Oknyomozás Ady kalandos sorsú, 1908-as nagyváradi fotói kapcsán
E. Csorba Csilla remek könyvében[1] Ady Endre fényképeit és azok keletkezéstörténetét tárgyalva jegyezte meg két, Nagyváradon készült egykori fotográfia kapcsán, hogy azok „megítélésünk szerint” egy időben készültek. A fogalmazás szerény és visszafogott, a két fényképet összehasonlítva jól látszik, hogy azokon nem csupán Ady Endre öltözete, sőt mi több, még frizurájának tincsei is a legkisebb részletekig menően egybevágók, hanem a fotográfus személye is könnyűszerrel beazonosítható, egyéb adatokat figyelembe véve pedig az is kikövetkeztethető, hogy a két kép minden valószínűség szerint egy adott napon, vélhetően egymás után készült. Az egyik fotográfia régóta közismert, azt Ady egy ideig „ismeretlen váradi fényképe”-ként juttatták a két világháború között az OSZK Kézirattárába, ahol ma is őrzik. A felvételen, a kép alatt lila tintával valaki rá is jegyezte az évet és a fotográfus nevét: a kép 1908-ból való, Lembert Ede nagyváradi fényképész felvételéről van szó, akinek a Rákóczi út 8. szám alatt volt akkoriban műterme a Pece-parti Párizsban. A másik felvételen Ady két általa sokat pártolt fiatal barátja, híve társaságában látható. A fényképen középen ülő Adyval A Holnap legfiatalabb költője, Emőd Tamás, illetve a Holnap Irodalmi Társaság egyik oszlopos tagja, később – 1909 őszétől majd – második elnöke is, a hírlapíró-jogász Nagy Mihály látható, akik egy szecessziós asztalka körül ülnek. E fotográfia irodalomtörténeti érdekessége, hogy a három ülő alak előtti asztalkán a Nyugat lapszámai (feltételezhetően legelső kettő, netán más, későbbiek) láthatók. E. Csorba Csilla helyesen fűzte hozzá[2] e fotóhoz, hogy: „a Nyugat-szám[ok] szerepeltetése a majdani holnaposok előtt egyfajta szellemi azonosulást jelenthetett” a két nagyjából egykorú, és később tagjaikban is átfedést jelentő csoportosulás között. A fogalmazásban a „majdani” jelző 1908 szeptemberére utal, amikor A Holnap első antológiája végre megjelent,[3] de jelenthetett akár már tavaszt is, ekkor ugyanis már lázasan szerveződött a nagyváradi költői csoportosulás, mely 1908 februárjától kezdve folyóiratot, havi revüt tervezett kiadni, ám miután ez nem sikerült, helyette egy rangos antológiában kezdtek el gondolkodni. A magyarázat az ezt megelőző hónapokra, mindenképpen 1908 első nyolc-kilenc hónapjára datálja az említett két fotográfia elkészültét, s leginkább két hónapot emel ki lehetséges időpontként: 1908 februárját vagy áprilisát.
A két fénykép közül a második is ismert volt, többek között Révész Béla Ady Endre életéről, verseiről, jelleméről (kiegészített második kiadás, Athenaeum, 1925.) című könyvéből.[4] A fotóról korabeli reprodukciót ma egyedül a Nemzeti Múzeum őriz: azon jól látható, hogy a készítője, Lembert Ede felragasztotta a fotográfusi karton cégpapírjára, melyen nyomtatott névjegye, vignettája is látható, erre a papírrészre írt rá valaki idézőjelek között autográf két sort sötét tintával:
„»Mint a Corvinák három bús diákja,
Múltak ködén át ködlő cimborák.«
– (Juhász)”.
Juhász két parafrazeált sora[5] alá Emőd Tamás más tollal datálásképp odaírta: „910. III. 5.”, majd aláírásával is ellátta a Lembert-féle fényképpapírt. Maga ez a második, háromalakos fotográfia mindazonáltal több helyen csak részleteiben, csonkán látott napvilágot az idők során. Furcsa módon Emőd Tamás a Nyugatban közölt visszaemlékezésében,[6] 1923. április 1-én is csak Ady kinagyított képét közölte, elhagyva a képről Nagy Mihályt és önmagát, s így fűzött hozzá magyarázatot, amire még visszatérek. A Magyar Irodalmi Lexikon[7] első kötetében, 1963-ban is így, csonkán szerepelt a kép, abban viszont az eredeti fotóról már Nagy Mihályt vágták le, s azt az „Emőd Tamás” címszónál közölték, Emődöt Adyval kettesben ábrázolva.
Az első, tehát a csak Adyt ábrázoló portréfotó is furcsa pályát futott be: Az Amicus kiadású Ady-könyv – amint arra helyesen az említett Ady-fotográfiákat közlő albumban Csorba Csilla is felhívta a figyelmet – tévesen még Major Henrik felvételeként közölte azt 1924-ben.[8] E képnek csupán egyetlen eredeti pozitívja létezhetett, Emőd Tamás legalábbis azt írta említett visszaemlékezésében, hogy az „ma is Rozsnyai tulajdonában van Szeghalmon”.[9] Emőd az erről készült kópiával rendelkezett: „Az ő szívességéből kaptam meg, hogy klisét csináltassak róla, az utólagos hozzájárulásában bízva, közreadom másolatát.” Minden bizonnyal emiatt feltételezhetett a két kép elkészülte között pár hónap eltérést. Az, amelyiken Ady egyedül látható és a végtelenbe tekint, Emőd véleménye szerint későbbi, mint a hármas, s már valamikor a „duk-duk affér utáni” időből való, tehát – Emőd feltételezése szerint legalábbis – 1908. november 15. után készült volna.
