Kedves és mélyen tisztelt barátom, ezer bocs meg háromszáz anyamedve, miért nem szóltál hamarabb?
Olyan hirtelen jött ez. Persze nem akarok szabadkozni, de azért nem úri dolog épp most bejelenteni az ilyesmit.
Az idő kifut belőlem, de azt, hogy én merre szaladgálok, mint mérgezett egér, néha magamnak is elég lekövetni. Gondoltam, felszerelek magamra egy nyomkövetőt, de a következő pillanatban (mert ugye nem értem rá sokáig filózni, a filozofálni nagyon hosszú szó lenne leírni) rájöttem, úgyse érek rá visszanézni az útvonalat.
Nehogy azt hidd, pénzguru vagyok, te nem ismersz jól engem. Hogyan is ismernél, ovis korunkban találkoztunk utoljára… Ja, vagyis, na, azanyja, ááá, diplomaosztón. Jesszus, de rég volt, azóta a dinoszauruszok is kihaltak meg feltalálták a távírót, telefont, skype-ot, fb-ot, instát meg tudom is én milyen kommunikációs és közösségi hálós izéket, de hát nekem se energiám, az időmről aztán ne is beszéljünk – ezeken lógni.
Ha elmesélném neked egy átlagos napomat, szanatóriumban kötnél ki. De mivel régi jóbarátok vagyunk, le merem fogadni, sőt mérget veszek rá… (na, azt azért mégse, mert a francnak volna ideje meginni.) Szóval, ha leadnám neked krónikában v. (látod, a vagy szót is lerövidítettem, nincs érkezésem le se írni) napló formájában, kigúvadna a szemed, lepetéznél a kis meleg fészkedben, és bambulnál, mint levágott disznó a böllérre.
De, hogy ne gondold, pofátlan szófukar vagyok, legalább dióhéjban leadom neked több százezernyi halaszthatatlan tevékenységem sorát, amivel amúgy csak érintőlegesen foglalkozom: éjjel 2-kor beállítom a mobilomon az ébresztőt hajnali fél 5-re, ti. (ez meg a tudniillik lenyisszantása, ennyihez konyíthatsz te is) lassan ébredő típus vagyok, mindkét szemem kinyitására sacc per kábé huszonöt-huszonöt percet engedélyezek magamnak, aztán háromméternyit nyújtózkodom, (hoppá, no várj, nincs idő lebetűzni a számokat, a számok maradjanak számok, már csak praktikussági megfontolásból is) mire eltapogatózom a fürdőig (aminek a megnevezése téves, mert kád az nincs benne, tudod, nincs rá idő) az vagy 5 perc, mert közben rálépek 74 matchboxra, 49 letépett játékbabafejre meg millió legóra (mi a nyavalyáért gyártanak olyan kemény kacatokat, ha lenyeli a gyerek, nincs idő, izé… na, gyorsan akartam leírni, szóval berohanni vele a sürgősségire, konkrétan meg amúgy is bekattanok ettől a szótól, nincs mit kezdjek vele). Aztán egy-kettő legörgetem magamon a vízcseppeket, nem is használok tusfürdőt, szappant, arra már nincs, tudod… Bevedelek 3 kávét, hogy bírjam a húzást-nyomást, reggelire hatfogásos gyorskaja – már nem otthon, még lekésném az első vizelési ingerem visszatartását, nagydolgozni, amikor ráérek – a dugóban nekidőlök a dudának, hadd szóljon, és közben megnyitok minden e-mailt, hogy elhiggyem, az összeset elolvastam. (Igen, látod, az e-mailt egyelőre megengedem magamnak.)
Beérek az irodába, – szűk 2 óra, de mindig elkésem – és mindig elfelejtem felgyorsítani a laptopot, h (megint rövidítettem) ne 0,3, hanem 0,15 perc alatt kapcsoljon be a monitor. És jöhet is a munkám érdemi része: ábrák, statisztikák elemzése és értékelése, négy évvel ezelőttivel való összehasonlítása, rendszerezés, számítások, egyeztetés a többi multicéges kollégával, adatfrissítés, új weboldalak beüzemelése, még több marketingfogás elsajátítása a még magasabb profit elérése érdekében, tőkeinjekció kérése, (ki tudja, mikor üt be a krach) versenytársak megvezetése, kiskapuk tervezése, állami büdzsé megsarcolása, (mindeközben az energiaitalokat ultragyorsan hörpintem fel) a hamburgerből megeszem a húst, zsömlét, a saláta meg egyéb zöldségcucc tele van nyomva géemós (ja, GMO-s, így rövidebb) szerrel. Közben jön az üzi az élettársamtól (?), (nem volt rá időm elvenni, hogy a gyerekeket mikor csináltuk, mit tudom én) hogy állítsam össze a bevásárlólistát. Kapom is be a nyugtatót, ugyan nem esik útba a leggyorsabb kiszolgálású hipermarket, de megoldom, előre kifizetve a majdani gyorshajtás miatti büntetést. Laptop lekapcs, papírok dossziéba, műanyagtányér, italosdoboz kuka, s (látod, az és-t se írom már le) irány a mélygarázs, legalább ilyenkor lent vagyok alfában, haha (na, ez olyan beírás volt, amilyen, nincs időm sokat agyalni rajta).
Bezuhanok a marketbe, de csak a legfontosabbakat kapom le a polcokról, amik a következő nap túléléséhez szükségesek. De a kassza, a kassza… Még egy percet várakozom, (kiver a verejték erre a gondolatra, brrr!) aztán mindenkit félrelökök – ez is 1 érvényesülési mechanizmus – nahát.
Hazaérve a kutya megugat, mert nem ismer fel a nyúzott képem miatt, a gyerek úgy néz rám, mint a föld ellenkező pontjáról jött idegenre, de ezekkel kell játszanom. (Hogy melyiket muszáj levinnem sétálni, az még zavaros.) A nőm nem főzött ma vacsorát, fekszik az ágyban duzzogva, hogy 2 hónapja nem elégítettem ki, de én is jól akarok járni, márpedig az orgazmus elérésére statisztikai szempontból egy örökkévalóságot kell várni. De ebben a feszkós tempóban a libidóm is a sokévi átlag alatt. Beindítom hát a házimozi-rendszerem, és a fotelben lévő tűpárnán megpihenve végignézem kedvenc filmem, aminek minden alkalommal elfelejtem a tartalmát, végét.
A lefekvés előtti rövid intervallum teljesen kiesik. Már kattog az agyam a holnapon, hogy mit kell elvégeznem, nehogy kihagyjak valamit, mert elszúrom az egész programom, és kizuhanok a jól megszokott kerékvágásból.
És ami még bosszantóbb, pénteken van a buli, szombaton csak 99,9%-on pörgök, kevesebb rá a sansz, h visszautasítsalak. Egy szó, mint száz, remélem, megérted, miért nem tudok eleget tenni esküvői meghívásodnak. Nagyon hosszú lenne ez az egész nincsidőmrá.
De ha gondolod, temetésedre szorítok egy kis időt, csak akkor jó időben értesíts, és megírom a búcsúversed is (ha lesz rá alkalmam).
Na, OK, összeeszkábálom inkább most:
Tisztelet azoknak, kiken idő nem fog,
Kiknek a lelkében már nem szorul a bog.
Ők megannyi gondot eresztettek szélnek,
S végre nem hazudják, hogy igazán ÉLNEK.
Ui.: Ha előbb mennék el, kérlek, vésesd rá az én sírkövemre. Ha te megérdemled, hát akkor én.
