Beszámoló a 2024-es brünni Book Industry Forumról
Június van. Épp a kolozsvári újságíró szak éves Médiajelentés konferenciájáról hajtunk haza, Marosvásárhelyre a kurta, de annál hasznosabb észak-erdélyi autópályán, amikor jelez a telefonom. Meghívtak Brünnbe, a 2024-es Book Industry Forumra. Mint sejteni lehet, a romániai magyar könyvkiadás médiareprezentációjáról tartott előadásom nem hagy bennem optimista szájízt a könyvszakmában dolgozók kilátásait illetően, ezért is gyanakodva méregetem Petr Minarík emailjét, egyfajta akadémiai scamet sejtve mögötte. Szerencsére már első guglizásra felszínre bukkannak az információk Minarík közép-európai kultúraszervezői tevékenységéről. Meggyőzött. Le vagyok nyűgözve attól, amit látok: új, a felfedezés izgalmát kínáló, számomra ugyanakkor ismerős világrész a közép-európai kulturális együttműködés, különösen annak könyvkiadási szegmense.
Petr Minarík filmproducer egy könyvkiadót is vezet: a Větrné mlýny (Szélmalom) a szervezője az egyik legnagyobb közép-kelet-európai irodalmi fesztiválnak, az Authors’ Reading Month-nak. A meghívott írók évről évre, július minden egyes napján felolvasásokat tartanak több nagy cseh és szlovák városban. Évente más-más ország a fesztivál díszvendége (idén Tajvan volt). Az Authors’ Reading Month-on a díszvendégek és a vendéglátók tandemben olvasnak fel: egy tajvani író meg egy cseh (vagy szlovák, lengyel). A fesztiválhonlapon a párba rendezett profi portréfotók rendkívül beszédesek: egy tajvani arc meg egy közép-európai. Ennek a fesztiválnak volt a része június 17-18-án a könyvkiadók fóruma, melyen, mint később kiderül majd, a kiadók a slow trading, azaz „lassú kereskedelem” elvén kényelmes ritmusban ismerkedhetnek egymás műhelyének termékeivel, és ha sikerül, meg is vásárolhatják egy-egy könyv kiadási jogait. (Visszatérve a Větrné mlýny-re: elképedtem, mennyi az egyezés könyvkiadóm, a marosvásárhelyi Lector meg emez között. Az arculat is hasonlít, és van egy közös kiadványunk: Maroš Krajňak Carpathiája náluk jelent meg csehül, nálunk meg magyarul.)
Jó lenne az utazásig elolvasni legalább egy cseh könyvet, hogy ne a von Haus aus eredő Švejk-rajongásom adja meg a majdani brünni kommunikációm alaphangját. Ez a következő hetek totális hajtásában elmarad, de aztán a színpad előtti asztalokra rögtönzött kiállítási standon boldogan fedezem fel új ismerősöm, Markéta Hejkálová kiadójánál egyik kedves szerzőm, Jiří Kratochvil könyvét, akiről mellesleg kiderül, maga is brünni. Adja magát a beszédtéma, Kratochvil Szomorú istene a Hrabal-köteteim mellett sorakozik ágyam fejénél.
Elolvasok viszont egy Nyest-cikket (bővebb nevén Nyelv és Tudomány portál) arról, hogy csehről szlovákra vagy szlovákról csehre pontosan azért nem érdemes fordítani, mert a két nyelv beszélői nem értik meg jól egymást (engem meggyőzött, szellemes gondolatmenet), a Kulter portálon egy interjút Filip Klega underground költővel, amelyben hitetlenkedve látom: „Nálunk teljesen apolitikusak a díjak” – igen, az irodalmiak…. Az interjú, de a Nyest-cikk is kitér arra a tájainkról is ismerős jelenségre, hogy míg régebben minden cseh megértette a szlovák szövegeket, ugyanis a televízióban mindkét nyelven voltak műsorok, az utóbbi idők buborékosodó társadalmában, no meg a cseh tévé megváltozott politikájának betudhatóan egyre kevesebb alkalom van egymás nyelvét hallani, és egyre gyakoribb, hogy egy nyugat-csehországi, illetve szlovákiai fiatal angolul értsen szót egymással.
Az ember általában azért megy nyaralni, hogy kilépjen a komfortzónájából, mintegy zarándokútra induljon, megváltoztassa éltét, ha csak pár hétre is. Ez a nyári szabadságunkat félbeszakító brünni találkozó számomra par excellence betölti ezt a funkciót, hiszen valahogy el kell magyaráznom a cseheknek, szlovákoknak, lengyeleknek, ukránoknak, s ha lehet, a tajvaniaknak is, milyenek az erdélyi magyar szerzők, milyen körülmények határozzák meg az erdélyi magyar könyvkiadók munkáját. Amikor elfogadtam a meghívást, annyi információ állt a rendelkezésemre, hogy közép-európai könyvkiadói tanácskozás lesz. Gondoltam, a többi közép-európai viszonylag könnyen felfogja majd, amit kell. Mint kiderül, a célközönséget nem utolsósorban a fesztivál tajvani díszvendégei képezik. A meghívottak listáján ezenkívül a grönlandi írószövetség is szerepel (a 38 fokos kánikulában kétszeresen is szürreálisnak tűnik). Hogyan mondjam el nekik?
Esztergomnál lépjük át a schengeni határt, mégpedig (szégyen, nem szégyen) a schengeni rendszer bevezetése óta először. A Ceaușescu-korszak szülötteként hátrasandítok a Mária Valéria hídon, nem lőnek-e utánunk, amiért nem mutattuk fel útlevelünket. De nem, és a második schengeni határátkelésig már annyira beleszokunk a szabadságba, hogy jóformán észre sem vesszük, máris Brünnben vagyunk.
