A romániai – azóta érvénytelenített – elnökválasztás egész Európa számára tanulságokkal szolgál és figyelmeztetésként hat, mert felvillantott egy olyan beavatkozási eljárást, amivel külső aktorok a szavazás lebonyolítási rendszerét meghekkelve magát a népakaratot tudják a maguk javára kijátszani egy országban. A demokráciát öntudatos polgárokra találták ki, akik tisztában vannak saját érdekeikkel, és módjuk van ezeknek az érdekeknek a nyílt megvitatására, ezzel szemben nem lehet valós népakaratnak tekinteni azokat a döntéseket, melyek külső manipulációs támadások hatására, tudatosan terjesztett hamis információk alapján születnek. Nincs demokrácia ott, ahol az emberek azt hiszik, hogy pecsétet nyomni egy papírlapra csupán akkora téttel bír, mint lájkot szórni egy Facebook-bejegyzés alá. A párhuzam nem véletlen, mert az emberi elme befolyásolhatóságának minden korábbinál nagyobb lehetősége adatott meg az internet, ezen belül a közösségi média térhódításával, mert ezeknek tulajdonítható a fizikai valóság fokozatos virtualizálódása és a tényismeretek feloldása az alternatív igazság képleteivel.
Már jóval az internet megjelenése előtt lezajlott, méghozzá eszmei-filozófiai szinten egy tudáselhomályosulási folyamat. Az egyik filozófiai előképe annak ami ma van, a deriddai dekonstrukció, aminek egyik fő tézisét leegyszerűsítve úgy foglalhatjuk össze: fogalmaink oly módon vannak kialakítva, hogy valójában sosem állíthatunk valamit, amivel ne állítanánk ugyanakkor annak az ellenkezőjét is. A másik rendkívül nagy hatású áramlat a Michel Foucault nevével fémjelzett posztmodern filozófia, melynek értelmében objektív igazság valójában nem létezik, az igazság nem valami külső, nyelvtől, társadalmi kötöttségektől, hatalmi, gazdasági érdekektől független tényező, ami felfedezésre, feltárásra vár, hanem az adott történelmi korban éppen uralkodó hatalmi elit érdekeit szolgáló beszédmód. Az igazság valójában nyelvi és hatalmi megnyilvánulás, ami nem önmagából világítja meg saját lényegét, hanem annak érvényt kell szerezni. Foucault egész munkásságában azt próbálta igazolni, hogy a különböző intézmények – például a börtönök, az elmegyógyintézetek, az iskolák, a bíróságok – működésének és működtetésének alapja csak látszólag az objektív és tudományos igazság, valójában ezek az intézmények csupán arra szolgálnak, hogy a hatalmon levők kirekeszthessék azokat, akik valamiért az útjukban vannak, illetve hogy a saját érdekeiknek megfelelően modellálják az embereket. A nyugati világ felkapta Foucault gondolkodásmódját, mely kétséget ébreszt mind az intézményekben, mind magában az igazságban. Innen már csak egy lépés volt addig a felismerésig elérni, hogy az igazság nem a külső világ tényeivel összeegyeztetendő ismeretegyüttes, még csak nem is a hatalom által felülről irányított társadalmi konstrukció, hanem személyes élmény, és mint ilyen alulról felfelé épülve, az egyéni igazság-percepciók egymásba fonódásából áll össze társadalmi felépítménnyé.
Ahhoz azonban, hogy a személyes igazság működhessen, kell egy megfelelő közeg is, ahol megnyilvánulhat, és ahol közvetíteni lehet mások felé, hogy aztán valóban társadalmi felépítménnyé állhasson össze. Ilyen közeg korábban nem volt, de a közösségi média elterjedésével ez a hiány felszámolódott, és az internet megjelenése után lehetővé vált a továbblépés az objektív valóság még magasabb szintű és még meggyőzőbb diszkreditálásához.
A misztikus jelölt
És így jutunk el a rövid filozófiai kitekintés végén a TikTokhoz, mely meghatározó szerepet játszott a romániai elnökválasztáson, és amelynek eredménye a fenti eszmefuttatásnak a gyakorlati összefoglalását nyújtja: az influenszerek személyes élményként beszéltek az ideális államfőjelöltről úgy, hogy sokan előtte ki sem ejtették Călin Georgescu nevét! Ők saját véleményüket, ha úgy tetszik, személyes igazságaikat osztották meg követőikkel, akiknek maguknak kellett úgymond rájönniük arra, hogy az ideális jelölt Călin Georgescu. És ez a megvilágosodáshoz hasonló felismerés az emberek személyes igazságává vált és erősítette az érzelmi kapcsolódást a jelölt és a szavazók között.
