A kolozsvári Nemzetikisebbség-kutató Intézet múlt év novemberében kinevezett új elnöke szerint a 23 éve létrehozott állami intézmény nem csak magas színvonalú tudományos munkát végez, hanem olyan tudást termel, amelyet a kormányzati döntéshozók is hasznosítani tudnak. A politikából átigazolt Novák Csaba Zoltánt az első hónapok tapasztalatairól, a jelenleg zajló kutatásokról és a tervekről kérdeztük.
Ez az interjú kereken négy hónappal a kinevezése, illetve a szenátori mandátumáról való lemondása után készül. Volt-e ebben a négy hónapban olyan pillanat, amikor úgy érezte, hogy rossz döntést hozott?
Egyértelmű a válaszom: egy percig sem bántam meg, hogy a kisebbségkutató intézet élére kerültem. Nyilván minden átállásnak, munkahelyváltásnak vannak nehézségei, a racionálisan meghozott döntéseket valahogy lélekben is utol kell érni. Úgy érzem, ez a folyamat az én esetemben az elmúlt négy hónapban lezárult. Jól érzem magam a bőrömben, és úgy gondolom, szakmai szempontból jó döntést hoztam. Hozzá kellett szoknom az új feladatkörhöz. Bizonyos szempontból nehezebb a dolgom, mint korábban, mert nőtt a közvetlen felelősségem a döntéseimért, szinte napi rendszerességgel írok alá különböző adminisztratív iratokat. A magánéletemben ez az átállás nem jelentett változást, ugyanazt az ingázó életmódot folytatom több mint hat éve, csak most Marosvásárhelyről Kolozsvárra utazom hetente.
Amikor egy politikust váratlanul egy állami kutatóintézet élére neveznek ki, a sajtó azonnal gyanakodni kezd. Például arra, hogy az intézmény addigi vezetője valamilyen okból kényelmetlenné vált, ezért egy „megbízható” emberrel helyettesítették. Részletezné a váltás körülményeit?
Először is leszögezném, hogy versenyvizsgával nyertem el ezt a tisztséget, ennek alapján nevezett ki az intézet élére az etnikumközeli kapcsolatok hivatala, amelynek az alárendeltségében működünk. A mandátumom öt évre szól, amelynek végén újra versenyvizsgáznom kell, ha újabbat szeretnék. Az elnöki munkakörre jelentkezőknek pedig több kritériumnak is meg kell felelniük, például legalább öt éves szakmai tapasztalattal kell rendelkezniük a kisebbségkutatás terén. A vizsga két részből áll. Előbb a jelöltnek be kell nyújtani egy kutatási projektet, amelynek alapján megvizsgálható a szakmai előélete, felkészültsége. Után következik egy szóbeli vizsga, amelyen meg kell védenie a projektet. A jelentkezési kritériumok annyira szigorúak, hogy szerintem lehetetlen valakit politikai berkekből beejtőernyőzni erre a posztra. Amikor ezt az intézetet létrehozták, eleve olyan feltételeket szabtak meg, hogy csak szakembert lehessen az élére kinevezni.
A váltásnak nyilván van egy személyes vetülete is: az elődöm döntése találkozott az én döntésemmel. Horváth István nem kívánta folytatni az intézet élén végzett munkát, nem kívánt újra versenyvizsgázni a mandátuma lejárta után. Erről volt egy beszélgetésünk. Ami engem illet: a politikába úgy vágtam bele, hogy legtöbb két parlamenti mandátumot fogok vállalni. Történészként kezdtem a szakmai pályámat, nagyon jól éreztem magam ezen a tudományterületen, egyértelmű volt mindig is számomra, hogy történészként fogom befejezni a pályafutásomat. Azt gondolom, két parlamenti mandátum az az időintervallum, ami után még vissza lehet térni egy tudományos szakmába, én pedig a második mandátumom felénél tartottam a kinevezésem előtt. Így amikor Horváth István jelezte, hogy nem kíván újabb mandátumot, előbb megérdeklődtem, készül-e másvalaki az intézetből megpályázni az elnöki tisztséget. Ez volt ugyanis az egyik szempont, amikor a váltásról döntenem kellett. A másik pedig az, hogy meg tudom-e úgy oldani a helyettesítésem a szenátusban, hogy ez ne okozzon fennakadást az RMDSZ parlamenti munkájában. Segítségemre volt, hogy ebben a parlamenti ciklusban az RMDSZ-nek két tagja lehetett a tanügyi bizottságban: jómagam és Kovács Irénke volt oktatási államtitkár. Így Kovács Irénke azonnal át tudta venni az alelnöki tisztséget és a feladatköreimet ebben a testületben. Ezért az RMDSZ felső vezetésével való konzultálás után úgy döntöttem, hogy jelentkezem a versenyvizsgára.
