MEGOSZTOM

Pragul Vaida a Posticumban André Ferenccel és Vajna Ádámmal

Hét romániai és öt magyarországi fellépés után, az AndréVajna koncert eljut Nagyváradra is! André ferenc és Vajna Ádám spoken wordos-verses-zenés műsorát meghallgathatják a Posticum kertjében június 7-én, pénteken, 19:00 órai kezdettel. A kétnyelvű esemény főszervezői a Familia kulturális folyóirta és a Golan folyóirat. Az est moderátora Kemenes Henriette lesz. A verseket fordítja és a helyszínen Mihók Tamás tolmácsol.

A nagyváradi Cărturești jóvoltából, a helyszínen megvásárolhatók lesznek kortárs magyar és román verseskötetek.

André Ferenc (1992) költő, slammer, műfordító, a marosvásárhelyi Látó folyóirat szerkesztője. Az elmúlt tíz évben több mint 200 irodalmi és slam poetry rendezvényen lépett fel itthon és külföldön. Rendszeresen foglalkozik tehetséggondozással, alternatív irodalomórákat, műhelyeket vezet magyar, román és angol nyelven. A korábban a Bretter György (ma Bréda Ferenc) Irodalmi Kör elnöke volt 2014 és 2018 között. 2016 és 2019 között a Helikon folyóirat szerkesztője volt. A Hervay Könyvek és a hmm füzetek sorozatok szerkesztője. A Beatwándor audio-vizuális költészeti formáció tagja. 2014-ben megnyerte az első erdélyi slam poetry bajnokságot, azóta számos slam poetry, irodalmi és műfordítói díjjal tüntették ki. 2021-ben elnyerte a MasterCard Alkotótárs ösztöndíjat, valamint a Pestext fesztivál szakmai díját. Frissen jelent meg kötete a Jelenkor kiadónál, „kepler horoszkópírás közben letér a pályájáról” címmel.

Vajna Ádám (1994) költő, műfordító, a Hévíz, az Észak és a Versumonline folyóiratok szerkesztője. Első kötete 2018-ban jelent meg Oda címmel, és elnyerte Makói Medáliák díjat, valamint az Írók Boltja Könyvösztöndíját. 2022-ben jött kis második kötete az egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf?. Jelenleg egy 19. századi új-zélandi ornitológusról szóló verses regényen dolgozik a Mastercard Alkotótárs ösztöndíj keretében, illetve a doktoriját írja az ELTE-n a kortárs norvég és magyar költészet politikai olvasatairól.

A szervezők sok szeretettel várnak mindnekit!

Admin Ujvarad