Basileia

Szabad fordítások
XII. Iesus Palaeologus-Ottomanidae basileus romaion
hasonló című alkotásaiból

Túl pontos

Tudod, mikor a gravibusz felé délben
– tegnap vagy előtt vagy máskor, nézd el –,
sok kis kő bújt a bakancsmintába.
Hangjuk:
mint sok kis kőé egy bakancsmintában.
Igen-igen, tudom,
túl pontos vagyok…
akár az Isten.
Ezért késem le mind, mire várok:
a világteremtést
s az apoteózist.

Pillangót formál

A hegedű éneke
lágyan kúszik
az éjszaka gerincén.
A ferde csigolyákon
mélyebben,
a törötteken
mélyebbről szól.

Apró, vörös foltok
a hóban.
Apró, vörös foltok
a holló körmei alatt.

Egymáshoz simulnak,
majd egymást törik ketté
az ágak.
Meztelen hárpiák
hangja roppan
a kéreg alatt.
Feszes mellük
nem táplál már
újabbakat.

A hajszálgyökerekből
óvatosan
előserkent vér
pillangót formál –
szárnyában a fák
ágainak árnyéka
támaszt erezetet.

Aztán elröpül,
a felkavart fuvallat
pedig végigsétál
a gerincemen.

Alárendelt Pantheon

Hidd el, ez a pillanat
innentől mindig lesz,
az idők végezetéig,
végig, amíg az emlék
selyemzsinórján,
az újraolvasásokkal egyre
távolodó múlt
kacskaringóján, gyűrűjén,
Hellász középső ujjának
derekán járunk. Mind a tíz
napról akartam, ódákat,
himnuszt, még szonettet is,
ahogy az istenekkel
sétálunk a kagylópor-parton;
hogy a soklelkű Homérosz
soraival vívják majd legújabb
háborúik – miért?
Csak a lábnyomainkért,
kedves, hogy melyikük
léphet beléjük először.
Akartam Dionüszosz
kősúllyal préselt olivaboráról,
ahogy a combodba masszírozom,
a piros szoknyád alatt, igen,
a pirosról is, ami miatt a bámész
sirályok paplanként terültek el a
sziklákon; ami miatt
a fekete angyalbarátok
úszva indultak útnak az
Athosz-hegy felől – pár
egészben maradt vörös szem
a fehérborban –; s ami miatt
Arész vigasztalni volt kénytelen
a bokorban pityergő Afroditét –
pusztán azért nincs háború most,
mert ott tehette. De mégsem
írtam ciklust, s még csak
ezt sem fejezem be, ugyanazért:
az élet túl rövid a versírásra
annak, aki körül zölden
rebben a piros.