Csoportos kiállítás a nagyváradi UAP–Citadella Városi Művészeti Galériában
borítókép: Antik Sándor Találkozás Titóval a bitolai emlékházban (2002), makett, vegyes technika
A kiállító művészek közös vonása, hogy mindannyian kötődnek Nagyváradhoz: itt születtek, itt élnek, tanulmányaik vagy munkahelyük révén kerültek kapcsolatba kerültek Erdély szecesziós gyöngyszemével. A kiállítás hívószavát, koncepcióját a tárlat kurátora, Ștefan Gaie a következőképpen fogalmazta meg: a művészet és a tudomány közös vonása a kísérletezés, a fáradhatatlan keresés, az örökös kiváncsiság, a kutatás. Ennek a teremtő kutatásnak a „végtermékei” nem esztétikai objektumok, hanem a végső formához vezető úton haladásnak, megállásnak, megpihenésnek a nyomai. Így nem a végső forma válik fontossá, hanem a keresés, a teremtés, a forma és az anyag, az alak és az idea közötti viszony, ingadozás játéka. A tökéletlenség művészete, a pont és vessző nélküli, a cicomák nélküli művészet az, amely a nézőt is részesévé teszi a teremtő aktusnak. „Lehet, hogy ott, ahol a művész keres, mi nézők találunk” – írja a tárlat kurátora.
A kiállított alkotások nagy része installáció (multimédia, kinetikus), de látható volt multimédia projekció és videomontázs is. A kiállítótér már belépéskor elkápzráztatta a látogatót az installációk monumentalitásával és színvonalával. Összesen tizenkét művész munkáját láthattuk.
Antik Sándor három installációja formailag koherens egységet alkot, mondanivalójában viszont széleskörű problematikákra hívja fel a néző figyelmét. Az Egy családi diszkusszió makettje egy 2016-os, vegyes technikával készült installáció, amely bemutatja a kiállításon látható makett megszületésének a folyamatát a tárlat zárásáig. Az installáció két réteget fed le, egy fogalmi réteget, amelyhez az alkotás mindennapi feljegyzései kapcsolódnak, másrészt a feltámadás helyzetének hiposztázisában megjelenített „szereplőket”, a művész családi, intim életének fotográfiáival, ahol a szereplők a „Halottak feltámadása” / Codex Vyssegradensis, 11. századi ikon, a bibliai feltámadás hiposztázisában jelennek meg. Ehhez kapcsolódik az installációnak egy fogalmi rétege is, amelyet nyolc nyomtatvány jelez, és amelyhez az alkotás mindennapi feljegyzései kapcsolódnak. Az Egy családi diszkusszió makettje duplán „work in progress” alkotás, nemcsak mert egy műalkotás létrejöttének folyamatát mutatja be, hanem egy évekkel ezelőtti művészi alkotás célzatos rekreációját is megvalósítja.
Az Egy emlék-fikció makettje (2000) a Chișinău-ban és az Orheiu Vechi-en rendezett Invasia Szimpozionon és Nemzetközi Művészeti Alkotótáborban való részvétele alkalmával készült, amely a művész személyes történeteit és szubjektív világának eseményeit jeleníti meg. A makett ötlete az ázsiai lovasnépek temetési szertartásainak hagyományából született, miszerint valakinek az elhalálozásakor egy áldozati lónak a bőrét kifüggesztik. Mivel a művész nem tudott lóbőrt beszerezni, ezért a művészek „virtuális bőre” jelenik meg a maketten.
A Találkozás Titóval a bitólai emlékházban című makett (2002) két fotófigurából áll: az első a fiatal Tito partizán szobrát mutatja (a maga groteszk arányaival, úgy ahogy a nagy vezető megjelenik bitólai emlékháza előtt), a másik alak pedig az emlékházat meglátogató művészt ábrázolja (akinek képe a szobor arányaihoz igazodik).
