Elkezdődött a 9. HolnapUtán Fesztivál Nagyváradon. A program: előadások, workshop és tiltakozás. Az idei seregszemle a színház és zene együtthatására épül. A hangulatra rányomja bélyegét, hogy a Bihar Megyei Tanács szándéka megszűntetni a nagyváradi román és magyar színház, valamint a filharmónia önálló jogi státusát és összevonni a három intézményt egy mega kulturális központba. Ezért a tiltakozások. A színház örömét viszont nem lehet elvenni sem a színészektől, sem a közönségtől. Simon Judit fesztiválnaplójának második része.
A fesztivál második napja a tiltakozásról szólt. Az esti produkció a Help! címet viselte, ami magyarul annyit jelent: segítség!
Protest előadás, amelyben a magyar és román színház művészei koncertelőadáson hívták fel a figyelmet arra, hogy a Bihar megyei elöljárók megszűntetni szándékozzák a három kulturális intézményt: a Regina Maria Színházat, a Szigligeti Színházat és a Nagyváradi Állami Filharmóniát.
A színpadon a színészek alkotta zenekar, magyar és román művészek közösen énekeltek: mosolyogva, a hivatásukhoz méltón tiltakoznak a kultúra és az életük ellehetetlenítésé ellen.
Răzvan Vicoveanu, a Regina Maria Színház művésze, akit idén UNITER-díjra jelöltek a legjobb férfi főszerep alakításáért, humorral személyesítette meg a megye fura urát, Ilie Bolojant. Szellemes replikákkal állítottak elé görbe tükröt. Mert a humor éles fegyver, sőt hatékony is. Kinevetni azt, aki a világon magát veszi a legkomolyabban, aki nem jár színházba, fájóbb, mint hangosan kiáltozni ellene. Amit Bolojan úr kapott, szerintem a hidegzuhanynál is rosszabb volt.
Szólt Gianina Cărbunariu író, dramaturg szövegére írott dal, elhangzott Ada Milea Ceausescu egy betegség című nótája. Megrázó előadásban csendült fel a Pink Floyd Another Brick in the Wall (Újabb tégla a falban) klasszikusa, Robbie Williams ikonikus száma a Let me entertain you (Enged, hogy szórakoztassalak), Gary Jules Mad worldje (Bolond világ), s három nyelven (magyar, román, olasz) a forradalmi Bella Ciao.
Mert péntek este a színházban forradalom volt, a művészeké, akik semmi mást nem szeretnének, mint játszani nekünk és megélni. Azaz élni a színpadon és azon kívül.
Felolvasták a két színház és a filharmónia alkalmazottainak a közös, a megyei tanácsosoknak címzett felhívását, a művészi kiáltványt, valamint az ország színházi vezetőinek, valamint az UNITER színházi uniónak a Bihar Megyei Tanács címére intézett felhívását, hogy ne tegyék tönkre a megyeszékhely kulturális intézményeit.
S elhangzott még dalban és szóban: mi, a közönség álljunk sorba a jegyekért, töltsük meg a termet zsúfolásig a színházi, bábszínházi, táncszínházi előadásokon, a filharmónia koncertjein. Bizonyítsuk be, hogy szükségünk van a színházra, a filharmóniára.
Döbbenetes hatása, ereje volt ennek a napok alatt elkészült produkciónak. Nevettem és sírtam, és ezzel nem voltam egyedül.
Több száz néző egyemberként tapsolt a színészeinknek előadás közben, a végén pedig állt fel tisztelegve és jelezve: velük, veletek vagyunk, nem engedjük el a színházainkat, a művészeinket. Együtt tiltakoztunk és mindannyian büszkék voltunk arra, hogy ott lehettünk.
(Fotó: Vigh László Miklós)
