Meglehetősen élénk, csípős vitát váltott ki nemrég sajtós szakmai egyesületünk eredetileg egészen más tematikájú tanácskozása végén egy viszonylag egyszerű kérdés: mit tesz a romániai magyar értelmiségi elit a romániai magyar hagyományos média (értsd: írott, nyomtatott, esetleg rádiós-televíziós) termékeinek megmaradásáért? Nyilván a kérdés maga nem azt firtatta, hogy szemüveges írástudó barátaink lapokat hordjanak ki felgyűlt szabadidejükben, az univerzitásokon előfizetőket gyűjtsenek, netán kiadóvállalatokat vásároljanak fel megmentés céljával. Inkább azt, hogy ma is létező napilapi példákhoz hasonlóan, a maguk területén szerzőként járuljanak hozzá, mondjuk szellemes és értékes publicisztikákkal a minőségi tartalomgyártáshoz.
Az említett vita kiváltója az eredeti kérdésre adott határozottan pikírt elit-, értelmiségellenes megjegyzés volt, amibe aztán egyik s másik oldalról verbális vehemenciával kapaszkodtak bele a kedves kollégák. Igazságtevő szándék nélkül megállapíthatjuk, hogy maga a jelenség igenis létező, a – mondjuk így – csúcsértelmiség jelenlétének, működésének a hiánya médiumainkban. Még ha vannak is olyas kivételek, mint mondjuk a mi könyvvé összeálló tudománynépszerűsítő szándékú Tandem rovatunk, ami maga is igazolja, hogy a siker a megszólítás milyenségén is múlik. Ahogy nyilván azon is, hogy mennyire nyitottak a sajtóműhelyek, amelyek sok esetben az anyagi nehézségek folytán eleve radikálisan kisebb létszámú állandó munkatárssal működnek az ezredforduló éveihez képest. Úgyhogy a vitát, ha nem is ajtócsapkodósan magas hőfokon, érdemes folytatni. Addig, amíg egyáltalán marad rá alkalmas felület…
A szerk.