Călin Georgescu rövid, egyszerű, hatásvadász TikTok üzenetei az úgynevezett protestszavazókat ragadták meg a legkönnyebben, azokat, akik már nem bíznak a román politikai elitben, nem bíznak az állami intézményekben, és úgy gondolták, ha egy rendszerellenes jelöltre szavaznak, ezzel megoldódnak a problémák. Volt ebben a szavazásban egy jó adag messiásváró hajlam is a fehér lovon jövő, a jeges vízben úszó hősre, aki csodatévő erejével majd helyükre teszi a dolgokat. Erősítette ezt a messiásváró hangulatot az is, hogy az országot jelenleg irányító elit pártjai képesség-középszerűségben szenvednek, ezért nem tudtak a választók számára vonzó jelölteket állítani. A középszerűség egy klasszikus demokráciában nem feltétlenül baj, mert egy olajozottan működő demokratikus államban az intézmények határozzák meg a társadalom irányvonalát, és a felmerülő problémák kezelése is intézményes keretek között történik, nincs szükség karizmatikus egyéniségekre, akik önnön képességeikbe vetett hitükkel és dölyfükkel amúgy is sok bajt szoktak hozni a közösségre, amelyet vezetnek.
Csakhogy ma már nem a klasszikus demokrácia korában, hanem a virtualizálódó valóság állapotában élünk, amikor minden alapvetően showműsor, a választás is, ezért a kampányidőszakban is olyan jelöltet kell állítani, aki vagy maga képes megállni a helyét főműsoridőben, vagy aki köré érdekes legendákat lehet szőni. Georgescuval ez utóbbit tették, és ez az, ami radikálisan megkülönbözteti őt a korábbi rendszerellenes politikusoktól. Elég csak a múltból Corneliu Vadim Tudort vagy Dan Diaconescut említeni, a rájuk leadott szavazatok szintén a hatalmi elit elleni elégedetlenségből és az adott rendszer elutasításából származtak. A Corneliu Vadim Tudor és Dan Diaconescu -féle politikusoknak megvannak a mai román politikában tevékenykedő utódaik George Simion és a Diana Șoșoacă személyében, de a felsorolt politikusok egy a román társadalomban valóságosan létező szellemi, társadalmi áramlat megtestesítői a szónak szó szerinti értelmében is: ezek a politikusok és az őket támogató pártok jelen vannak az utcákon, az intézményekben, ezek megérinthető emberek, pártjaiknak székházaik vannak, amelyeket fel lehet keresni, ezekkel a politikusokkal és pártjaikkal közvetlen kapcsolatot lehet létesíteni.
Ezzel szemben Călin Georgescu a fizikai valóságban lokalizálhatatlan személy volt, aki a kampány teljes időszaka alatt csak az interneten kommunikált a választópolgárokkal. Részt vett ugyan néhány podcast műsorban és egy-két televíziós megjelenése is volt, de a választók közösségétől hermetikusan elzárkózott, ezzel is egyfajta misztikumot vonva személye köré, és az is csak a voksolás lebonyolítása után derült ki, hogy létezik egy őt támogató párt, amelyik indul is a választásokon. Vagyis Georgescu a román politikatörténetben az első teljesen virtuális államfőjelölt, ami tudatos tervezés eredménye. Ezért is mutatkozott a lehető legkevesebbszer a fizikai valóságban, nehogy a róla a közösségi médiában felépített, misztikummal átitatott kép bármilyen szinten is csorbát szenvedjen.
A Georgescu mögött állók nagyon jól ráéreztek arra, hogy a szavazók sokaságának megrendült a hite a demokratikus intézményrendszerben. Mert a demokrácia veszteseinek, a hatalomnak kiszolgáltatott áldozatoknak érzik magukat, és egy karizmatikus vezető utáni vágyukkal adtak jelzést arról, hogy nekik nem demokrácia kell, hanem valami más. Georgescu pedig kielégítette ezt a más iránti igényt nemcsak karizmatikusra formált TikTok megjelenéseivel, hanem azzal is, hogy egymásnak gyakran teljesen ellentmondó állításokkal operált, azaz dekonstruálta saját diskurzusát, hogy az emberek ne is értsék azt, amit mond, hogy ne tudjanak és ne is akarjanak racionálisan viszonyulni hozzá, hanem érzelmileg ragadják meg politikai, társadalmi és eszmei állásfoglalásait, és persze összeesküvéselméleteit, melyek tökéletesen illenek ebbe a koncepcióba. Hiszen azokat sem kell megérteni, hanem hitként kell elfogadni. Georgescu egyvalamiben azonban mindvévig következetes maradt: abban, hogy Ukrajnát nem kell, nem szabad támogatni az Oroszországgal folytatott harcában, és ezt az álláspontját a már jól ismert recept szerint a békepártiság narratívájába keretezte. A Georgescu által sugallt keleti fordulat is kifejezte a szavazók nagy részének más iránti igényét, ami pusztán érzelmi késztetés, és nincs semmi köze sem az egyének, sem a közösségek elemi érdekeihez.
