Ismét Teszt. Május 21-én, vasárnap elkezdődött és 28-ig tart a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. Huszonöt előadást adnak elő a tizenöt országból érkezett művészek. Simon Judit fesztiválnaplója. Harmadik rész.
Állítólag reng körülöttünk a föld, én nem érzem. Nem is akarom. Jobban kedvelem, ha egy előadás ráz meg, mint a sárgolyó. Azt mondják Váradon is megremegett ez-az a házakban. Nem tudom, mi van az otthonomban, majd meglátom, amikor 29-én hazaérek. Addig színház és jó beszélgetések minden mennyiségben.
A Teszt harmadik napján csodát láttam, a címe: Tchaïka. Belga és chilei közös produkció, ugyanis a dél-amerikai színésznő, az európai országban él, de hazájában készült az előadás. Évek óta játssza, világszerte nagy sikerrel. Gondolom, mindenhol, mindenkit úgy varázsol el, mint minket, akik Temesváron láttuk.
Ketten játsszák, a fiatal színésznő és a hihetetlenül kifejező báb. Ők ketten szinte egy test és persze lélek. Első pillanatban azt hittem, egy idős és fiatal színésznő lép a színre, aztán láttam, hogy aki mindig elől áll, az báb. Ő Chayka, az öregedő színésznő, aki Csehov Sirályával búcsúzik a színpadtól, az élettől. Arkagyinát kellene eljátssza. A fiatal nő, színésznő azért van vele, hogy segítse, emlékeztesse arra, amit játszania, tennie kell. Chayka Nina szövegét mondja. Nem akar öreg lenni, nem akar elköszönni mindentől. Ő Nina és Arkagyina, ő sirály (Chayka oroszul sirályt jelent). A fiatal nőben önmagát fedezi fel, amikor még a 22 éves lányt alakította. Mondják – tegyük hozzá, remekül – Csehov szövegét, közben finom humorral beszél két hangon az előadó színházról, életről, öregségről, a reflektorfény erejéről. Érzékeny, hiteles, felkavaró, szellemes az előadás minden pillanata.
Arisztophanész nyomán írta Kokan Mladenović, rendező a Temesvári Csiky Gergely Színház Madarak előadását. A görög vígjátékból a címe és a néhány mondat maradt, a többi Mladenovic és a társulat improvizációinak az eredménye. Az előadás, mint a rendező minden produkciója, társadalmi problémákat feszeget. Dinamikusan, hangosan, nagyszerű, szuggesztív mozgással, képekkel, zenével építetti fel a több mint kétezer éve híres Felhőkakukkvárt, és teszi fel a kérdést: ha megvalósulna valaha az egyenlőségen alapuló, igazságos világ, mennyi ideig működhetne, kik és miért mondanának le róla könnyű szívvel. A rendező előszeretettel ostorozza a politikát, a kaptalista rendszert, a pénzvilágot, a gazdagokat, a manipulálható társadalmat, szóval a világot, úgy ahogy van. Ugyanakkor az előadás, hatalmas poénokkal beszél a színház, a színészek hatalmáról. Humorral közelít a témákhoz, de a szeretet, a megértés a színháznak szól, de csak akkor, ha az embert szolgálja és nem a többi előbb felsoroltakat.
Mladenovic világában Felhőkakukkvár lakói ellenállnak a pénznek, a politikának, a vagyonnak, csak a komédiának, a komédiázásnak adják meg magukat. Az egyik, a madarak közé keveredő ember ekkor elhagyja az ég és föld közé ékelt várost, és újra elindul keresni a szabadságot.
A zene, az ének, a mozgás, a humor jellemző az előadásra, a fergeteges dinamikus játék. Ötletek kavalkádja áll össze koherens, jól felépített előadásba.
A Present imperfect Zsófi Rebeka Kozma előadása. A Freeszfe Egyesület és az Artus Kortárs Művészeti Egyesület támogatta – mondjuk – performansz tíz leckében interaktívan „oktatja” a hivatalos bikfanyelvet, a kommunikációt a közösségi médiában, és sok minden mást is, egy felejthető előadásban.