Bennem az rögzült, hogy a kisebbségkutató intézetben elsősorban társadalomkutatók dolgoznak, a korábbi intézményvezető, Horváth István is szociológus. Tudom, hogy elsősorban menedzseri feladatai vannak, de jelenkortörténészként mennyire tud beilleszkedni a szakmai munkába?
Remekül, hiszen az intézetben a szociológusok, az antropológusok-néprajzosok mellett történészek is dolgoznak, ráadásul én történészként a román-magyar kapcsolatokat is kutattam. Személyem csak annyi változást hozott, hogy nem egy szociológus, hanem egy olyan történész került az intézet élére, aki egy másik perspektívából vizsgálta és vizsgálja a romániai kisebbségeket. Ez nem befolyásolja semmilyen mértékben az intézet profilját, a kutatási irányokat.
Voltaképpen mi a célja, a küldetése a kisebbségkutató intézetnek?
Azzal a céllal hozták létre 2000-ben, hogy koordinált, tudományos mederben zajló kutatások révén minél több, minél szerteágazóbb tudást, információt szolgáltasson a romániai nemzeti kisebbségekről, emellett népszerűsítse is ezt a tudást Romániában és külföldön. Tehát az intézetnek van egyfelől egy tudományos profilja, és ez nagyon szépen kiépült az elmúlt évtizedekben, jó képességű, szakmailag felkészült munkatársakkal folytatunk kutatásokat. Másfelől van egy tudásközvetítő szerepköre is, ami azt jelenti, hogy különböző rendezvények, kiadványok révén ezt a fajta tudást meg is jelenítjük.
Hányan dolgoznak főállásban az intézetnél?
Jelenleg 27 főállású munkatársunk van. Heten dolgoznak az adminisztratív részlegnél, a könyvelőségen, beszerzési osztályon, jogászaink is vannak, mert kormányzati intézmény vagyunk. Van egy dokumentációs, illetve egy kutatói részlegünk. Az előbbi a kisebbségekre vonatkozó információk, dokumentumok, különböző anyagok begyűjtésével, tárolásával, rendszerezésével foglalkozik. Van egy jól felszerelt könyvtárunk is, nagyon jó minőségű könyvállománnyal.
Elegendő-e a személyzet? Van-e lehetőség bővítésre?
Az elmúlt években az intézet személyzete folyamatosan nőtt, már majdnem elérte a törvényben megszabott maximális létszámot. Van egy belső mozgás is: a kutatóink bizonyos teljesítményszintet elérve emelkednek a ranglétrán, változik a tudományos besorolásuk, ezzel együtt a fizetésük. Az egyes fokozatú kutató például az egyetemi szférával összehasonlítva a professzori titulusnak felel meg. Akkor veszünk fel új munkatársat, ha az intézet tudományos tanácsa úgy döntött, hogy bizonyos profilon belül erősíteni kellene. Ez esetben annak a profilnak a követelményei alapján lehet meghirdetni állást, és a tudományos tanács dönti el, hogy hol, melyik területen van hiány. Én például szívesen erősíteném a történész vonalat, ha lehet, de hát ez majd a jövő kérdése.
Hogyan zajlik a munka az intézetben, milyen területeken végeznek kutatásokat?
Az intézet bekapcsolódott nemzetközi projektekbe, és van számos saját kutatási iránya is. A nemzetközi projektekbe általában intézményes együttműködés vagy személyes kapcsolatok révén szoktunk bekapcsolódni. Mondanék egy példát: magyarországi és németországi intézményekkel együttműködésben kutatjuk a közép-kelet-európai zsidóság történetét. A nemzetközi projektek mellett léteznek saját nagyobb intézeti projektek, illetve személyes projektek. A munkatársainknak kötelező módon jelezniük kell az év folyamán, hogy milyen témát szeretnének kutatni a szakterületükön. Ezek lehetnek rövid, hosszabb vagy nagyon hosszú távú projektek. Dolgozhatnak egyedül, párban vagy csoportosan is. Én az intézetet kicsit szeretném eltolni majd abba az irányba, hogy legyenek nagyobb csoportos intézeti projektek, hogy kevésbé legyen széttördelve a munkatársak kutatási tevékenysége. A saját kutatási irányok között megemlíteném, hogy néprajzos-antropológus csoportunk valláskutatásokat végez. Van egy romakutatási irányunk, illetve két történészi vagy történetírói jellegű projektünk, többek között a török-tatár kisebbség történetét kutatjuk. Van egy erős szociológiai kutatási irányunk, emellett szeretnénk az oktatás felé is nyitni az elkövetkezendőkben. Korábban több romániai kisebbségről jelentettünk meg összegző monográfiát, amelyeket az intézményünk munkatársai külső bedolgozókkal, az adott kisebbség területén járatos szakemberekkel állítottak össze. Ezt szeretnénk folytatni a romániai ukránok monográfiájával, aminek most éppen sajnos aktualitása van. Kisebbségi kronológiák is készültek az elmúlt időszakban, ezeket is folytatjuk. Elmondanám azt is, hogy a munkatársak nem csak kutatnak, mert mindenkinek valamilyen szinten szerepet kell vállalnia az intézet belső adminisztratív életében is: konferenciát szerveznek, bizonyos munkacsoportokat koordinálnak, bibliográfiákat állítanak össze.
