ki Nusi, amit Klára nem akart kimondani. – Az Erzsi néni se jött?
– Egyedül jöttem Nusikám. De hogy van az a te gaz urad?
Nusi összeráncolta a homlokát és csípőre vágta a kezét.
– Akkó’ maga is hallotta.
– Hallottam, hogy elvett. És milyen a házasság ezzel a mihályfalvi granicsár kapitánnyal?
– Nagy csalódás, naccsád! Bizony egy porcika sincs benne, ami kívánná a dolog félét. Amikor hazagyün a kaszárnyából nem megy sehova, nem dolgozik a ház körül, csak örökösen cigarettázik. Azt szívja reggeltő’ estig.
– És pörölsz vele?
– Má’ hogyne pörölnék naccsád? A ház teteje rossz, majd megcsordul az eresz. Ő meg haggya. Amikor gyün a meleg, hogy az ember meposhad bele, akkor is benn van a házba. Arra is lusta, hogy megnézze a tyúkokat, megtojtak-e. Amikor nem a kaszárnyában van, lopja az egész napot. Neki bezzeg mindig jól van a feje alja. A cigarettákat, meg olyan nagy lélekkel szívja, hogy belehorpad a képe. Esetleg a kutyáival elbeszélget, de enni azoknak is én adok. Amikor havat kellene hányni, akkor is én megyek. Nem tudom mi van ezzel az emberrel. Talán fél hogy kialszik a cigaretta parazsa? Mert télen is a szobában kuksol, füstöli a legyeket.
Nusiból, ha a piacon vagy a faluban összefutottak, ömlött a szó. Kikerekedett, megasszonyosodott, és igen határozott menyecske vált belőle.
– Megéltek a fizetéséből, nem?
– Bár megélnénk, de elissza, elfüstöli meg elzabálja. Ha nem ráncigálnám le a gatyáját, azt se váltana, ahhoz is lusta. Azé’ is kinézik, hogy szegíny lányt vett el, de nem is ment volna hozzá senki más. A kaszárnyába is csak ahun ért, hogyan rabolják el a termést az uraságok birtokáró’.
Klára Kelemen gazdával járta a birtokot. Nusi igazat mondott, továbbra is csáki szalmájának tekintették a granicsárok a gazdaságot, és ha kedvük tartotta, következmények nélkül raboltak.
Kelemen csupa olyan kérdés elé állította Klárát, amit nem tudott azonnal megválaszolni, mert úgy érezte, nem ért hozzájuk. Vessenek-e rozst a bükköny mellé? Mi legyen a meddő tehénnel? Levágják-e, árulják ki a zsírját, husát, vagy adják el lábon? Mennyi zöldséget vermeljenek el? Adhat-e és kinek adhat a gazda előleget a kommencióból. Melyik tinópárt fogja járomba, melyiket hízlalja? Klára időt kért. Végigjárta a szomszéd gazdálkodó birtokosokat, tárgyalt Rudi barátaival. Kiszedte az önállótlan Kelemenből az ő véleményét is, még a feleségéjét is kipuhatolta, mert úgy tűnt Kelement a felesége irányítja gazdálkodás dolgában. Ruditól hiába kért segítséget, őt semmi nem érdekelte, csak némán szenvedett, mert ismét gennyedni kezdtek a sebei, a levelekre nem is igen lett volna ideje válaszolni, pedig a kérdésekre azonnal válaszok kellettek. Két hét után Klára nem bírta tovább, igykezett vissza Debrecenbe egy rövid hazalátogatásra legalább. Nyugtalan volt – ha csak egy-két napra is – de látni akarta Juditot és Rudit. És megtudni valamit Schmidtről. Képtelen volt uralkodni magán. Folyton csak rá gondolt.
Judit lányát Emmi nem engedte ki a karmai közül, hiába szerette volna magával visszahozni Semjénbe. Nem mert erősködni, mert a gyerek hőemelkedése nem múlt el.
Rudit pedig továbbra sem érdekelte a gazdaság. Újabban könyveket olvastatott fel Klárával, hogy minél hosszabb ideig maga mellettt tartsa a feleségét a kórházban.
Klára úgy érezte a birtok, gyerek, beteg férj háromszögben szétszakad, miközben egy kanapén él, vagy a Semjéni birtokon, fűtetlen szobákban.
Schmidt forró szerelmes leveleket írogatott, s ő néhányra válaszolt is.
De alig maradt ideje ábrándozni. Ingázott, átmeneti életet élt és tele volt a feje gondokkal, amikre mindenki tőle várta a megoldást.