Emőd cikkében több pontatlanság, tévedés is kimutatható, vélhetőleg a másfél évtized távlatából történő visszaemlékezés okán. Általában más – például A Holnap-ot érintő –ügyekben is pontatlan emlékező volt. A Nyugatban, a képek kíséreteként közölt egykori lírai írásában láthatóan két történetet szeretett volna leginkább elmondani a két közölt Ady-fotó mentén, mindkettőben el nem ítélhető módon némiképp saját egykori szerepét is kidomborítva. 1923-ból visszatekintve az egyik történet a hármas asztaltársasághoz kapcsolódik, ez tkp. a Nyugat első számainak megjelenését és Adyra tett hatását részletezi, aminek a visszaemlékezés szerint Emőd és Nagy is a szemtanúja volt. (Ennek értelmében Ady először Váradon vette volna kézbe a Nyugatot!). Sokatmondó, hogy Emőd másutt – mint szó lesz róla – ugyanezen fotó kapcsán már „1907 körül”-t is említett. A másik, egyéni Ady-portréhoz (ami egészen nagy valószínűséggel egyazon napon és helyen, műteremben készült, legfeljebb Ady már társasága nélkül készíttethette azt) nehezebben lehetett történetet társítani, így ott Emőd az életében fontos események közül tizenöt évvel későbbi közléskor Adynak A duk-duk affér utáni kálváriáját emeli ki visszaemlékezésében. Abban ő maga is (több irányból) érintett (és említett) volt. A Nyugatban így lehetősége nyílt közölni e portré mellett a neki szóló egykori Ady-levél bocsánatkérő sorait is. Mindebből egyetlen dolog bizonyos: azt a fotót, amin csak Ady Endre látható, Emőd sokáig nem ismerhette, így biztosra vehető, hogy e felvétel készítésekor ő (már) nem volt jelen, s utóbb ezért gondolhatott időbeli különbséget a két fénykép elkészülte között.
Lássuk közelebbről: Adynak A duk-duk affér utáni visszakozása, Érmindszentről küldött sajátosan bocsánatkérő sorai jól ismertek 1908 utolsó másfél hónapjából. Ady ekkor szülőfalujába menekülve sűrűn magyarázkodik kínos levelekben Hatvany Lajosnak[10] és a Nyugatosoknak, A Holnap tagjainak és Schöpflin Aladárnak, s mindenkinek, Lédáéknak szóló év végi levelében egyenesen úgy fogalmaz: „hülye cikk volt”[11]. Az Emődnek címzett egyik levelében valóban arra kéri fiatal barátját, hogy értesse meg „a fiúkkal” (mármint a váradi A Holnap tagjaival és támogatóikkal), hogy fulmináns cikkének éle nem ellenük szólt. Az mindenképpen említendő tény, hogy Ady polemikus cikke után Dutka és Juhász orrolt meg rá leginkább a váradi társai közül, a világtól való elbujdosása, év végi magyarázkodásai közepette – a Juhásszal történt nyilvános pengeváltásai után a Független Magyarország hasábjain[12] – magánlevelekben épp a háromalakos képen látható személyeknek írt elnézést kérő sorokat a váradi barátai közül, vagyis Emődnek és Nagy Mihálynak. Mindketten valóban közel álltak hozzá. Előbbit arra kérte, hogy „Canossa-járás gyanúja nélkül”[13] is számítson rá továbbra is A Holnapban s minden más téren, utóbbinak előbb azt írta, hogy „a fiúkat mind-mind üdvözlöm”[14], majd egy másik levelében azt, hogy mindazokat „akik még nem tagadtak meg, ölelem”[15], végül azt, hogy „Egyre kérlek: értesd meg a fiúkkal, hogy semmit ellenük nem vétettem. Kezdjük, ha akarják elölről, illetve ott, ahol abbamaradt, a dolgot. Én, bizony isten, még Lipótmezőről is küldök írást. Kollányival légy jól, s szeressetek engem. A fiúkat, főképpen [Emőd] Tamást, ölelem”.[16]
Látható egyfelől, hogy mind Emőd, mind Nagy Mihály Ady legszűkebb köréhez és a nagyváradi társaság magjához tartozott, akik révén Ady „üzent” is további cimboráinak, támogatóinak. A Holnap első antológiáját Emőd eleve úgy dedikálta Nagy Mihálynak, hogy abban őt „a Hétmagyarok törzsfőnökének” szólította már akkor is, amikor Nagy még nem volt a poéták mögött hivatalosan csak 1908 októberében megalakult Irodalmi Társaság elnöke – majd csak a következő év végén veszi át e tisztséget Dénes Sándortól. 1908-ban 24 esztendős volt csupán, egyetemi stúdiumokat végzett. Az Emőd-dedikációban szereplő indoklás egyértelművé teszi Nagy beavatott mivoltát is: „mert együtt vívta és vívja meg a nagy csatát velünk, a hetek oldalán”. Emőd „benső szeretettel, holtomiglan tartó pajtássággal” viszonyult Nagy Mihályhoz, ahogyan ezt a dedikációja is őrzi, költőként azonban Dutka Ákos és Ady barátságára volt a legbüszkébb. A Holnap-os poétatársak közül márpedig Adynak az Új Időkben közölt novemberi cikkét leginkább Juhász, Dutka és a fiatal Emőd érezte arculcsapásnak, ügyük megcsúfolásának.