Vadadi Adrienn: Emlékfestés
Az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg Vadadi Adrienn első regénye, Emlékfestés címmel. A szerző neve nem most vált ismertté, korábban számos meséskönyve jelent meg, amelyek rendkívüli népszerűségnek örvendtek. A gyerekirodalomban elért sikerei után ezúttal a felnőtteket szólítja meg.
Hogyan manifesztálódhatnak a gyermekkor sérelmei a felnőtt életben? Mikor jön el az a pillanat, mikor az ember arra kényszerül, hogy szembenézzen saját magával és megküzdjön a múlt démonaival? Milyen utakon lehet elindulni, ha azt érezzük, semmi nem segít igazán? Hova fordulhat az ember egy olyan világban, ahol minden azt sugallja: ez az, ami elvezet a gyógyuláshoz?
A regény gyakran megírt témákat dolgoz fel, azonban meghökkentő megoldásokat választ erre a feladatra. Amikor ennyire kurrens tárgyat választ egy szerző, könnyű átcsúszni klisékbe, ez azonban nem történik meg, az írónő sajátos utat választ a történet kibontására. Bár stílusa és prózapoétikai eljárásai nem nevezhetőek szokatlannak, a történetre talán mégis ez a legmegfelelőbb szó. Ez elsősorban a regény nagyfokú spiritualitásából fakad, hiszen a traumák és a múlt feldolgozására olyan megoldásokat vonultat fel, amelyek a legkevésbé sem nevezhetők reprezentatívnak a hasonló jellegű írásokban. Ez a nemmindennapiság viszont nem feltétlen vezet negatív irányba, inkább egyediséget kölcsönöz és kiemeli a hasonló témájú regények sorából.
A könyv kiindulópontja a főszereplő, Noa, egy harmincas éveiben járó festőnő alkotói munkájában való elakadása, ami miatt úgy dönt, ideje pszichológushoz fordulnia. A fülszöveg azt sugallja, hogy egy szerelmi történetről van szó, de ez nem teljesen igazolódik be, és korántsem ennyire egyszerű. A szokatlanságán kívül, ha valamit még elsőre érdemes kiemelni, az a könyv komplexitása. Bár Noa életében fontos szerep jut a szerelemnek, nem erre helyeződik a hangsúly, inkább saját magára, illetve arra, hogy ő hogyan viszonyul az intimitáshoz és a szerelemhez.
A regény egy álommal indít, és már a kezdetektől folyamatos meglepetéseket tartogat. Első bekezdése meghökkentő, viszont annál nagyobb horderejűvé válik az olvasás során: „Az éjjel meghaltam. Leírom úgy, ahogy volt, amíg emlékszem rá.” (3.) Attól függetlenül, hogy az álomra utal, könnyen összefüggésbe hozható a történet egészével, ugyanis metaforikusan valóban beszélhetünk halálról, illetve sokkal inkább újjászületésről. Habár klisének tűnhet, a főszereplő a regény folyamán bizonyos értelemben újjászületik, maga mögött hagyja régi életét, szokásait, a szerelemhez és intimitáshoz való viszonyát, és új, számára addig ismeretlen szinteken éli meg ezeket.
Ebből a szempontból érdekessé válik a név kérdése is. Elsőre idegennek hathat a főszereplő neve, azonban hamar kiderül, ennek a névadásnak oka van. A főszereplő valójában nem Noa, hanem Nóra, aki egy workshop során változtatta meg a nevét. Ez a kettősség jelentős személyisége szempontjából, Nórit ugyanis gyerekkori énjével asszociálja, Noát pedig az új énjével. Útjának ez válik kiindulópontjává, hiszen ez az a pont, ahol úgy akar megküzdeni a traumáival, hogy elfelejti azokat.
Bár az Emlékfestés különleges és mélyreszántó, az első néhány fejezetben felfedezhető néhány szépséghiba, és az olvasó azt érezheti, hogy egy ilyen nagy lehetőséget kínáló témát másképp is fel lehetne dolgozni. A kezdetektől betekintést nyerünk Noa múltjába, több részlet szinte katalógusszerűen kiderül, ami azt a hatást kelti, hogy ez meglehetősen egyszerű módszer egy traumafeldolgozás történetének narrálásához. A könyv további részében azonban mindez valamelyest feloldódik, fokozatosan kerülnek elő újabb és újabb titkok a főszereplő múltjából. Ezekben a részekben azonban Noa múltjának csupán a felszíne kerül terítékre, és érthetővé válik, hogy ez a kezdeti halmozás sokkal inkább az ő útkeresésének kétségbeesett jellegét erősíti, de ettől függetlenül kissé elbizonytalanítható lehet.
Ebből a kétségbeesésből fakad az is, hogy Noa folyamatosan keresi a megoldásokat, váltogatja a különböző közösségeket, helyeket, amelyek segítséget ígérnek. Mivel ezek jelentős része gyakran erősen spirituális jellegű, halmozásuk a regényben erőltetettnek tűnik.