Mekkora szabadságuk van a munkatársaknak a személyes kutatásaik témájának megválasztásában?
A munkatársak javasolnak témákat, a tudományos tanács ezeket véleményezi, javaslatokat is tehet, és az utolsó szót az intézmény vezetője mondja ki. Én hiszek abban, hogy olyan tudományos közösség dolgozik az intézetben, amelyik érdemi témákat és projekteket tud javasolni, nem kell felülről beavatkozni. Természetesen, ha a munkatárs nem teljesíti az elvárt tudományos kritériumokat, akkor lehet korrigáló lépéseket tenni.
Az intézet elnökének munkaköri leírásában szerepel a kutatás?
A sorkatonai szolgálatban azokat a kiképzőtiszteket kedveltem, akik nemcsak parancsoltak, hanem közkatonákkal együtt vettek részt a keményebb gyakorlatokban, például a hosszabb menetelésekben. A munkaköri leírásomban nem szerepel a kutatás, de szerintem egy jó intézetvezetőnek kutatói munkát is kell végeznie az általa irányított intézményben. Nem csak a látszat kedvéért, hanem azért, mert ha kutat is, akkor mélyebben látja ennek a területnek a különböző aspektusait, és könnyebben hoz adminisztratív döntéseket. Az én kutatási tervem nem szerepel az intézet idei projektjei között, mert amikor idekerültem tavaly novemberben, a költségvetési tervezetet és a kutatási projekteket már rögzítették. De azt a kutatási projektet, amivel versenyvizsgáztam, szeretném intézményes kutatási projektként beindítani. Az intézet készítene külsősök bevonásával egy monográfiát a romániai kisebbségek XX. századi integrációs modelljeiről. Már körvonalazódik is egy kutatói csoport, amelyik az irányításommal elvégzi ezt a feladatot, de igyekszem kivenni a részemet a kutatásból is. Emellett vannak egyszemélyes projektjeim, amelyek beilleszkednek az intézet profiljába, például tanulmányoznám a román-magyar diplomáciai kapcsolatokat. Jelenleg előkészületben van egy román nyelvű kötetem, ami a román-magyar viszonyt, a romániai rendszerváltást elemezné a magyar diplomáciai iratok tükrében.
Mi történik a kutatások lezárása után?
A kutatási projekteknek van egy adminisztratív típusú lezárása: a jelentést fel kell tölteni az intézet honlapjára és egy belső platformra. Ezen a belső platformon az osztályvezető egyébként követni tudja egy adott projektnek a menetét is. A jelentésnek több kifutása is lehet. Lehet, hogy általa a dokumentációs tárunk bővül egy interjúanyaggal vagy egy hagyatékkal. Munkatársunk részt vehet vele konferencián, írhat kisebb tanulmányt, tudományos cikket, illetve könyv vagy konferenciakötet is lehet belőle, esetleg mind a három változat együtt, attól függ.
Hol adják ki a könyv formájában az intézet kutatóinka munkáit?
Van egy kiadónk, amely a társadalomtudományok területén úgynevezett B minősítést nyert az akkreditáció során. Ez Romániában jónak számít, csak a nagyon nagy kiadók, például a Humanitas számít A kategóriásnak. És ha jól tudom, akkor például történelem vagy társadalomtudomány területén az EME és a Kriza János Társaság kiadóját leszámítva mi vagyunk az egyetlen B minősítésű kiadó, ahol magyarul lehet publikálni. Tehát érdemes nálunk publikálni.
Fel tudják-e használni a bukaresti döntéshozók az intézet kutatási eredményeit?