Amikor a debreceni villámlátogatás után visszatért Semjénben, hiába erősködtek Kelemen gazdáék, hogy költözzön Fráterékhez, inkább a tanyán maradt az udvarházban. Nem félt egyedül, holott személyzet nélkül az úrház üresen kongott, ráadásul hetekig nem lehetett bezárni, mert a bejárati ajtóról letörött a kilincs. Nusitól öt fiatal farkaskutyát kapott és a falka az ajtaja előtt aludt, odabent a szobában. Gyűlölték a katonákat és távol is tartották őket a birtok épületeitől. Ekkor a románok a földekre, legelőkre szoktak, onnan lopták a terményt s hajtották el az állatokat.
Egyszer Klára kutyákkal érkezett a földekre, másszor a legelőkre, ha a fülébe jutott, hogy megint betörtek a granicsárok. Leszállt a szekérről, s a kutyákkal nyomában gyalogolt egyenesen a rablók fogatai felé, kezében lovasostor. A kutyák előretörtek és veszett csaholással bírták futásra az ellenséget. Az őt korábban harsányan kiröhögő őrmester iszkolt a veszettül támadó kutyasereg és az egyenesen felé haladó asszony elől.
Klára kénytelen volt rabló gazdálkodással védekezni a kirablóival szemben. Hisz nem védhette áldott nap a falkával a birtokot. Úgy döntött, hogy mindent lábon adnak el és jó érzékkel jó üzleteket kötött. Belső személyzetet továbbra sem alkalmazott, Kelemenné főztjét ette.
Egy alkalommal a postájában egy fenyegető levelet talált. Félnie kellett a katonák bosszújától.
– Az uram, meg az őrmester nagyon fenekedik magára – súgta neki Nusi. – Fogja! De nehogy megtudja valaki…
A lány egy pisztolyt csúsztatott Klára markába, és ő attól fogva egy pisztollyal a párnája alatt aludt, már amikor végre el tudott aludni.
Virradatig Schmidt szerelmes leveleit olvasta.
– Deponálja a pénzt a bankba a tanya bitosítására, amíg nem lehet tudni a búza eladási árából befolyt fix összeget – javasolta Rudi egyik jó ismerőse, aki gazdálkodást tanított, s akitől Klára gyakran tanácsot kért.
A valuta átváltási bizonytalanságok miatt cserekereskedelem zajlott az elcsatolt részeken, így a Partiumban is gyógyszert vettek tojásért, lovat gabonáért, disznót szarvasmarha takarmányért. Senki nem bízott senkiben és hangos veszekedésekben nyilvánult meg az emberek elvesztett lelki békéje.
– Kezit csókolom, mi legyen máma az ebéd? – jelentkezett minden reggel Kelemenné.
Mintha egy harangot vert volna félre a füle mellett, hogy figyelmeztesse: újabb, küzdelmes nap kezdődik a nyugtalan éjszaka után. A farkaskutyák már messziről megérezték a jöttét, fülüket hegyezve emelték fel a mellső lábukon nyugtatott fejüket.
– Okos, nagyon okos kutyák vagytok – kelt ki az ágyból és a nevükön szólítva egyesével köszöntötte a védelmezőit.
Kelemenné érkezésével, minden reggel azzal szembesült, hogy még mindig a köztes létben él, valami átmenetben, amely végtelennek tűnt, nem olyasminek, amiről azt lehetett gondolni, hogy ha a megpróbáltatásokon túl lesz, a valahová való megérkezés várja.
A gazdálkodás, a Rudi ápolásának feladata, az ingázás a birtok és Emmiék otthona között, a próbálkozásai, hogy a családjának bebizonyítsa: mindezek ellenére jó anya, az egész erő készletét felemésztette, anélkül, hogy bármi visszatöltötte volna az apadó tartalékait, amit egyre sebesebben felélt.
Egy-egy jól megkötött üzlet inkább csak azt bizonyította, mennyivel jobbat köthetett volna, ha nem rabolják ki a románok, hatóságilag támogatott formában a tanyát. Minden egyes szenvedélyes szerelmes levélváltás Schmidt-tel arra emlékeztette, hogy a kapcsolatuk törvényen kívüli. Hogy gyáva teljesen az lenni. Hogy hazudik önmagának és a külvilágnak. Schmidtnek is hazudik. Egyedül a gyötrő szerelmi érzés nem volt hazugság, csak éppen kilátástalan. Judit kapaszkodó ölelése arra figyelmeztette, hogy nincs mindig mellette és nem tudja viszonozni a gyermeke szeretetét, nem adja meg neki azt a biztonságot, amit anyaként adnia kellene.
Kelemenné az ebéd főzésre vonatkozó kérdésével erre az ideiglenes útlevelére nyomott újabb billogot. Arra emlékeztette, hogy milyen reményteli, gondos életet rendezett itt be magának egykor a semmire. A Rudival való kapcsolatának mocsarára. Mintha bizony az ártérre akarna építkezni. Az udvarában a sulyom csapdákról tudomást sem véve felsebezni a lábát, amerre csak jár. Otthonossá tenni az életét az otthontalanok elkeseredéséből. Úri életet berendezni az úri élet romjain.