[17] Őket, hármukat jó barátokként is szoros kötelékek fűzték egymáshoz ekkor s még évtizedek múltán is. A két idősebb, tapasztaltabb, s némiképp már az antológia előtt is országos hírnevet szerzett alkotó, a kétkötetes Dutka és az egy verskötettel rendelkező Juhász különösen jó barátok lettek, mellettük a rájuk felnéző, rajongó fiatal Emőd képviselte elsősorban a helyi poétaerőket. (Miklós Jutka ugyan Nagyváradon élt, de hölgyként értelemszerűen nem töltött annyi időt velük, az antológia többi szereplői közül pedig Babits és Balázs Béla nem éltek a városban). Ők hárman voltak tehát a költői „hetesfogat” helyi erőinek számító poéták. Közülük A duk-duk után Juhász keserűen-kurucosan válaszolt Adynak az egész Társaság nevében, amelynek alelnöke is volt, de utóbbi kettő sem volt rest, bármennyire is rajongtak Adyért. Dutka – aki a Társaság titkára is volt – 1908 decemberében küldött rövid cikket Zubolynak, vagyis Bányai Elemérnek a készülő A Budapesti Újságírók Egyesülete éves Almanachja részére, olyan mondatokkal, miszerint ezen a pár hónap alatt országszerte meghurcolt fiatal könyvön nem csak az „öreg májak epéje” csurgott végig, de immáron „a Júdás csókja is ott ég” rajta![18] E nem finomkodó mondatokkal ő is megerősítette Juhásznak a Független Magyarországban közölt tételmondatait, miszerint Ady csak nyert A Holnappal, hangosabb lett neve, ellentétben a másik hat költővel, akik mind az igaztalan Ady-epigonság vádját kellett, hogy elszenvedjék. Mégis, ha Ady így döntött, joga volt hozzá, tudomásul veszik, de – „hatan akik megmaradtunk” (írja Dutka) „erős hittel a mi törekvéseink útján”[19] – viszik tovább az antológia (és az akkor még nagyon is remélt új folyóirat) ügyét, épp a vádakat cáfolandó. 1908 késő őszén a fiatal Emőd Tamás maga is keserűen fogalmazott, megátkozta szeretett mesterét a Jávorka nótájában. A vers az 1909 tavaszán megjelent második versantológiában kapott helyet.[20]
Minderről 1923-ban, Emőd Nyugatban közölt visszaemlékezésekor persze egy szó sem esett. Ady egykori botlását nem is lett volna ildomos újfent előhozni, legfeljebb a bocsánatkérését, megtérését. És Ady valóban kibékült nagyváradi cimboráival, később ugyan, mint a Nyugattal, de bizonyos, hogy legkésőbb 1909 januárjában. Akkor már azt írta Juhász Babitsnak, hogy az új, készülő antológiában „Ady is jön”. A hármas kép akár akkortájt is készülhetett volna. Igen ám, de Emőd éppen nem ezt, hanem a másikat, Ady önálló portréját mondta – nyilván tévesen – A duk-duk-cikk utáninak. Az bizonyosra vehető, hogy 1908. novembere és 1909. januárja között semmiféle közös, ünnepi fotográfia nem készült A Holnap egyetlen tagjával sem. Ekkor, a szerencsétlen cikk miatt ünneplésre nem is lett volna ok, elmaradt A Holnap fővárosban tervezett matinéja is.
Mindezek részletezésére azért volt szükség, mert ha elfogadjuk, hogy a két fotó egyetlen napon született, akkor mindkettő 1908 januárja és 1908 októbere között készült, vagy – de erre gyakorlatilag semmi esély nincs – mindkettő csak 1909. január utáni lehetne. Ha ezen utóbbi, több oknál fogva kizárható feltételezést joggal el is vetjük, Emőd többnyire pontatlan visszaemlékezésében szerepel még egy fontos utalás, amire érdemes odafigyelni: méghozzá Rozsnyay Kálmán személyére. Ez az adat több irányból is érdekes lehet. Mint szó volt róla, Ady diszkréten megbánta fullánkos írását, de a publikum előtt ezt persze nem ismerte be, büszkesége, hiúsága nem is engedte volna. A sajátosan „Adys” megbánó gesztust őrzi Rozsnyaynak szóló dedikálása is 1908. december legelején.
„Rozsnyaynak a Duk-Duk ügy részleteit beszélgetve, teljes, de egyelőre diszkrét megbánással, – egyébként pedig szeretettel
Ady Endre”
A Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattára kolligátumként (A Holnap két antológiáját egybekötve) őrzi Rozsnyay egykori kincsét, amit tulajdonosa minden poétával dedikáltatott, bár volt, akikkel ez csak évek múltán sikerült.[21] Adyt követően alig pár héttel később dedikálta a három említett – ekkor életvitelszerűen Nagyváradon élő – poéta is az első A Holnap-kötetet, méghozzá egy napon, vélhetőleg egy asztaltársaságnál, 1908. december 12-én. Ők így már láthatták Ady bejegyzését, teljes, de diszkrét megbánását is Rozsnyay példányában, de saját soraik többnyire még a csalódás hangján szóltak. (Ekkor ráadásul nem sejthetik, hogy Rozsnyay Kálmán miféle színházi és sajtóbotrányokba keveredik pár héten belül Nagyváradon, ami akaratlanul is rossz fényt vet majd a Társaságra s A Holnap költőire).[22] Mindezek a felfokozott érzelmi állapotok viszont igazolhatják, hogy Emőd emlékezetében a kezdeti szervezkedésekkor is jelenlévő Ady (1908 februárja vagy áprilisa), a kiteljesedés és beérkezés, vagyis A Holnap közönség elé lépése (1908 szeptember-október),[23] illetve az őket ért tetemes számú külső támadások közepette Adynak a novemberi belső meghasonlása (az Új Időkben közölt cikk) idősíkjai miért kapcsolódhattak egybe. Emőd egy ponton viszont maga is azt írja, hogy mindaz, amit Ady későbbi terveiről, utazásairól, szanatóriumi terveiről ebben a levelében megemlített, annak megtörténtét „ma már nem tudom időrenddel megállapítani”. Ezért is fenntartásokkal érdemes kezelnünk azon mondatát, miszerint az egyéni portré „Akkori lejegyzéseim nyomán olyanformán állapítható meg, hogy egy-két hónappal a »duk-duk affér« utáni időből való.”[24] Emőd tehát nyilvánvalóan rosszul emlékezett, feltehetően az 1908-as fontos és sűrű esztendő lebegett csak a szeme előtt, az akkori szervezkedések és megvalósulások izgatott és kusza időszaka. Ady ekkor valóban gyakran megfordul Nagyváradon, Hegedűs Nándor, Király István s Kovalovszky Miklós is megjegyzi, hogy szinte többet, mint Pesten, ahol 1908 februárjától munkáját is elveszítette. Emőd 1923-as lírai emlékezésében ezen sorsdöntő hónapokat és eseményeket akarta nyilvánvalóan felidézni, mintegy a közlendő fotográfiákhoz kötve történetekként elmesélni, megismételni.