A demokrácia lényege a párbeszéd, mert csak ez képes közvetíteni a közösségekben létező különböző érdekeket, de amikor már megszűnt a közös kommunikációs alap, a közös nyelv, és mindenki a saját igazságát közvetíti a saját külön bejáratú nyelvezetével, akkor a megértésnek, a párbeszédnek a lehetősége is megszűnik. Amikor fogalmaink már olyannyira dekonstruálódtak, hogy mindenki mást ért „béke” és „háború”, „férfi” és „nő”, „áldozat” és „elkövető”, „elnyomó”, és „elnyomott” stb. alatt, akkor a manipuláció marad az egyetlen meggyőzési eszköz, aminek ma még szintén a közösségi média a legmegfelelőbb és leghatékonyabb közege. Az erkölcsi, politikai, nyelvi támpontok hiányában pedig szintén a misztikum, az emberek elbájolása vezethet sikerre, és a Georgescu nevével és arcával felépített politikai termék kiagyalói ezt a felismerést maximálisan ki is használták.
A demokrácia jövője
Elgondolkoztató, hogy az államfőválasztás első fordulójának lebonyolítása előtt a felmerülő gyanúra reagálva olyan tájékoztatást adtak ki az illetékes állami intézmények, miszerint nincs jele annak, hogy idegen beavatkozás történne a választási folyamatba. Az első forduló eredményei döbbentettek rá mindenkit arra, hogy a lehető legmélyebb külső beavatkozás történt, amire a román állam vagy nem volt felkészülve, vagy, ami sokkal rosszabb forgatókönyv, voltak olyan állami szereplők, akik nagyon is fel voltak készülve és bizonyos mértékig elő is segítették azt a beavatkozást. Még szerencse, hogy a csel túl jól sikerült, és a román államnak az utolsó pillanatban volt ideje felébredni és cselekedni, ennek eredménye lett az államfőválasztás érvénytelenítése és a különböző vizsgálatok beindítása. Utóbbi vonatkozásban jelzésértékű adalék, hogy a választás után kezdtek el Călin Georgescu szélsőjobboldali kötődései után kutakodni, holott ez a választást megelőzően is ismert volt, mégis engedték indulni ezt a jelöltet, míg Diana Șoșoacat az Alkotmánybíróság ugyanezekért az elhajlásokért kizárta a versenyből. Ez azt sejteti, hogy a román állam nem látott veszélyt Georgescu indulásában, bár az is meglehet, hogy tisztában voltak a kockázatokkal, csak szemet hunytak felettük. Ennek még ki kell derülnie, annál is inkább, mert a választás érvénytelenítésével a harcnak még nincs vége, csak egy csatát nyert az állam, mely ki kell nyomozza azt is, hogy csak külső beavatkozás eredménye volt-e Georgescu szavazatgyűjtése, vagy már a román államapparátus különböző szintjeire is beszivárogtak a keleti fordulat hívei.
Az eltörölt romániai elnökválasztás vízválasztó nemcsak Románia, hanem egész Európa történetében, továbbá a demokrácia jövője szempontjából is, mert megmutatta, milyen veszélyes az, ha a létező óriási manipulációs potenciál közepette kell döntsön a nép arról, ki vezesse az országot. A romániai elnökválasztás történelem és politikatudomány tankönyvbe illő példája lesz annak, hogy a szavazási folyamatot hogyan lehet manipulációs eszközökkel befolyásolni úgy, hogy széles néptömegeket térítsenek el saját elemi érdekeiktől egy nagyhatalom érdekeinek megfelelően. Mert a romániai elnökválasztáson tapasztalt, a virtuális valóságot a fizikai valóságba transzponáló összehangolt online támadás mögött Oroszország áll. Erre engednek következtetni az Oroszország felől jövő megnyilatkozások és a titkosszolgálati kutatások is, nem is beszélve magának a jelöltnek az orosz érdekeket szem előtt tartó megnyilvánulásairól.
A demokratikus hatalomátadási mechanizmus, röviden a szavazás intézménye kételyeket ébresztően megingott, ezért újra kell gondolni a demokrácia működtetésére vonatkozó alapeszméinket, és változtatni kell annak működési gyakorlatán. Olyan eszközökre és kritériumokra van szükség, amelyek a választási folyamatot jobban kötik a fizikai valósághoz, amit azonban sajnos egyre nehezebb megvalósítani. Arra is megoldást kell találni, hogy az egyre inkább a virtuális térbe költöző politikai folyamatokba egyetlen hatalom se tudjon beavatkozni, mert jelenleg a társadalmaknak az online veszélyekkel szembeni felvértezettsége oly csekély, miközben a nagyhatalmak manipulációs képessége oly nagy, hogy gyakorlatilag a nagyhatalmak e képességüket és a társadalom veszélynek kitettségét kihasználva képesek belenyúlni a választásokba, és eldönthetik, ki legyen Románia vagy bármilyen más állam elnöke. Ha pedig Oroszország vagy bármelyik ellenséges hatalom manővere sikerrel jár, annak beláthatatlan következménye lenne az áldozatország számára.
