A kultúra sajtója címmel szervezett október eleji szakmai találkozóján műhelybeszélgetést a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, pár héttel azután, hogy társszervezője volt – az Újváraddal együtt – annak a kolozsvári, majd temesvári folyóirat-találkozónak, amelyekről ebben a számunkban olvashatnak részletesebb beszámolót. A kulturális újságírás, illetve a kulturális újságíró fogalmát igyekszünk szélesen értelmezni a napilapok, rádiók és televíziók ilyen rovataitól, műsoraitól az online publikációkon át a kulturális, művészeti periodikákig. Ahogy a szovátai kerekasztal alkalmával elhangzott: igazából már az is a média általi értékközvetítést jelent, amikor – függetlenül a választott témától – minőségi tartalmat kínálunk anyanyelvén az olvasónak, nézőnek, hallgatónak, műfajilag tiszta, helyesen megfogalmazott, nyelvileg pontos, igényes szöveget.
Ami e szakterület jellemzője, hogy a politikai, közéleti tartalmakhoz képest ma még kevésbé fenyegeti a közösségi oldalak általi háttérbe szorítottság réme, netán a mesterséges intelligencia általi versenyhelyzet. A hagyományos médiának ezt az ágát a legkevésbé sem lehet nemlétezőnek tekinteni (lásd a média halott csak még nem tud róla típusú kijelentéseket).
Nyilván az sem tagadható, hogy a kultúra sajtója rétegigényeket szolgál ki, bár aligha állunk távol az igazságtól azzal, ha azt mondjuk, akit nem érdekelnek a kulturális tematikák, az aligha nevezhető a hagyományos médiumok rendszeres használójának. Ugyancsak fontos dilemma, miként nyilvánulunk meg a populáris kultúra vs. elitkultúra népszerűsítésében, értékelésében, egyáltalán a bemutatásában, bírálatában? S megteszünk-e mindent a hozzáértő, kiművelt utánpótlás, az új tollak kineveléséért? Pozitív fejlemény lehet az újságíró egyesületen belül a kulturális újságírás szakosztály megalakítása, hogy a hasonló kérdések megválaszolása céljával teremtse meg a közeget, az alkalmakat a párbeszédre.
A szerk.
