Komoly visszhangja volt a sajtóban, s nem csak a helyiben a nemzeti ünnep és a mikulásvárás között annak, hogy a Pece-parti Párizsban két üres és szürke felületen, egy Körös utcai tűzfalon és a messzi Bunyitay-ligetben (Munkás-, Brătianu-) pompás műalkotások teszik színesebbé a várost. Az online közösségi terekben kommentelők többsége is ünnepelte a két tarka alkotást. A városközponti tűzfalon, mely egy bontás utáni parkolóra néz, Alfons Mucha utánérzet eleveníti meg a négy évszakot, egyúttal állítólag négy ismert váradi középületet is, míg a másik alkotáson egy gyerek által fújt szappanbuborékok tereit töltötték meg vállalkozó kedvű festők saját műveikkel az ötlethez illeszkedő eklektikussággal. A városháza által jóváhagyott és finanszírozott projektek célja, a szürkeség eltüntetése örvendetes, ám a végeredmény mindkét esetben a giccsre hajaz, kicsit olyan lett mindkettő, mint valami túldíszített karácsonyfa.
Ez persze nem jelenti azt – lásd csak a sajtóvisszhangokat – hogy e színes falak ne nyernék el azok többségének a tetszését is, akik eredetiben nem is látták a hivatalos graffitiket. Mindkét falkép kizárólag illusztrál, nem közvetít semmiféle üzenetet, nem fogalmaz meg semmiféle gondolatot, nyoma sincs rajtuk a huszonegyedik századnak. Csak kanyarognak a vonalak, pompáznak a lila hátterek, vigadozik az álszecesszió.
Amúgy lett volna idea. Pár évvel ezelőtt a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészet-grafika szakosai összeraktak egy koncepciót a témában, ám nekik nem sikerült átlépniük a városháza érdeklődésének az ingerküszöbét. Mindez történik egy olyan városban, ahol kiváló kortárs művészek, románok és magyarok egyaránt élnek és alkotnak, s akiket egyaránt nem kérdezett meg arról senki, mi kerüljön a szürke falra.
A szerk.
Borítókép: bihon.ro
