(Részletek a szerző azonos című könyvéből*)
Vannak itt állatok
akik éjszaka éhesen és félelmet nem ismerőn ébrednek
Vannak itt állatok
akik elfelejtették az anyjukat
Csobban a tej a torokban, nehéz és fehér és könnyen provokálható mint
egy macska
vagy a tél
=======
Tizenhárom éves koromra abbahagytam a növekedést
Pontosan olyan magas lettem, mint az anyám,
minden milliméterét lemásoltam
Most már semmi sem lehet nagyobb, ott állnak a lábak, ahová nőttek
Egy megkönnyebbülés és aggódás
kellett legyen, mikor lábujjhegyre álltam,
az ujjbegyekkel olyan magasságokban
tapogatóztam, ahova nem is
kellett volna érnem
Gondolatban tovább nőttem
Fejemben egy tölgyfa
lettem
=============
Korallszínű fehérneműben ülök az ablakban,
és összezúzott görögdinnyét iszom jéggel és lime-mal keverve,
nézek ki a mélységbe
Azt mondod néha
hogy érzed a szellőt,
és én mosolygok
hogy kedvedbe járjak,
mert te tetted a dinnyét a fagyasztóba,
töltötted pohárba
Vártuk a tavaszt
A fű még azelőtt megsárgult
hogy elég magasra nőtt volna
hogy elbújhassunk, a családunk összezsugorodott
és véget ért a nyár
==============
A sötétben közelebb jönnek az állatok, érzik
a benzin és a meleg testünk szagát
amelyek nem akarnak meghalni, nem akarnak ölni
A gyerek sír, a fák nem vigasztalnak
A dalaimat a nyaka köré fűzöm,
a bocsánatkérés mind e módjai
Miért e gyors utazás
a késő nyár kora éjszakáján át
vadkerítés nélküli utak mentén, ebben a nagy szomorúságban
amelyet sem enyhíteni, sem megérteni nem lehet
===========
A kenyér megég, a gyermek énekkel űzi el a lázat
énekkel üdvözli a nappalt, énekkel az éjszakát
Megtalálom anyám jegygyűrűjét, felhúzom az ujjamra
Nagynak és méltóságteljesnek látszom
Felhúzom a gyűrűt az ujjamra, de már házas vagyok
Van egy gyerekem, házassági szerződésem, két tanúm
zöld virágos ruha, menyasszonyi csokor és piros cipő
Antwerpenből
jelzáloggal terhelt lakás, frissen mosott haj, egy
gyermek
aki énekkel üdvözli nappalt, aki belélegzi a megégett kenyeret
aki lenyalja a vajat az örökölt ujjairól
De nem tudok lefeküdni és meghalni
Bár a szégyen áramként fut át a csontjaimon
Bár inkább angolna vagyok, mint ember
Nem tudok lefeküdni és meghalni
Tulipánt kell ültetnem
A még mindig fagyos éjszakák ellenére
Nem tudok lefeküdni és meghalni
Kását kell főznöm olajjal, sárgabarackkal
Kövérré kell válnunk, mint a nap a redőny mögött
Túl kell élnünk a teleket
Át kell jutnunk a jégen
Nem tudok lefeküdni és meghalni
Tulipánt kell ültetnem
===============
A mellkasomban magasra csapnak a hullámok
A só egészen a torkomig fröccsen
Nézd ezt a tengert,
nézd e zaklatott vizet
Ilyen vízen
nem lehet átevezni
Ilyen vízhez
motorokra, lóerőkre van szükség
Ki vagyok én az evezőimmel?
Ki vagyok én az evezőimmel?
Ki vagyok én az evezőimmel, ki vagyok én
az én ócska fadarabjaimmal?
=======
Este van, és nem tudom miért
ment le a nap miközben én átmentem a hídon
Vacsora előtt vodka-sunrise-t ittunk, az éjszaka
összefolyt a hajnallal
megvigasztalta a torkokat, megnyugtatta a szemeket
Este van és leteszem a ruhát, harisnyát, melltartót
a székre
megyünk aludni
Egymás köré tekerjük magunkat
mint a murvafürt az ablakkeret körül
Ha eljön a reggel, fel kell kelnünk
vastagon kenjük meg vajjal a meleg kenyeret
Itt kezdődik-e vajon a veszteség
pontosan itt születik-e
Sall László fordításai
* 16. alkalommal osztották ki a svédországi Román Kulturális Intézet (ICR) által alapított Marin Sorescu-díjat, amit Liviu Jicman, az ICR elnöke adott át Agnes Gerner svéd költőnek 2024. szeptember 27-én, a Göteborgi Könyvvásáron. A zsűri (Björn Apelkvist irodalomprofesszor, Daniela Ionescu műfordító és Bogdan Popescu, az ICR Stockholm igazgatója) indoklása szerint Agnes Gerner olyan verseivel érdemelte ki: „amelyekben az ember és az állat közötti mély kapcsolat a metaforán túlmutató módon valósul meg, ahol a körülöttünk és bennünk lévő természet vigaszt és támaszt ad a nehézségek elviseléséhez, és erőt, hogy a rémálmok zavaros vizéről a partra evezzünk”.
Agnes Gerner svéd költő 1984. október 2-án született, Stockholmban él. Irodalmat tanult az Uppsalai Egyetemen, könyvtár- és információtudományból szerzett mesteri diplomát. 2014-ben debütált Skall című kötetével, melyért elnyerte a Katapult-díjat. Újabb művei: Sus/Zúgás (2017), Blad och öron/Levelek és fülek (Pamflett 2021), Tulpaner/Tulipánok (2024).
