Ismét Teszt. Május 21-én, vasárnap elkezdődött és 28-ig tartott a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. Huszonöt előadást adtak elő a tizenöt országból érkezett művészek. Simon Judit fesztiválnaplójának nyolcadik, befejező része.
Véget ért az idei Teszt. Az utolsó napon két előadást néztem meg. Csodálattal adóztam azoknak, akik képesek voltak beülni még a másik kettőre is. Lemerültek az elemeim, egyszer még a biztosítékom is kiugrott. Sajnálom.
Az utolsó nap első előadása szerb, kortárs színpadi mű, amit a szerbiai Heartefact társulata mutatott be, a címe A mi fiúnk. Érzékenyítő előadás, noha nem az erre szánt Fluid Views szekcióban szerepelt. Család: apa, anya, fiú (a leánygyerek nem jelenik meg a színen, a férjével és gyermekeivel él máshol). Az apa és a fiú látogatóba jöttek az anyához. Előbbi új asszonnyal próbál boldog lenni, utóbbi messziről, külföldről érkezett. A fiú azt reméli, végre a családja megérti, hogy melegként is „normális” életet él, sőt sikeres. Bemutatná az élettársát. Az előadás csavarja: amit látunk, az a fiú írta dráma. A szülők nem boldogok attól, hogy szerepelnek benne, hogy kiderül, elváltak és miért, hogy az anya önző, az apa, aki nem tud mit kezdeni a helyzetekkel a fiatalabb nőhöz menekül. Néha túl didaktikusan ugyan, de megmutatja, sőt kigúnyolja a homoszexualitással kapcsolatos sztereotípiákat, a rejtett homofóbiát.
A budapesti Trafó Kortárs Művészetek Háza és a székesfehérvéri Vörösmarty Színház közös produkciója az Éhség, Knut Hamsun azonos című regénye nyomán készült. A náci-barátsága miatt máig vitatott, Nobel-díjas író fiatalon írt, 1890-ben megjelent könyvéből Sándor Júlia dramaturg és Nagy Péter István rendező írta, illetve rendezett színpadi változatot. A Hamsun eredeti nevét viselő főhős, Knut Pedersen éhezik. Fizikailag és szellemileg. Ételre, alkotásra, morálra. Szegénységét, nyomorúságát a büszkesége, vélt felsőbbrendűsége – úgy is mondhatnám – nagyképűsége tetézi. Írásait nem közlik, de nem is öli magát a munkával. Igaz, éhesen nem lehet alkotni. Végül, morál ide vagy oda, elmegy a helyi laphoz bértollnoknak. Az idős Hamsum Hitlert dicsőítő írásával kezdődik ugyan, de az előadás a náci eszmék, az önkény, az übermensch tagadása. Az alkotók nem akarták kikerülni a szerző ideológiai hovatartozását, de kifejezik ellenérzéseiket. Finoman utalnak a magyarországi aktuálpolitikára, de nem ez az előadás fősodra. Aki érti jó, aki nem, úgy is jó. Adjátok vissza a kikötőinket! – hangzik el, és nem csak én gondoltam a hegyekre. Pedersen Kristiania (Oslo akkori neve) utcáit rója, de a vetítésen Budapest jelenik meg, nagyjából ennyi az utalás. Ha valaki megkérdezné, milyen volt az előadás (real time vetítés, szereplők forgatta díszlet, kinagyított jelenetek, monológok) azt válaszolnám, hogy hosszú. Két óra, szünet nélkül.
Az idei TESZT szervezésében nem volt hiba, a hangulatban sem. A fesztivál népe jól érezte magát Temesváron, mint mindig. A hiba a válogatásba csúszott. Elismerem, emberfeletti munka a számtalan beküldött előadást személyesen vagy felvételen megnézni, mérlegelni. Lehet több, különböző ízlésű válogatónak is lenne elég munkája. Láttam csodás előadásokat és csapnivaló produkciókat. Talán a több szem, többet lát alapon utóbbiakat ki lehetett volna szűrni.
Köszönöm a színháznak, a szervezőknek, Encinek, Arankának, a jegyet szedő uraknak, a társulat tagjainak, a direktornak és stábjának a kedvességet, előzékenységet, a türelmet.
Búcsúzhatnék most is, mint az előző években azzal, hogy jövőre, veletek ugyanitt. De lehet, én már nem leszek ott. Úgyhogy marad a köszönet és a kívánság: megújulást, jobbnál jobb előadásokat Temesváron 2024-ben!
Címlapkép: pillanat a Hamsun-könyv adaptációjából, az Éhségből (Trafó/Vörösmarty Színház)