Ha tehát a képek 1908-ban készültek, a kérdés továbbra is csupán az, hogy pontosan mikor: tavasszal avagy ősszel? A tavaszi időpont mellett ugyanis – amit E. Csorba Csilla feltételez, februári vagy áprilisi lehetőségeket megjelölve – több őszi időpont is elképzelhető: 1908 szeptemberében legalább kettő, s októberben is minimum egy. A második (háromalakos) fényképről legutóbb Bánfi Tamás írt a Kortárs hasábjain,[25] ő viszont figyelmen kívül hagyta a két fotó nyilvánvaló összetartozását a datálásra vonatkozó fejtegetései során. Mindemellett ő csupán Emőd egy 1934-es dedikációjára és az akkor született pár sorára hivatkozva állította (pontosabban készpénznek vette), hogy a fotó a Nagyváradi Napló szerkesztőségében készült volna, ami bizonyosan nem tartható, a kép egyértelműen fotográfusi műtermi beállításban készült. Ugyanebben az említett dedikációban Emőd a fotográfiáról már annyit írt: „1907 körül”. Bánfi, aki helyesen megkérdőjelezi ezt az időpontot – ha más miatt nem, hát azért, mert 1907-ben a Nyugat még nem is létezett, karácsonykor jelent meg, de már 1908-as dátummal – a helyszínt tekintve viszont hitelt ad Emődnek, tévesen. (Ugyanitt, a Kortárs oldalain egy birtokában lévő négyoldalas, Sugár Jenőnek szóló Emőd-levelet is közölt. Minthogy annak az érintett fotográfiához nincsen köze, külön nem térek most ki rá, az jól látható viszont, hogy az 1943-as levél mellé küldött fotó – esetünkben a három alakos fotográfia – leírása sem a helyszínt, sem az időpontot tekintve egyáltalán nem vehető készpénznek, sőt.) Bánfi sajnálatosan Nagy Mihály személyét is a Nagyváradi Naplóhoz köti Emőd emlékezetére hagyatkozva, ami nyilvánvaló tévedés: Nagy az említett időszakban még a helyi rivális lapnál, a Szabadságnál dolgozott, ahogyan az többek között a neki szóló Ady-levelek címzéséből is egyértelműen kitűnik!
Az azonban nem kizárt, amit Bánfi is feltételez a „hármas” fotográfia bennünket érdeklő időpontja kapcsán, ti., hogy 1908 tavasza helyett az valójában az év őszén, például A Holnap szeptemberi bemutatkozó estjén, vagyis a Vajda Jánosnak szentelt ünnepség alkalmával készült volna. Tudvalévő, hogy az ünnepi esten maga Emőd olvasta fel Adynak erre az alkalomra írt, Egy néhai költő című versét (utóbb ez Néhai Vajda János címmel került kötetbe), Ady maga pedig éles hangú, a konzervatív, hivatalos irodalom egyes nagyjait sem kímélő előadást tartott az ünnepségen, a vároháza dísztermében, ahol Léda is jelen volt. A közös fotó akár közvetlenül ezt megelőzően, délelőtt is készülhetett. De ha így lenne, rögvest adódik egy fontos kérdés: miért nem szerepel rajta maga az ünnepelt antológia? Pontosabban, miért csak a Nyugat egyes számai szerepelnének? És hol vannak róla az egyéb poéták, főként a költői hetesfogat legjelentősebb helyi erőit, szervezőit jelentő Juhász és Dutka? Tudjuk, hogy Babits nem volt jelen a nagyváradi városháza dísztermében rendezett fényes ünnepségen, az első antológiát szerkesztő Antal Sándor pedig már Skandináviában tartózkodott szeptemberben, de a többiek mind ott voltak, jelenlétük akkor is indokolt lett volna. Ha Lédáé érthetően nem is, aki Párizsból, Olaszországon át Adyval közösen érkezett haza 1908. szeptember legvégén. Ez volt az első, a helyi nyilvánosság előtt is felvállalt „irodalmi” felléptük. S hol van a Holnap Irodalmi Társaság akkori, első elnöke, Dénes Sándor? Ünnepi öltözetre – ami az indoklásban Bánfinál szerepel s legfőbb érvéként hangzik el 1908 szeptembere mellett – egyéb dátumokon is bőven volt ok s lehetőség.
