Sokáig úgy gondoltam, hogy a plüssök halott állatok
és ha majd egyszer meghalunk mi is,
ugyanolyan felhőszerű vattával tömnek ki minket,
mint a kedvenc alvós macijainkat.
Felhővel töltik ki a testünket, így lesz,
ami felrepít a mennybe, hogy az Isten majd büszkén pakoljon ki minket a polcaira.
Amikor kihajoltál az ablakon és úgy csináltál,
mint aki megsimítja a felhőket,
én sírva rohantam az érintésed elől.
Ha a felhős kezeidet korábban a hajamba törölted,
a nap végére kihullott pár hajszálam.
Ha Isten új játékra vágyik és mi még nem vágyunk el a felhőmagasságig,
ő leereszti a ködöt, hogy már csak az ördöghöz tudjunk menekülni előle.
Plüssként csücsülünk a kereszten.
Uraky Noémi, belenyugvást és szakirodalmakat kerülő borsodiasszonyság a 20-as évei elején. |
