MEGOSZTOM

Pece-parti műhely 1.: Kelemen István a Securitate célkeresztjében

Először jelentkezett a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet, a Holnap Kulturális Egyesület és a Szigligeti Színház új sorozata, a Pece-parti műhely. A színház páholyelőcsarokában november 23-án, csütörtökön este Plainer Zsuzsa antropológus és Nagy Mihály Zoltán történész-levéltáros beszélgetett Kelemen István egykori irodalmi titkár, tagozatvezető és a váradi színház magyar tagozata Securitate általi megfigyeléséről. A több mint ötven érdeklődő előtt tartott rendezvényen Bozsódi-Nagy Orsolya köszöntője után Szűcs László mutatta be röviden a Pece-parti műhely – nemzeti kisebbségek a 20. századi Váradon elnevezésű sorozat terveit, témáit, várható előadóit. Ezeknek az esteknek a célja megismertetni a váradi közönséggel a város közelmúltjáról szóló társadalom- és kultúrtörténeti kutatásokat.

Plainer Zsuzsa a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsnál (CNSAS) hozzáférhető megfigyelési dosszié és egyéb források alapján végzett kutatásának eredményeit mutatta be a találkozón, ahol többen jelen voltak az 1977-ben elhunyt Kelemen Istvánt barátai vagy kollégái közül, akik maguk is tanúi voltak a magyar társulat szeku általi vegzálásának.

Plainer Zsuzsa és Nagy Mihály Zoltán beszélgetése nyomán Kelemen István megfigyelésének történetéből bontakoztak ki részletek, azok a némelykor teljesen irracionális, alaptalan, mondvacsinált vádak, amelyek végül a Kelemen családot arra kényszerítették, hogy Magyarországra települjenek. Egyebek közt valutabirtoklással gyanúsították meg az irodalmi titkárt néhány magyar és cseh aprópénz alapján, amelyeket a gyerekek játékperselyében találtak a házkutatást végző szekusok. Egy másik alkalommal a borsi határátkelőnél kutatták át a családi autót, elkobozva a színháztörténeti jegyzeteket, amelyeket a doktorátusához tervezett felhasználni. Kelemen István a család Magyarországra költözése után nem sokkal Debrecenben elhunyt.

A beszélgetés hanganyagának szerkesztett változatát az Újvárad januári számában olvashatják. Akinek a témával, Kelemen Istvánnal, a korabeli történésekkel kapcsolatban kérdése, észrevétele, emléke van, kérjük, írja meg szerkesztőségünknek az [email protected] címen.

A Pece-parti Műhely december 16-án, szombaton délután folytatódik, a Léda-házban Kiss Ágnes politológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa az Ellenpontok szamizdat lapról beszél.

Fotók: Bozsódi-Nagy Orsolya/Szigligeti Színház

Admin Ujvarad