Ady 1908 során több ízben járt Nagyváradon, ha a gomblyukakban látható virág valóban őszirózsa, ahogyan Emőd írta a Nyugatban közölt írásában, a Holnap Társaság október 14-i alakuló ülése inkább lehetne a dátum. A Holnap szeptember 27-i bemutatkozása mellett ugyanis az október közepi dátum sem kizárt, sőt. Ady azon is jelen volt, ráadásul ott már visszafogottabb hangnemben igyekezett csillapítani a leginkább Juhászék által kiélezett főváros-vidék ellentétet és a Pest-ellenességet, mondván A Holnap „nem akar irodalmi Barbizon lenni”.[26] 1908. október 8.-áról ráadásul ismerjük egy budapesti táviratát is Nagy Mihálynak, melyben azt kéri: „Foglalj Európában szobát, várj éjjeli gyorsnál. Ady”[27]
Szeptemberben és októberben tehát bizonyos, hogy Ady több napot is a városban töltött. Az is tény, hogy nem egy ízben félig inkognitóban is megjelent kedves városában, csupán a szűkebb baráti köréhez tartozókat értesítve, velük mulatozva egy-egy átutazásakor, s majd csak ha úgy alakult, hogy valami oknál fogva mégis több napra marad, akkor vette fel a kapcsolatot másokkal, „hivatalosságokkal”, bár általában hamar híre ment, hogy a városban tartózkodik. A képen mellette látható két fiatal a bizalmasa volt, akikkel talán a legszívesebben tartózkodott együtt ezekben az években. Egy baráti összejövetelhez a Müller-kioszkban vagy másutt viszont nem kellene feltétlenül ünnepi öltözet. Ugyanakkor, ha biztos, sőt tervezett a fotózkodás, s nem légből kapott ötlet, mint ahogyan Emőd utólag, 1923-ban beállítja, akkor az nagyon is passzol Ady jól megtervezett, minuciózus önkép-építő felfogásához és gyakorlatához, az amúgy is igényes (anyagi lehetőségeit messze túllépő) öltözködéséhez és életviteléhez. Ha szeptember 27., netán október 14., akkor viszont újfent adódik a kérdés: hol a kötet? Hol az antológia?
Ez látszólag – de csak látszólag – újfent a tavaszi időpontot erősítené, a háromalakos képen a három férfiú gomblyukában ráadásul adott esetben tavaszi virág is díszeleghet, leginkább egy gerbera, amely a 18. századtól ismert volt Magyarországon, s kellő gondoskodással egész évben nyílott, egyszóval az Emőd visszaemlékezésében szereplő „őszirózsa” is leginkább csak óvatosan kezelendő bejegyzés. Fontosabb, lényegesebb kérdés talán, hogy milyen Nyugat-lapszámokat látunk előttük az asztalkán, s mi végre? Ehhez látnunk kell, hogy van A Holnap első hivatalos ünnepségét majd a Társaság alakuló ülését megelőzően más lehetséges őszi időpont is a fényképek keletkezésére.
Az ügyvédjelölt Nagy Mihály, aki „félistenként imádta Adyt”, 1908 őszén szigorlatra készült, s ajánló sorokat kért Adytól, aki érdekében – ez is ritkaság – egyenesen Somló Bódognak írt levelet, aki ekkor már nem a helyi Jogakadémián, hanem Kolozsvárott volt egyetemi tanár. „Nagy Mihály nagyváradi hírlapíró, kedves barátom érdekében” ragadt tollat Ady, minthogy az ifjú jogászjelölt „nagyon szeretné, ha Farkas Lajos tanár úrnak pár jóindulatú szóval ajánlaná. Én is nagyon kérem Önt erre, mert akiről szó van, nagyon derék, jeles, nagy értelmű fiú.”[28] Mindez 1908. szeptember 15.-én történt! Ady A Holnap ünnepélyes bemutatkozó-estje, a hónap végi Vajda János ünnepség előtt is Nagyváradon tartózkodott tehát, s nyilvánvalóan beszélt, találkozott Nagy Mihállyal. Lédával közös Párizsi és velencei utazásuk után – mint maga írta a kérése mellé Somlónak – „én most érkeztem pár napra”, hozzátéve, hogy „utazom megint haza, falura (Érmindszent, Szilágy-vm) elbujni.” Ady európai utazásukról hazatérve értelemszerűen megállt Váradon, a múzsa szülővárosban, a költő „ünnepélyesebb” ruhája akár ennek is betudható lenne. Nem kizárt, hogy akár a Nyugat szerepeltetése is. Ady ugyanis Párizsból írt még 1908 augusztusában sürgetőleg Osvát Ernőnek levelet, jelezve ebben, hogy: „kértem a Nyugat utolsó négy számát”, azokat viszont nem kapta meg velencei utazásukig sem. A hazafelé úton tudjuk, hogy megálltak Kaposváron, budapesti megállóról viszont nem tudunk. Nem kizárt, hogy a fővárosi lapokat így eleve Nagyváradra kérette, oda küldették utána. A Holnap pedig még hivatalosan nem jelent meg ekkor, még „csak” beharangozták: bár kinyomtatták szeptember elején, de a hivatalos ünnepségre majd csak hó végén került sor, meglehet a szerzőik sem kapták kézhez, vagy úgy gondolták, nem ildomos a hivatalos, komolyan megkoreografált bemutató előtt ezzel mutatkozni. Mindez szeptember közepi dátumot valószínűsíthet elsődlegesen.
Meglehet egy hajszállal erősebb érv csupán, mint az 1908 tavaszi lehetséges időpont, s legfeljebb Ady változó hangulataihoz mérten vastagszik az a hajszál, de ettől még mindkét esetben megáll a legfőbb s legfontosabb indoklás, ami e fotó(k)hoz kívánkozik: A Holnap szellemi szövetségest látott s remélt sokáig a Nyugatban 1908 októberéig, amikor meglehetősen felületes és fanyalgó kritikát közöltek Osváték a nagyváradiak legnagyobb döbbenetére. A viszony később sem lett teljesen baráti, a második antológiáról Tóth Árpád kritikája finoman szólva is konkurencia-viszonyt leplez, s a kettő között ugye még Ady duk-duk-cikke is borzolta a kedélyeket. 1908. október előtt azonban más a helyzet: Ady a kezdeti, pezsgő, reménykedő helybéli szervezkedések idején (a holnaposok őt akarták induló lapjuk főmunkatársának is megtenni) és a párizsi-velencei útjáról hazatérve is készülhetett ilyen fotót. Az antológia ünnepélyes bemutatásakor is ez a modernek táborai közötti szellemi azonosulás lesz a legfőbb üzenet.
