Az Európai Színházi Unió (UTE) 20. fesztiválját rendezte a Kolozsvári Állami Magyar Színház (KAMSZ), ekkor ünnepelték a Stúdió megépülésének 15. évfordulóját és a Szamos-parti állandó magyar nyelvű színjátszás 230. születésnapját. A sétatéri színház november 4-19. között harmadszor látta vendégül a nemzetközi seregszemlét, amelyen tizenegy tagszínház vett részt.
A fesztivál negyedik napján komédiára ébredt a kolozsvári közönség. A Szolnoki Szigligeti Színház Molière egyik leghíresebb drámáját a Fösvényt hozta el, Rosana Cardela átiratában. Molière komédiája a túlzásra épít, a végletekig halmozza az emberi gyarlóság minden elemét és szembe állítja a pénzt a szerelemmel, amit, ha a szerző szemüvegén át vizsgálunk a dráma idejére, nem is áll messze egymástól.
Szabó Máté, rendező szintén a túlzásokra épített, önmagában a szereplőválasztással is: Mucsi Zoltán alakítja Harpagont, a mindig két lábbal a földön járó korosodó férfit. Az előadást nézve azt gondolom, hogy a szerep nem történt meg a színpadon. A nézők Mucsi Zoltán látták, a civilt, a mémet, a káromkodó férfit, akinek minden replikája egy melyről jövő sóhajtással kezdődött és egy olyan káromkodással végződött, amiben legalább egy etnikumot vagy egy kisebbségi csoportot gyaláz meg benne. Mucsi Zoltán Harpagonja elégedetlen, és eredendően dühös, nincs feloldozás vagy karakterfejlődés, emiatt azt érzem, hogy a dráma aktualitása elveszik a térben.
A színpadon látott Harpagonnal nem tudok egyet érteni, és nem tudok vele nevetni, maximum rajta. Nem látom, hogy ő mitől lett ilyen, csak azt látom, amit meg is mutatnak a színház összes eszközével, hogy a dühét máson, de főleg a gyermekein vezeti le.
A szöveg aktualizálása abban mutatkozott meg ebben az esetben, hogy idegennyelvű szavakat és aktuálisnak hit péonokat használt fel. A rendező Rosanna Clarteda’s: O avarenzo című átiratával dolgozik, melynek Gyulay Eszter a dramaturgja. Az általunk ismert Fösvény a helyzetkomikumra épül, az elénk tárt szöveg a helyzetkomikumokat átalakítja nyelvi komikummá, ami ugyan olyan könnyen száll el, mint ahogy a szó szokott.
A nézők arra reagálnak, amit kapnak, de ha többet kapnának, azt is értenék. A minőségi szórakozásnak van érvényessége, szükség is van rá, de ha azt kapják, hogy a cseléd letolt gatyával ül a WC-n, akkor azon is fognak nevetni, ahogy a legegyszerűbb szóvicceken is.
Az előadás ugyan annyira mondja el a cselekményt, mint amennyire meg is mutatja azt, a halmozás ebben az esetben túl konkrét lesz, és elveszíti a játékosságát. A szöveg tele van tűzdelve fiatalosnak hit szlengekkel, de a fiatalok nyelvezetében már nem található kifejezésekkel. A Z generáció tagjaként tudom, hogy ha egy létező magyar szót angolra cserélnek egy szövegben, nem fogom közelebb érezni magamhoz, inkább csak gátolni fog annak megértésében. A mondatok sokszor túl hosszúak, nem illenek a térben történő dinamikus mozgáshoz, többször megállnak a színészek, elmondják a szöveget és végzik tovább a cselekvésüket.
A Mucsi Zoltánra épülő dramaturgia a többi színész kárára megy, hiszen nehéz a mindennapi káromkodásoknál jobbat mutatni, ezért végig egymásra licitálnak a replikák, és ahogy minden út Rómába úgy az előadásban minden egy egyszerű b-vel kezdődő és azdmeggel végződő könnyed kis szócskához vezet.
Az átmegy rajtad mint gilisztán a táplálék kaliberű poénok idegennek hatnak a fiatal színészek szájából is, akik remekül hozzák a céltudatosnak tűnő, de elveszett fiatal felnőttet a színpadon.
Hajdu Tamás Miklós Kleantként természetesen hat: nem akar több lenni mint egy szerelmes fiatal, aki megakar szabadulni apja fogságából, és még szinte semmit nem tud a világról, de egy dolgot biztosan: nem lesz olyan mint az apja, de valójában ettől a mondattól válik pontosan olyanná. Az előadás szövege komoly keretek köré szorítja, szinte lehetetlenné teszi, hogy értelmesnek, céltudatosnak tűnjön Kleant, Tamás gesztusokkal próbálja megmutatni küzdelmeit, kellemetlenségeit.
Testvérével, A Lizit alakító Bíró Panna Dominikával jó párost alkotnak, egész végig az ő közös játékuk a felüdülés a színpadon. Nézőként tudom, hogy nekik van egy közös titkuk, amitől könnyed, gyermeki lesz a jelenlétük, és szó szerint játszanak.
Az előadás többször is igyekszik lerombolni a negyedik falat, kiszólásokkal, gesztusokkal, nézők szemébe nézve elhangzó monológokkal, amik csak néhány pillanatig tartanak, utána minden történik a kisreál maga világába.
A Szigligeti Színház Fösvénye a történet minden szegmensét hűen követi, egy pillanatig sem tér le a jól ismert útról, mégis azt éreztem, hogy a szöveg ismerete nélkül nem érteném, hisz gyakran elnagyolt, nem elég konkrét, még úgy sem, hogy túl konkrét.