Bodoni Zsolt Pulzus című szinesztétikus multimédia projekciója a „lockdown” gyümölcse, hiszen a bezártság ideje alatt a művész feltöltötte egy szerverre a be nem fejezett, félig tönkrement, kísérleti munkáinak a fotóit. Majdnem 20 év munkájának 1000 fotója került fel ide. A művész egy okos karkötővel kapcsolódott a kiállítás ideje alatt a honlaphoz, amely a pulzusát monitorizálta. A pulzus ritmusára változott a fotók ütemének a dinamizmusa aleatorikusan, de valós időben. Mivel rengeteg fotó volt és az arhívum folyamatosan frissült, a projekció állandó változásban volt. A néző számára látszólag láthatóvá váltak a képek, a valóságban viszont gyors váltakozásuk miatt csak élményszerűen lehetett felfogni őket.
Buzási Enikő Andrea Transparent című installációjának előzménye egy 2017-es, Transzcendens című munka. A művész egy metamorfózisra fókuszál, arra a folyamatra, mikor az emberi test oszlásnak indul. Ennek érzékeltetésére a kenyér, mint az élet szimbóluma anyagát használja fel, rávilágítva arra, hogy a halál csak akkor lehet transzcendens, ha az élet szemszögéből szemléljük. A jelenlegi installáció ennek a folyamatnak egy momentumát ragadja meg. Ugyancsak Buzási Andrea Enikő: Triptychon című installációja az átalakulásnak többféle síkját képezi le a néző számára. Függőleges kompozíciójával a transzcendes-immanens-személyes horizontokat köti össze, mindezt művészettörténeti elemekkel érzékeltetve.
Dobos Erzsébet delete_in advance című alkotásának mélyen személyes vonatkozása az, hogy azt az énünket tárja elénk, melyet nap mint nap hajlamosak vagyunk elrejteni, elásni: a frusztrációink, boldogtalanságaink, megoldatlan konfliktusaink kavalkádját, amely a mélyből folyton csak rág, emészt és megbetegít. Hasonlóan az eltorzult torzókhoz azt az értékrendünket veszítjük el, amely emberi létünk boldogságának alapját adja.
Fekete Tiberiu Miracle of Miracles (Sharing Exercises) című munkája egy interaktív multimédia installáció. Utal a bibliai kenyérosztásra, hiszen a néző belépésekor a térbe, elindul a projekció és a rajta látható kenyér szeletekre osztódik. Viszont a néző egy profán mágiának a részese, hiszen miután eltűnik a „bűvölet”, rájön, hogy mindezt nem feltétlenül az ő személye generálta, hanem egy matematikai algoritmus. Tanúi lehetünk a misztikus és a virtuális „csoda” párhuzamba állításának.
Imre Zoltán Stuf című kinetikus installációja arra keresi a választ, hogyan leheljünk életet a lehetetlenbe? A munka ökológiai problémákra hívja fel a figyelmet, az installáció elemeként a műanyag madár, amely az üvegszálak között ingadozik, egy olyan hamis, látszatvalóságot képez, amely csak utánozza a természet frissességét és elevenségét. Az installáció a felgyorsult XXI. század romboló erejére hívja fel a figyelmet. Kreált világunk csak egy látszat, amely csak felszínesen kompenzálja a tönkretett, hideg és élettelen környezetet.
Indig Rodica Rekonstrukció című munkája személyes és közösségi létünk fragmentumaiból épíkezik, múltat rekonstruál, pontosabban a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota leégésének tragikus esetét eleveníti fel a tűzvészből megmentett fal-, vitrálium-, tégla- és cementdarabokkal. Egy tragédia fragmentumai ezek, amelyek a múlt emlékét hordozzák, és azáltal, hogy kiállítja őket, napfényre hozza, felhívja a figyelmünket rá, hogy közös múltunk emlékeit vigyáznunk kell. Ezáltal egy harmonikus kapcsolatot teremthetünk a múlt, jelen és jövő között, ugyanakkor az anyag és a szellem szétválaszthatatlan egységére is rámutat.