Az is vitathatatlan, amit Emőd visszaemlékezése is kiemelt, hogy a fényképek, de leginkább az egyéni portréfotó még „a boldog, vidám Adyt mutatja, a csillámló szeműt, mosolyos szájút”.[29] Ady itt valamiben reménykedik, még bizakodik, vagy legalábbis büszke, optimista. A Nyugat legelső számai éppúgy lehetnek okok minderre, mint a bemutatásra kész, de még felfedetlen antológia, előttük pedig 1908 egyéb Nyugat-számai is szerepelhetnek, nem feltétlenül a legelső lapszámok valamelyike: például az augusztusiak, melyekben Ady szintén versekkel szerepelt. Biztos csak az, hogy az antológia országos „berobbanása” előtti időről beszélünk, ezen belül pedig az, hogy ha tavasz (leginkább április) vagy méginkább a kora ősz (leginkább szeptember közepe). A kérdés nehezen eldönthető.
Érdemes lehet az egész év szempontjából is felidézni e ponton, hogy Ady 1908 februárjától állás nélkül maradt, kénytelen volt megválni a Budapesti Naplótól, s ez igen mélyen érintette. 1908 első hónapjaiban – mint leveleiben maga írja elkeseredve – végleg „leszámol” Budapesttel, az éppen csak elindult Nyugat még nem tud biztos egzisztenciát nyújtani. Február legutolsó napján írja Biró Lajosnak Berlinbe, hogy „most telt le három havas fölmondásom a B. N-nál […] azt hiszem vége mindennek”[30], ugyanazon a napon Párizsba Lédáéknak így fogalmaz: „Utálom, utálom szívemből Budapestet”.[31] Ady ekkor mond örömmel igent a nagyváradi szervezkedőknek, akik kezdetekben még folyóirattervvel állnak elé. Antal Sándor 1908 március 11.-én egészen pontosan azt írja neki: „A lap ügye jól áll”, s „május elsejére, vagy még hamarabb felveheti a kívánt 400 korona előleget”.[32] A Naplótól való elszakadás, a bizonytalanság tehát februárban még nem, de áprilisban már mutathat bizakodóbb Ady-tekintetet Nagyváradon. Ady 1908. április legelső két napjában ismét Nagyváradon tartózkodott, ráadásul Budapestről jövet, s már Párizsba készült. Ady ugyanekkor több ízben is dicsérte a Nyugat 1908. márciusi számait, Lédáéknak Nagyváradról írva 1908. április 2-án kelt levelében pedig megerősítette: „Egy bizonyos, hogy Budapesttel végképp szakítottam.”[33] Mindezen túl, Ady magánéletében és írói pályáján is fordulatokat hozott az esztendő, amikor nagyon nehéz olyan alkalmat találni, amikor ne a magányos, beteg, elkeseredett és vívódó Adyt, hanem egy optimistábbat látnánk. 1908 szeptember közepe ezen kivételes időszakokhoz tartozott, akkor is, ha tudjuk, ez is csak rövid időre szólt. (Nem véletlen, hogy Ady ekkor vitte el Lédáját is első ízben a felújított szülői házához, Érmindszentre.)
Mindezekkel együtt is úgy gondolom, van az április-szeptember datálási tengelyen túl más megoldandó kérdés is az irodalom- és fotótörténészek előtt e két ismerten is ismeretlen fénykép s annak genealógiája, illetve utóélete kapcsán. Nem kizárt, hogy Juhász maga írta Ady portréja alá az említett sorokat a rá nagyon is jellemző lila tintájával. Legalább ilyen fontos kérdés lehet az is, hogy a Lembert-féle műterempapírra 1910. márciusi dátumot író Emődhöz mikor került a másik, tehát a háromalakos kép, s hogy mikor került ez alá a Juhásztól kölcsönzött két sor: netán éppen akkor márciusban? Netán két kerek évvel a fotó elkészülte után? Ez megint a tavaszi időpontot erősítheti. Emőd írta rá a Juhász-parafrázist? De akkor miért a külön tinta? S vajon addig Emődnek ne lett volna e fényképből egyetlen példánya sem? Azt tudjuk, hogy Emőd 1934. május 4-én Budapesten ezt a fotográfiát ajándékozta Sugár Jenőnek, mellé Várad című versének kéziratával „a váradi szép napokra gondolva”. (Sugár Jenő a Rózsavölgyi és Társa Kiadó szerkesztője volt). De milyen formában adta? Eredetit vagy reprodukciót? Ma a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára is csak egy reprodukciót őriz, az OSZK Kézirattárának Emőd-fondjában pedig nincs nyoma e hármas képnek. Bánfi Tamás nem említi, hogy eredeti vagy csupán kópia került a tulajdonába. Elképzelhető, hogy Rozsnyai Kálmán gyűjteményébe került volna egy eredeti, akinek – mint szó volt róla, hisz maga Emőd is ezt írta – az egyéni Ady-portré is a birtokában volt? Csupa megválaszolandó kérdés.