A néha túlságosan részletes erotikus jelenetek szintén az erőltetettség érzését keltik. A szexualitás és intimitás ugyan fontos részei Noa személyiségének, és ábrázolásuk valóban elengedhetetlen ahhoz, hogy megérthesse az olvasó, hogyan is észlelhető felnőtt korában is a gyermekként megtapasztalt szeretetéhség, illetve apja bántalmazása, ám Noa érzései és partnereihez való viszonyulása olykor háttérbe szorul, éppen azokban a jelenetekben, amikor a leglényegesebb lenne ezek bemutatása.
Kifogásolható az is, hogy már a fülszövegből is kiderül a festészet jelentősége Noa életében, azonban a könyv első felében az olvasó könnyen el is feledkezhet a főhős művész-voltáról, hiszen csupán néhány alkalommal kerül említésre. A művészetében való elakadás készteti arra, hogy pszichológushoz forduljon, tehát döntésének egy fontos komponense, ezért azt az olvasói előfeltevésünket, hogy a művészet nagyon is szignifikáns szerepet kap, a regény nem feltétlenül teljesíti be. Akkor kerül ismét előtérbe ez a szempont, mikor sikerül áttörni a gátat, és Noa ismét festeni kezd, de akkor is csak néhány jelenet erejéig mutatkozik meg az alkotás folyamata.
Ezen a ponton felmerülhet: mit tartogathat még egy olyan könyv, amely főhősének múltját már a kezdetektől ismerjük? Sokat, ugyanis ami teljes történetnek tűnik, csupán töredéke annak, ami a valóság. A továbbiakban rengeteg fordulat vár mind Noára, mind az olvasóra. A korábbi látszólagos felszínesség helyett már nemcsak a téma, hanem annak kibontakozása is bonyolultabbá válik, több ponton is arra kényszerülhet az olvasó, letegye a könyvet, hogy megemészthesse az olvasottakat. Olyan, korábban elfelejtett emlékek törnek a felszínre ugyanis, amelyek súlyosabbak az addig olvasottaknál, és a bántalmazás központibb témává alakul, mint a regény korábbi fejezeteiben.
A történet néhol kapcsolható Péterfy-Novák Éva Apád előtt ne vetkőzz című regényéhez, a tekintetben, hogy nem csupán Noa múltjába nyerünk betekintést, hanem bántalmazó édesapjáéba is, és felsejlik, mi lehetett az az ok, amiért utóbbi végül is az alkoholhoz fordult. Ez Noának is segít megérteni apját, és hozzájárul a traumák feldolgozásához. Mindkét regény tematizálja a generációkon átívelő traumákat, bár Vadadi Adrienn spirituálisabb módon teszi ezt meg. Míg Péterfy-Novák Éva esetében a két párhuzamos szálon futó cselekményen keresztül válik szemléletessé a transzgenerációs jelleg, Vadadi Adrienn azt a megoldást találja, hogy Noa édesapjának múltja látomásként válik elérhetővé a szereplők számára.
Noa életében szinte egyáltalán nincsenek valódi kapcsolatok, saját magával való viszonyát is beleértve. Az egyetlen igazi kötődés legjobb barátnőjéhez, Judithoz fűzi, bár tőle is eltávolodni látszik. Judit fontos szerepet játszik Noa életében, ő az, aki igyekszik lehetőségeket és megoldásokat találni, támogatni őt az útján. Hiszen ismeri a múltját, bizonyos mértékben ő is áldozata volt annak, ahogy az a regényből kiderül. Itt fogalmazódik meg az egyik alapgondolat, amely szorosan kapcsolódik a traumatikus élményekhez való viszonyuláshoz: „– Miért nem mondtad el eddig soha? (…) – Te miért nem?” (23.) A történet egyik erőssége, ahogyan manifesztálódik a trauma, olyan aspektusok kerülnek előtérbe, amelyek szerves részei ennek a témának: a történtekről való mélységes hallgatás, a történtek elutasítása, az elfojtás és felejtés.
Egy egész más kapcsolat figyelhető meg Noa és Ram között, amely bár szerelemként definiálódik, valójában mélyebb ennél. Kezdettől már-már felfoghatatlan kötelék fűzi kettejüket egymáshoz. Ez nem szerelem első látásra, sokkal transzcendentálisabb annál, kiderül ugyanis, hogy előző életeik során már nem egyszer összefonódott a sorsuk, és mindig szoros kapcsolat fűzte össze kettejüket, amely jelen életükbe is elkísérte őket.
Reinkarnáció, önismereti és személyiségfejlesztő tréningek, mozgásterápia, látomások és sok minden más részei a regénynek. Nagyfokú spiritualitás jellemzi, olyasmiket láttat, amelyek sok olvasó számára furcsák, akár elidegenítők lehetnek. Vadadi Adriennek sikerült egy olyan regényt írnia, amely sokat adhat közönségének, és bár témája valóban sokszor kerül terítékre, nem egy a sok közül. Sajátos felfogásával és megoldásaival színezi ki történetét, így egyediséget kölcsönöz neki. Kétségkívül nem egyszerű regény, hiszen a téma is megosztó. Főképp azok számára lehet érdekes, akik nyitottak valamire, ami radikálisan eltér a megszokottól.
