Lapzártánk előtt, majd lapzártánk után, két alkalommal cserélnek véleményt és tapasztalatot – Kolozsváron augusztusban, Temesvárott pedig szeptemberben – az erdélyi, valamint partiumi magyar irodalmi, kulturális folyóiratok munkatársai, egyebek mellett az együttműködésük lehetséges formáiról. Kínálkozó téma bőven akad, a periodikák fenntartása, menedzselése, szerepe, egyáltalán olyan hétköznapiságok, mint eljuttatásuk az olvasóhoz. Tanulságos lehetne ezekben a kérdésekben meghallgatni egy, a velünk párhuzamos valóságban működő román folyóirat képviselőjét, továbbá, amire számítunk is, magyarországi kollégák tapasztalataira, jógyakorlataira.
Ami különösen aktuálissá teheti ezeket a beszélgetéseket, az maga a helyzet. Annak a veszélye, hogy a bukaresti kormány legalább részben a gyakorlatba ülteti azokat a költségcsökkentő terveket, amelyeknek elsősorban a kisebb kulturális műhelyek lehetnek a kárvallottjai, mint például az említett folyóiratok kiadói. Hasonlót, megyei szinten mi magunk is megtapasztalhattunk közel három esztendeje itt, Biharországban. Félő, hogy eljön az újabb tiltakozások, aláírásgyűjtések ideje.
Úgy gondoljuk, hogy a veszély mellett a lehetőségekről is érdemes beszélni. Például arról, hogy ma éppen ezek a folyóiratok lehetnek a romániai magyar nyomtatott sajtó legkreatívabb elemei, egyúttal kísérleti terepei. Hiszen tartalomban, tipográfiában, a műfajok változatossága tekintetében, a nyelvi igényesség és gazdagság szempontjából ezeknek a lapoknak egyaránt a minőséget és a korszerűséget kellene kínálniuk, új nemzedékeket bekapcsolva, kinevelve. Mindez közben igaz a folyóiratok önálló tartalmakat is kínáló online változataira.
Ezeknek a műhelyeknek a kommunikációja, kölcsönhatása, szolidaritása aktuális, sürgető, s mindeközben természetes is kellene legyen. Lássuk, hoz-e valamit a konyhára a párbeszéd?
A szerk