Az Authors’ Reading Month helyszíne a brünni Husa na provázku alternatív színház. A cseh név annyit tesz, mint „Liba a pórázon”. Kíváncsi vagyok, honnan ered; úgy tűnik, a nagy múltú brünni alternatív színházi életben van a nyitja, Josef Šmida rendező ugyanis 1942-ben ilyen címen vitt színre egy pantomim-előadást. Számomra (legalábbis) egymásra rakódó jelentésekkel terhelt a helyszín is, a kiadói fórum is, palimpszeszt, mint Közép-Európában oly sok minden: a barokk színházépület 1992-es átépítését (melynek során alternatív színházi előadások megrendezésére különösen alkalmas belső teret alakítottak ki) Örkény-darab bemutatásával ünnepelték. De nemcsak a minimalista belső tér tűnik modernnek a szecessziós karzatokhoz szokott szememnek, hanem a színház belső udvara is, ahol kellemes bár várja a betérőket a szabad ég alatt. A vendégek egy része a gangokon elhelyezett asztalkáknál üldögél. Engem a nagyváradi Moszkva kávézóra emlékeztet, amikor még a Szigligeti Stúdió szomszédságában volt, a hangulat is hasonlít. Színház_belső udvar.jfif
Július 17-én reggel kezdődnek a rövid, konferencia-előadásra méretezett kiadói bemutatkozások a színház előadótermében. A moderátor Pavel Drábek, a Hulli Egyetem professzora. Mint Patience Chuang, a tajvani SpringHill kiadó munkatársa később fogalmaz, „elvégezte a házi feladatát”: tájékozott, lényegbe vágó kérdésekkel segíti hozzá az előadókat, hogy mintegy kívülről látván előadásuk tárgyát, elmondják a földgolyó legváltozatosabb sarkaiból odagyűlt közönséget érdeklő részleteket. A kapcsolatépítés nem csak ceremoniális keretek között folyik; kollégámat jóformán a színházépületbe belépve megszólítja az egyik tajvani résztvevő: „Kérem, mutassa be nekem kiadójuk ajánlatát!” És ez így megy tovább. Jót beszélgetek Patience Chuanggal az ebédre várakozva. Ő is hivatalos gesztussal kezdi: átnyújtja nekem kiadója katalógusát, és kiadványaik szemlátomást előre megfogalmazott, rutinos ismertetésébe kezd. Érdekes könyveknek tűnnek amúgy, a megbeszélésen részt vevő tajvani kiadók általában igyekeznek globálisan értelmezhető, aktuális témákat (gender, migráció, női lét) kiemelni belőlük az európaiak számára. A beszélgetés Patience-szel akkor oldódik fel, amikor, visszautalva a marosvásárhelyi kiadómról pár órával azelőtt elmondottakra, emlékeztetem: az erdélyi magyar könyvpiac nagyon kicsi, a magyarországihoz pedig csak korlátozottan férünk hozzá. Épp ezért felelőtlenség lenne részünkről vállalni valamelyik könyvük magyar kiadását, hiszen borítékolhatóan elvesződne a kötet a magyar túlkínálatban. Együttérzően néz rám, és próbáljuk összehasonlítani az erdélyi és a tajvani társadalmat, de már oda is érünk az ételbárhoz. Sürget az idő, fél óra múlva folytatódnak a kiadói bemutatók.
A társaság közép-európai része összeszokottnak tűnik; az az érzésem, többször találkoztak már. A Book Industry Forum második kiadásánál tart, de volt egy őse: Publisher’s Hub. Mindenekelőtt a V4-es kulturális együttműködés nagy múltú, és úgy rémlik, szebb időket is megélt már. Garajszki Margit író, dramaturg, műfordító és Keresztes Balázs kritikus, műfordító szemlátomást tájékozott és gyakorlott kulturális diplomaták, ugyanakkor rendkívül empatikusak, segítőkészek és nyitottak. A magyar kontingenshez tartoznak még a Pagony és a Móra kiadók, valamint a Tilia Kulturális Ügynökség képviselői.
Színpad.jpg Mint később Pavel Drábektől megtudom, a Book Industry Forum gyakorlati hasznot is hoz: a 2023-as kiadás folyományaként (amikor Norvégia volt az Authors’ Reading Month díszvendége) öt fordításkötet jelent meg, illetve van megjelenőben. Remélem, idén is elkelt néhány kiadvány joga, még ha én nem is bizonyultam lelkes vásárlónak a fent részletezett okokból. Tőlem sem vásároltak semmit (csoda is lett volna, népmesei feladat: építs palotát a semmiből egy nap alatt), de tudom, hogy az, amit a Lector-szerzőkről és általában a romániai magyar könyvkiadásról elmondtam, kicsírázik. Az elmúlt hetekben egyre-másra bukkantak fel a brünni beszámolók, és bennük az említések. Tükör által látjuk magunkat, homályosan egyelőre, de mégis. S végül is mi egyéb lenne az alapvető értelme a könyvkiadásnak, mint a kommunikáció, a közvetítés? Oda-vissza. Megmutatni a szerzőket, az alkotásaikat, és befogadni, megérteni azt, amit mások: az olvasók, a fordítók, a kritikusok, a kollégák – a book industry – róluk és rólunk gondolnak.
Csak az ember ad ki könyvet.
