A címkére írva Az igazságot adagolni kell, kis foltocskákban, szépen, lassan, hogy beigya a bőr. Magánklinikát kell alapítani, hosszú kúrákra embereket jegyezni fel. Önműködő ajtó, mutatós recepciósok, és amikor utoljára jönnek, az utolsó kezelésre, akkor se árulni el, hogy mi van az üvegcsén a címkére írva. Osztálytalálkozó Az osztály kis-társadalom makett. Harc a befolyásosak és az átlagemberek, a szépek és csúnyák, az értékesek és az értékeltek között. Arrébb raknak, lassan mozdítanak, mintha te akarnád, mintha te lépnél így. Kedvük itt az időjárás, és közigazgatónak hívjuk a komoly embereket. És közben, mi, a töltőanyag, mint édes, kis egerek játsszuk el, hogy élünk. Hogy fontosak az emberek, hogy fontosak az órák. És úgy teszünk, mint mindenki, ki kritizál hatalom nélkül, ha befele fordítjuk arcunk, rettegünk, hogy esetleg megtörténik. Göndör Minden szép női árnyék mögött ott van egy szép nő ígérete. Még akkor is, ha utcán látom, teljesen kiábrándulva magamból. Mint egy kávéházi kaktusz, aki meglepődik a fém, műanyag és üveg sajátos használatán. Eltünedeznek az utcaképek. Egységes mitológiánk két külön istenképpé tágul. Van, aki megfeszül a vágytól. Hebeg, habog, dadog. Van, akit összehúz a vágy. Vannak vágytalannak tűnő emberek és olyanok, akik feltételezni szoktak. Vannak, akik egyedül élnek és nem hisznek feltámadást. Vannak cirmos házak, tele dorombolással és van otthon, amiben nincsenek falak. A meztelen ebéd Lassan készíti anyám, Apám tárgyakat keres, mik jól takarnak. A testvéremmel az asztal alá bújunk, és amikor már nem hívnak, csak akkor jövünk elő. Eközben házakban, mik szomszédosak egymással, ülnek vénasszonyok, írógépeket püfölnek, lejegyzik az imacsoport menetét. Rengeteg tárgy van, csak mi nem vagyunk ott, nem beszélhetünk egymással. Főzelék kerül ki az asztalra, lecsúszik a tányérról, asztallapba ivódik a táplálék. Testvérem saját kötényt varrt magának, azt mondta, ide teszi be a problémáit. Hogyha behelyezi ebbe a sötétbe, nem lesznek már. Egyszer megtaláltam őket. Verekedtünk, de talán ő már nem lát. Hamis hályogokon át képzeljük, hogy beszélgetünk.