Utaltam rá, hogy Rozsnyay Kálmán 1908 decemberétől kezdődően pár hetet Nagyváradon töltött, 1909 januárjában komolyabb sajtóbotrány is kialakul körülötte (az ő fordításában játszotta a Szigligeti színház ősbemutatóként Wilde Pádua hercegnőjét, az első előadásoknak ő volt a konferansziéja, de a színpadról a modern költészet kapcsán is „értekezett”), amiről nem csupán a helyi, de az országos lapok is beszámoltak. Ha a hármas fotográfia ekkor már nagyváradi körökben ismeretes volt – s minden bizonnyal az volt – majdhogynem kizárt, hogy a Juhásszal jó barátságot ápoló Rozsnyay (1908 decemberében vagy legkésőbb 1909 januárjában) legalább egy kópiát ne akart volna – akkor ott vagy utóbb – beszerezni. Szinte bizonyos ugyanis, hogy az egyéni Ady-portré is ekkor került a tulajdonába, ezért is feltételezhető forrásként a Juhászra jellemző lila tinta, s tudjuk, hogy ekkor kerültek birtokába a begyűjtött dedikációk is A Holnap első kötetében. Rozsnyai afféle fő foglalkozásként Ady-relikviákat gyűjtött. „Ha Juhász vagy valamelyikünk egy félbemaradt vers kéziratát az asztalon felejtette, Rozsnyay gondosan felszedte és féltve rejtette el kopott, nagy havelockja zsebében” – írta róla Dutka Ákos.[34] Rozsnyaiék (a Dapsy Gizellával 1908-tól kibontakozó kapcsolata, majd 1910-es házasságkötésük után) kalandos-tragikus életet éltek, a pár Szeghalomról, a kiépülő Horthy-éra elejének börtönévei után, Nógrádverőcén telepedhetett le. Itt a négy mestergerendás parasztszoba egyikét kizárólag az Ady-gyűjtemény tette ki, mely valóságos múzeum volt. A Színházi Élet 1928-as száma a nógrádverőcei házban tett látogatás kapcsán írja: „Fanatikusa a művészetnek. A hisztériáig imádja a művészi tárgyakat.”[35] A cikk, mely rövid interjút is közölt, képekkel is illusztrálta az egykori muzeális gyűjteményét, köztük Rozsnyay dolgozószobáját, benne Wilde íróasztalával, Rodin egyik mellszobrával és egy agyag kéztanulmánnyal, ami később a Szépművészeti Múzeum tulajdona lett, Anatole France üdvözlő soraival, Déryné díszpoharával, Egressy Gábor kézzel hímzett arcképével, de természetesen az Ady-gyűjteményt is említi. Ez a tetemes gyűjtemény képezte aztán a nagyváradi Ady-Emlékmúzeum törzsanyagát. Mint azt az ifjabbik Hlatky Endre főispántól és a megvásárláshoz vele tartó Tabéry Gézától, illetve a szintén jelen lévő Dutka Ákostól is tudjuk, Rozsnyai az Ady-, Léda-, és A Holnaphoz köthető relikviáit 1942. decemberében 7500 pengőért adta el Nagyvárad városának.[36] A gyűjtemény még eljutott Nagyváradig, jelentős része ugyanakkor a háborús időkben (vélhetőleg tűzvész következtében) odaveszett. Elképzelhető, hogy ezért nem található egyetlen példány sem az itt tárgyalt fotográfiák eredetijéből a végül csak 1955-ben megnyílt nagyváradi Ady-Emlékmúzeumban.
További lappangó fotók és kópiák ettől még fölbukkanhatnak, kiegészítve jelenlegi tudásunkat, akár új részleteket is napfényre hozva, megvilágítva egy-egy javarészt már ismertnek gondolt történetet. Nemrég egy szintén 1908-as, Juhász Gyula-féle közismerten ál-Ady-vers (tehát Adyra csak rájátszó, őt némiképp parodizáló, az ő hangján írt bökvers) autográf kézirata tűnt fel, egy olyan versé, melyről látszólag mindent tudtunk. Az új adatok mindig felülírhatnak, kiegészíthetnek korábbi ismereteket, ez az elkötelezett filológia és a tudományos igényű állományfeltárás lényeges sajátossága. Ennek az utóbbi verskéziratnak az esete már egy újabb tanulmány kereteiben lesz tisztázható.
[1] E. Csorba Csilla: Ady. A portrévá lett arc. Ady Endre összes fényképe. Bp., Petőfi Irodalmi Múzeum, 2008.
[2] Uo.
[3] Az első versválogatás kiadása különböző okok miatt csúszott, s végül 1908. szeptember 1.-én került csak ki a nyomdából.
[4] Révész Béla: Ady Endre eleteről, verseiről, jellemeről.Bp., Athenaeum, 1925. (kiegészített, 2. kiadás), 64. és 65. oldalakon.
[5] Az eredeti sorok a Filológia című 1908-as versében így hangzottak: „S mint ősöm, a Corvinák bús diákja / A múlt ködén átködlő cimbora, / Margóra róttam: Ihatnám! S az Élet / Nagy szomjamat nem oltá el soha!”
[6] Emőd Tamás: Két Ady-kép, Nyugat, 16. évf., 1923. április 1., 7. sz. 434-437.
[7] Benedek Marcell főszerk.: Magyar irodalmi lexikon, 3 köt. Bp., Akadémiai, 1963–1965. I. kötet, 290.
[8] Reiter László szerk.: Ady-könyv: Dokumentumok az Ady-kérdéshez Bp., Amicus, 1924.
[9] Emőd: Két Ady-kép, i.m.,
[10] Csak Hatvanynak több mint egy tucat magyarázkodó levelet ír, utóbbi pedig így zárja az ügyet: „Czikked tehát köztünk elfeledhető, de nem excusálható.” [kiemelés az eredetiben.] Vö. Hatvany Lajos – Ady Endrének. in Ady levelezése II., s.a.r. Hegyi Katalin, Vitályos László. Bp., Akadémiai–Argumentum, 2001. 101.
