MEGOSZTOM

Napló az áramló Tesztről (5.)

Ismét Teszt. Május 21-én, vasárnap elkezdődött és a hét végéig tart a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. Huszonöt előadást adnak elő a tizenöt országból érkezett művészek. Simon Judit fesztiválnaplója. Ötödik rész.

A Teszt közepe táján elkezdjük számba venni a kiemelkedő előadásokat. Azokat, amelyek leginkább hatották az eszünkre és a lelkünkre. Szinte mindenki egyetért abban, hogy a Miért alszol a padlón? a legek közé tartozik. 

Az előadás az Újvidéki Szerb Nemzeti Színház (Szerbia), a Gavella Városi Színház (Horvátország), a Szarajevói Nemzeti Színház (Bosznia-Hercegovina) és a MESS (Bosznia-Hercegovina) koprodukciója. Kokan Mladenović rendező, Darko Cvijetić azonos című könyvét alkalmazta színpadra. S mivel a szerző színész, ő játszotta az előadásban a főszerepet, az írót. Cvijetić a saját és családja történetét írta meg, a délszláv háborúban átélt borzalmakat. Ahogy a Nagymama mondja az előadásban: szavakból épített házat, teremtett otthont. Az előadásról szólva szintén ennek a szereplőnek a replikáját parafrazálnám. A mondat így szól: „Ülj le és írj, Darko! A világ nem fog magától felépülni.” Kokan, alkoss előadásokat, mert a világot is képes vagy megváltoztatni – gondoltam. 

Amikor gratuláltam neki, a rendező azt mondta, hogy azt tekinti a nagy produkciónak, hogy szerb, horváth, bosnyák színészek játszottak együtt, a volt Jugoszláviát szétszaggató polgárháborúról mesélő előadásban. A Miért alszol a padlón?  egy család történetén keresztül mutatja meg a háború értelmetlenségét, és kiáltja a világba, hogy legyen vége. Meg kell írni, hogy semmi értelme a gyűlöletnek, az ellenségeskedésnek. Az irodalom, a színház szólhat a holtak nevében, megismertetheti az emberi szenvedést és teheti fel a kérdést: miért?

Drámai, ahogy ugyanazok a katonák, különböző hadseregekben találják magukat, ahogy egy pár bakancs egy életbe kerülhet, ahogy szárba szökken, de nem teljesülhet be a fiatalok szerelme. 

S az író megírja, a színészek eljátsszák, hogy lehet másképpen is. Lehet megbékélni. Van kippur – bűnbocsánat.

Az Amerikában nevelkedett délszláv származású unoka, már stand up comedy-ban poénkodik a háborún, a volt Jugoszlávia szétesésén. Talán ez is megoldás lehet? 

A szomszédban véres háború dúl, az emberek menekülnek vagy meghalnak. Otthonaik szétdúlva. Nekik is szavakból kellene házat, otthont építeniük – ez is eszembe jut a megrázó előadás után. 

Az Arte-Factum független temesvári társulat előadása a Dr. Faustus színházi koncert. Rendezte, zenéjét szerezte és előadja Kocsárdi Levente. A román nyelvű monodrámát Thomas Mann azonos című regénye nyomán Simona Donici írta, a zenei részekben Leonard Bernstein munkáit használta az alkotó.

A számomra Goethe Faustját idéző díszletek között Adrian Leverkühn zeneszerző életének utolsó időszakát jeleníti meg az alkotói válságtól, a skizofrénián át az őrületig. 

A Dr. Faustus színházi koncert egy evolúciós zenei projekt, amely az Arte-Factum Színházi/Zenei Introspekciós Laboratóriumban jött létre. Az előadás az EXT@TESZT program része, mely Temesvár független színházait mutatja be .

Vártam Teatr a Part Katowice táncszínházi előadását, mert a lengyelek értik, és magas szinten művelik a nonverbális színházat. A Még négy című előadás viszont számomra csalódás volt. Az ismertetőből arra következtetek, hogy az előadást Albrecht Dürer egyik leghíresebb metszete, a „Négy meztelen nő” (vagy „Négy boszorkány”) ihlette. „Négy meztelen nő ül egy szűk, üres szobában. Mindegyikük eltérő pozícióban helyezkedik el, a tekintetük valami láthatatlanra irányul. A testük nehéz. A szépségideálok változnak, de úgy tűnik, Dürernek esze ágában sem volt tökéletes szépségeket ábrázolni ezen a metszeten.” És még azt is írják, hogy: a négy a 4 szél, 4 elem és 4 évszak analógia alapján a Földhöz és ennek következtében az emberekhez rendelt szám. A misztikus értelmezésben Ádám névhez az emberhez köthető, mert 4 betűből áll. (V.F. Hoppe: A számok középkori szimbolikája)”. 

A Még négy produkciót pedig úgy határozzák meg, hogy „színpadi kompozíciók sorozata négy előadóra, a testükre, az őket körülvevő térre, hangra és fényre. A Még négy” Marcin Herich “4” címet viselő kvadriptichonjának második része.”

A színpadon négy meztelen nő, az első az jelenetben tütüszoknyában. Amikor táncolni kezdtek, azt hittem, hogy ez paródia, aztán kiderült, mégsem. A többi még vicces sem volt. Levették a tütüt, a testek nem tökéletesek, ez nem baj, sőt. De az előadásuk sem. Nem voltak sem elég kifejezőek, sem elég erősek ahhoz, hogy feszültséget teremtsenek a színpadon, és ezzel magukkal ragadjanak. Néztem tehát a remekül megkomponált fényjátékokat, hallgattam az erős, izgalmas zenét. És vártam a végét.  
Címlapképen jelenet a Kokan Mladenović rendezte, Miért alszol a padlón? Című előadásból

Simon Judit