Évszakok A tél után tavasz jön, eltöprenghetünk, mi a szerelem, mit jelentett nekem, hogy végül így döntöttem, miért nem volt jó az évszakoknak az a rendje, amit együtt alakítottunk ki. A tavasz után nyár következik, bebarnul az árulás, elgyászolom a lelkiismeretem, és boldog leszek vele, akiért átírtam a naptáromat. A nyárt ősz követi, kiforr a szerelem mustja, szép ez az indián nyár, mondom, és úgy teszek, mintha nem tudnám, hogy nem indián a legkevésbé sem. És eljön megint a tél, remélem, körbeér a vágyam, megmaradok amellett, akit szeretek, és nem gondolok többé rád, pedig úgy érzem, megmaradsz mégis, azt hiszem, most sírok egy kicsit.
Idők Volt egy idő, hogy mindig hullt a hó, sütött a nap, szánkóztunk boldogan nevetve, és szikrázott a szán talpa a fényben. És lett egy idő, amikor mással szánkózom, és boldogan nevetünk, és hull a hó, de a nap még csak foltokban süt. És lesz egy idő, hogy ugyanaz lesz, remélem, mint veled volt, mert az embernek nem elég az árulás, az eredményét is akarja, nem alkuszik.
Ragadozó Felzabáltam a szíveteket, eddigi asszonyaim, most bennem lüktet, dobog és fáj. Egy tisztességes, telivér ragadozó nem így jár el, én azonban még ebben sem tudtam rendes lenni. Felzabáltam a szíveteket, és azzal a szándékkal jöttem el, hogy többé nem teszek ilyet, törekszem arra, hogy ne legyen így. Mindenki tamáskodik, félrenéz, hitetlenkedve mosolyog – a sátán röhög, én verset írok. Isten és a sátán között egy asztalon vagy deszkán fekszik egy szív, hol az egyik ökle zúdul le rá, hol a másiké. Közben röhögnek, szotyoláznak, majd nagy lendületet vesznek, és megint ütnek. Én szurkolok, kényszeredetten nevetek, új zacskó magokért rohanok a közeli benzinkúthoz, és amikor megunták, visszaveszem a szívem.