Kovacs Diana All of the Above installációja szembesíti a nézőt azzal a vizuális tumultussal, amellyel naponta találkozunk a város dzsungelében. Egy túlhajszolt világ hangulatát vetíti rá az installáció terébe belépőnek. Az anyagok, formák és textúrák kavalkádja nem tömörül egy fókuszpont köré, hanem helyet enged a nézőnek belépni az alkotás világába és teljesen szabadon interpretálni azt. Rávilágít arra, hogy felgyorsult világunkban bár az idő megállíthatatlan, mégis személyes választásunk és akaratunk révén lelassítható. A minket körülvevő vizuális káoszból van kiút egy tudatos lelassulás, tudatosabb életszemlélet révén. Az installáció, habár külső világunk elemeit vonultatja fel, figyelmesebb szemlélődés útján rávezet arra, hogy mégiscsak belső világunkról szól.
Márton Katalin A rétegek meséje című alkotása reciklált, kézműves papírrétegek és videomontázs felhasználásával épül fel. Életérzések, gondolatok, szedimentáció, érzelmek, emlékek rétegei ezek. Életérzéseink tere, amely idővel folyamatosan lerakódik, és egyre inkább meghatározza mindennapjainkat, gondolatainkat. Az installációt az Order című videomontázs egészíti ki, amelyben mindennapjaink folyamatosan ismétlődő, rutinszerű cselekvése zajlik, ez esetben a rendrakás végetérhetetlen gesztusában. Az összefogott ruhák rétegei folyamatosan átértékelődnek és újabb értelmezési rétegeket hoznak létre. A lét rutinjában gyökerező újszerűség lehetőségét tárják elénk.
Murányi-Mátza Mihály Kiszámított rendetlenség, 23. sz. projekt című hat perces videómontázsa az alkotás folyamatába vonja be a nézőt. A képanyag túllép azon, hogy egyszerű, vizuális módon információt közvetítsen az alkotó folyamatról: egy életérzésbe, a művészi teremtés világába, a XXI. századi műterem alkotó csendjébe kalauzolja a nézőt.
Péli Barna Részlet című installációja egy nagyobb, átfogóbb munka részlete. Annak elvén haladva, hogy a rész magában hordja az egészet, akárcsak fordítva, a szociális töltetű alkotás egyfajta morális, intellektuális betekintést nyújt a művész aktuális állapotába. Jelen esetben ez az emlékezésen keresztül mutatkozik meg, hiszen az installációt alkotó „fiúk” a művész gyerekkori nagyváradi barátjainak egy csoportját jelenítik meg, így összekötő kapocsként operál a múlt és a jelen időskáláján.
Pongrácz Ludovic Zoltán Framantari című installációja egy ’87-’88-ból maradt rajzpapír, amely azóta is várja a találkozást a művésszel, a vonallal, a krokival vagy a színfolttal, akárcsak az agyag, amely átmenetet képez a vonaltól elvezető folyamatban a bronzing. Habár ezek az átmeneti fázisok legtöbb esetben nem láthatóak a néző számára, mégis szerves részét képezik az alkotásnak, a végső forma keresésének. A művészi alkotómunka folyamatos örlődésének, kisérletezésének hozzátartozói, amelyek épp úgy értékkel bírnak, mint a végső forma.
Mint ahogyan a kurátori koncepcióban is olvashattuk: „A teremtés aktusa, a végső forma keresése, a jelen, élő művészete, a hérakleitoszi folyamatos keletkezés és elmúlás folyamának változása, átváltozása, metamorfózisa.”
A kiállítás nagyszerűsége azáltal valósul meg, hogy a munkák színvonalas kivitelezésük mellett őszinteséget és autentikusságot sugároznak, így beavatják a látogatót egy olyan világba, amelybe nem minden nap van lehetősége betekinteni: a teremtés világába.
A csoportos kiállítás a nagyváradi várban 2020. november 25. és december 17. Volt megtekinthető.