Megtörténhet, hogy egy picit sarkosan fogalmazok: szerintem az lenne a lényege a mi munkánknak, hogy a döntéshozók valamilyen szinten felhasználják az eredményeit. És én azt gondolom, hogy bármelyik kutatási irányát nézzük az intézetnek, tud olyan típusú tudást, információhalmazt termelni, ami hasznos lehet bizonyos döntéshozók számára. Én azt szeretném, hogy az intézet még több hasznosítható tudást produkáljon. Az etnikumközi kapcsolatok hivatala gyakran kér tőlünk szakértői anyagokat, legutóbb a holokauszt oktatására vonatkozó új tantervről kérték ki a véleményünket, de egy diszkrimináció témájú bukaresti kerekasztal-beszélgetéshez is volt szakértői anyagunk. A döntéshozók rendelkezésére állunk számtalan területen, a romakutatásban vagy a migráció kutatásában is. Intézetünk egyébként sajátos helyzetben van: tudományos kritériumok alapján működünk, tudományos kritériumok alapján bírálandó el a munkásságunk, de nem tartozunk sem az akadémiai, sem az egyetemi szférához. Valahol a kettő határmezsgyéjén helyezkedünk el.
Az elmúlt húsz évben azt tapasztaltam, hogy az intézet alig van jelen a sajtóban. Üdítő kivétel volt az a kerekasztal, amit az év elején a népszámlálás előzetes eredményeiről szerveztek. Tervez-e nagyobb publicitást adni az intézet munkájának?
Végső soron stratégiai kérdés, vagy akár szemléletmód, hogy fontosnak tartjuk-e kilépni a nagy nyilvánosság elé. A korábbi időszakban az intézet inkább a belső munkára fordított hangsúlyt. Vannak olyan kollégák, nemcsak ebben az intézetben, hanem a tudományos életben általában, akik szeretnek kilépni az elefántcsonttoronyból. És vannak, akik nem. Intézményvezetőként fontosnak tartom, hogy a munkatársak kilépjenek a nyilvánosság elé, és tervben van azoknak a csatornáknak a feltérképezése, amelyeken keresztül a munkánkat népszerűsíthetjük. Az idén már két „külsős” rendezvényünk volt, egy magyar nyelvű és egy román. Magyar nyelven a már említett kerekasztal-beszélgetést szerveztük meg a kolozsvári Planetáriumban, románul pedig a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban tartottunk egy kerekasztalként is működő, nagyobb méretű könyvbemutatót egy roma tematikájú kiadványról. Ez is nagyon jól sikerült, szélesebb nézőközönséget vonzott. Meg kell találnunk az egyensúlyt a szakmai munka és a népszerűsítés között, és szerintem az olyan típusú rendezvények, mint a népszámlálás eredményeit elemző kerekasztal, megfelelnek ennek a célnak. Ezért még tervezünk ilyen típusú kerekasztalokat. Egyébként eddig csak társszervezők voltunk különböző rendezvényeken, de idéntől megszervezzük az intézetünk éves konferenciáját is, amelyikből kötet is készül. Ezt áprilisban hirdetjük meg, és október 6-7-én tartjuk.
A kisebbségkutató intézet költségvetési intézmény. Elegendőek a források az idénre tervezett tevékenységekre?
A múlt évhez képest mindenképpen jobban állunk, tavaly ugyanis a megítélt költségvetésből utólag visszavágott a kormány. Sajnos még ez is előfordulhat. Viszont zsugorodnak a nagyobb kitekintésű projektjeink. Több oka van ennek. Egyrészt az infláció, vagyis ugyanabból a pénzből már kevesebbet lehet elérni. Másrészt, mint az interjú elején említettem, az intézet tudományos munkatársainak szakmai tapasztalata az elmúlt években folyamatosan nőtt, kutatói besorolásukkal együtt a fizetésük is emelkedett, a költségvetési keretünk rovására. Ahogy az intézet személyzeti állománya is növekedett, úgy kellett a meglevő keretből zsonglőrködni, és akkor kevesebb jutott a nagyobb kitekintésű projektjeinkre. Mindenesetre ami az intézetben elindult, azt folytatni szeretném. Minőségi szakmai munka zajlik ebben az intézményben, és csak gratulálni tudok ehhez az elődömnek, Horváth Istvánnak is. Nekem a fejtörést inkább csak a nagyközönséggel való kapcsolat megteremtése jelenti, a kutatói munkában csak tartani kell az eddigi színvonalat, és ahol lehet, ott növelni.