[11] Ady Endre levele Diósi Ödönéknek, 1908. nov. 29. in. Ady levelezése II. (1908-1909). i. m.
[12] Lásd Juhász Gyula: A Duk-duk affér után, Független Magyarország, 1908. november 22., 20.; illetve: Ady Endre: A Duk-duk-afférhoz. Válasz a Holnapnak, Független Magyarország, 1908. november 26., 10.
[13] Ady Endre levele Emőd Tamásnak, 1908. dec. 28.?, in Ady Endre levelezese II…, kiad. Hegyi és Vitályos,
133.
[14] Ady Endre levele Nagy Mihálynak, 1908. nov. 22. Uo., 102.
[15] Ady Endre levele Nagy Mihálynak, 1908. dec. 5. Uo., 114.
[16] Ady Endre levele Nagy Mihálynak, 1908. dec. 24. Uo., 128.
[17] Évekkel később, Ady halála után Juhász megértőbben ezt már „a magányos oroszlán elbődülésé”-nek nevezte, „aki le akarta rázni magáról barátai és ellenségei koloncát egyaránt”.
[18] Dutka Ákos: A Holnap, in Szerdahelyi Sándor (szerk.), A Budapesti Újságírók Egyesülete Almanachja 1909, Bp., Korvin Testvérek Könyvnyomdája, 1909, 119–120.
[19] Uo.
[20] Emőd Tamás: Jávorka nótája, in A Holnap uj versei, szerk. Kollányi Boldizsár, Bp., Deutsch Zsigmond és Társa, 1909. 178–179.
[21] Lásd PIM, Kézirattár A 144. [A hat poétán kívül a második antológia előszóírója, Kollányi Boldizsár dedikálja még a kötetet, de megjegyzéseket találunk benne a szegedi Pálos Endrétől (Juhász Gyula barátja, eredeti nevén Eisner Manó), illetve a tulajdonos Rozsnyay Kálmántól is.]
[22] Lásd erről Boka László: A Holnap „kültagjai” és a karrier – Két évnyitány, in UŐ.: Peremek és középpontok. Tanulmányok a 20. század első felének magyar irodalmáról, Bp., Balassi, 2018., illetve Bíró-Balogh Tamás: A Holnap társaság „botrányos” kültagja. Rozsnyay Kálmán Nagyváradon. Tiszatáj, 2008. november, 115–135;
[23] A Holnap 1908. szeptember 27-én tartotta Nagyváradon a Vajda Jánosnak szentelt irodalmi ünnepségét, egyúttal első nyilvános bemutatkozását. A Lédával az oldalán megjelenő Ady előadást tartott az esten, akárcsak Dénes Sándor, a későbbi elnök. Az előadásokat a Nagyváradi Napló 1908. szeptember 29-i száma közölte. A Holnap Társaság ekkor még hivatalosan nem alakult meg; az alakuló ülés csak 1908. október 14-én volt.
[24] Emőd: Két Ady-kép, Nyugat, i.m.
[25] Vö. Bánfy Tamás: Ady fényképe. Emőd Tamás Várad című verse és a Rózsavölgyi Kiadó szerkesztőjéhez írt levele. Kortárs, 2018/6, 37-40.
[26] „A Holnap nem akar éretlen falusi, vidékieskedő forradalom lenni, amolyan irodalmi Barbizon; nem akar vidéki tüntetés lenni a fővárosi irodalom ellen. […] A Holnap a felébredő kultúrérdeklődést és irodalmi lelkiismeretet akarja ébren tartani és fokozni. És hogy erre hivatása van, – eddigi gyönyörű működése bizonyítja.” Lásd a Nagyváradi Napló 1908. október 16-i híradását (Nagyváradi Napló, 1908. október 16.) , illetve: Ilia Mihály: A Holnap születése, Irodalomtörténeti Dolgozatok 13, 89–101 (Szeged, 1960), 49. sz. jegyzet.
[27] Az Európa nevű szálló a vasútállomás közelében, a Stern-Brüll ház szomszédságában volt. A táviratot lásd: Ady Endre távirata Nagy Mihálynak, 1908. okt. 8 in Ady levelezése II. (1908-1909) i.m.
[28] Somló Bódog szeptember 26-án kelt válaszleveléből az idekívánkozó rész: „Igen, Nagy Mihály a római jogból, sajnos, nem volt megmenthető. Minthogy azonban csak ebből az egy tárgyból esett baja könnyű lesz a rendbehozatal.” – Lásd Ady Endre Levelezése II. (1908-1909) i. m., 83.
[29] Emőd: Két Ady-kép, Nyugat, i.m.
[30] Ady Endre levele Biró Lajosnak, 1908. febr. 28. in Ady levelezése II. 20-21.
[31] Ady Endre levele Diósi Ödönéknek, 1908. febr. 28., Uo., 21.
[32] Antal Sándor levele Ady Endrének, 1908. márc. 11., Uo., 30.
[33] Ady Endre levele Diósi Ödönéknek, 1908. ápr. 2.”, Uo., 40.
[34] Dutka Ákos: A Holnap varosa: Regényes korrajz a nagyváradi „A Holnap” születésének idejéről, Bp., Magvető, 1955, 229.
[35] „Magyarország leggazdagabb koldusa, aki Wilde Oszkár íróasztalán dolgozik, Lenbach festette meg az arcképét és Rodin mintázta meg a szobrát”, Színházi Élet 18, 35. sz. (1928): 22–24, 22.
[36] Hlatky Endre: Ady Endre és a „Holnap” múzeuma Nagyváradon, Magyar Csillag, 1943/4. (március 15). 302–305.
