Hogyan magyarázzunk el képeket?

Joseph Beuys centenáriumi kiállítás 

Joseph Beuyst a 20. századi kortárs művészet egyik mérföldkövének tekintik. Részint alkotásaival – rajzok, installációk, performanszok, és az ezeket tanúsító előadások, filmek – másrészt az általa indított szociális szobrászattal műalkotásként határoz meg minden, a társadalom és környezet felépítésére és modellezésére irányuló emberi tevékenységet – fontos örökséget hagyva az őt követő művészgenerációkra. Felvállalva a szociális szobrász szerepet, Beuys a nyelvek, fogalmak, performanszok és az időközben felgyűlt tárgyak segítségével, mindenki kreatívitására alapozva formálja a társadalmat. 
A projektünk címe utal a művész, 1965-ben megnyílt első egyéni kiállítására: How to Explain Pictures to a Dead Hare (Wie man dem toten Hasen die Bilder erklärt), amelyben meghatározza a később rá jellemző műveletet, hogy szóval, dialógusokkal segíti a közönséget a művészi élmény befogadására. 
Joseph Beuys születésének 100. évfordulója alkalmával a How to Explain Pictures to a Dead Hare akció célja egybegyűjteni műveinek a romániai kortárs művészetben tükröződő számos arculatát. (…)
A kiállításon láthatók fényképek, mail art tárgyak, installációk, rajzok, kísérleti, animációs filmek, filmajánlások, kérdőívek, Beuys oktatói tapasztalataival kapcsolatos dokumentumok, akcióiról készült filmek, valamint vele készült interjúk. A látogató különböző alkotói személeteket és irányzatokat fedezhetett fel.

Ovidiu Bandalac a 80-as években rajzokból készült installációt mutat be, a színek vonzereje létfontosságú, a fehér papír hangsúlyozza a mozgás dinamikáját, az I Like America and America Likes Me egyik rajzán egy prérifarkas vonja kérdőre a befogadót.
A Kortárs Művészeti Múzeumban készült film, az Adrian Guță – Olimpiu Bandalac interjúban utal a művész egész munkásságára, beleértve az animációs filmeket és a Teodor Graurral tandemben készített Euroartist projekteket.
A kiállításon Teodor Graur a munkái mellet bemutatja a nagyközönségnek kevésbé ismert arcát: a tanárét. A Bukaresti Művészeti Egyetemen tartott performansz kurzusai egyéni hangot és új utakat mutattak a fiataloknak. (Studio498)
Darie Dup természetbarát munkái csatlakoznak a védett területek tönkretétele, a törvénytelen erdőírtások elleni manifesztumhoz. 
Kerekes Gyöngyi installációja párbeszédet folytat a természettel, száraz levelek formáznak alakokat, jeleket. Ujvárossy László érdekes dialógust folytat Beuys-szal, – formai és anyagi hasonlóságokra alapozva közelít játékosan öko-megnyilvánulásaihoz.

Beuys Fluxus-mozgalomhoz való közeledésére hivatkozva, Iosif Király válogatást mutat be mail-art gyűjteményéből. Az egyik karton, Robert Rehfeld fluxus-művész alkotása megemliti Beke László magyar kritikust és az 1987-es, budapesti Beuys-emlékkiállítást.
Marilena Preda Sânc fotóján a természettel való harmonikus együttélés mutatkozik meg, film-válogatásában pedig a művész felvállalja a társadalmi problémák iránti elkötelezettségét. 

Külön részt képeznek 80-as években kézült, nemzetközi díjakkal elismert, a romániai közönség körében kevésbé ismert filmek. Szilágyi Varga Zoltán művei – Gordiuszi csomó (1980), Aréna (1982), Monológ (1983) – számos olvasatban, metaforikus képekben mutatja meg mind a  férfiasságra, dicsőségre, erőszakosságra vonatkozó sztereotípiákat, mind a traumatikus eseményeket – háború, természeti csapás – felidézve a 80-as években megélt visszásságokat.
Radu Igazság Családi fényképek című művében (1983) magányról, öregedésről, elmúlásról beszél. A kopás (1985) kiindulópontja Nichita Stănescunak a katona áldozatáról írt azonos című poémája – a becsületbeli kötelesség végül egy emberi halálához vezet. Nichita Stănescu sajátos intonációja és tempója megkétszerezi a látvány erejét.
Erre az alkalomra készült filmjében a 2Meta alkotócsoport játékosan mutatja be a kapcsolatot a természettel.

A How to Explain pictures to a Dead Hare projekt keretében tartott, BEUYS és mai romániai művészeti szcéna elnevezésű kollokvium jó alkalom volt megnézni a Beuys-szal, illetve a róla készült filmeket, melyeket beszélgetés követett a jelenlegi romániai művészeti szcénáról Magda Cârneci, Irina Cios, Adrian Guță, Ion Bogdan Lefter, valamint a kiállításon résztvevő művészek közreműködésével. Az alábbiakban a kiállítás albumja alapján közlünk szemelvényeket a kiállítók reflexióiból.

Olimpiu Bandalac

Rögtön 1989 decembere után elindultam első nyugat-európai utamra, és Münchenbe érkezve 1990 februárjában lehetőségem adódott megnézni egy retrospektív Beuys-kiállítást. Megindított, emlékszem, akkor a rajzok, valamint a szobor-objektek voltak rám a legnagyobb hatással. Az egyszerű, közvetlen kifejezés, a szerény, visszafogott színvilág, mindez meghatott. Az „állatvéres” rajzokat, a hegyes-agresszív rozsdás fémtárgyakat nem tudtam elfelejteni. Még túl korai volt számomra a „társadalom, mint szobor” fogalmát, vagy Beuys ökológiai gondolkodását megérteni, nem tudtam túl sok mindent. Egész más művészi gondolkodásmódról volt szó, művészi viszonyulásról a társadalomhoz, Beuys teljes implikálódása lenyűgözött. (…)
Beuys egy ideig részt vett a FLUXUS művészi akcióiban, de 1964-től eltávolodott a csoport irányelveitől.
Az évek során egyre mélyebben megértettem Beuys filozófiáját, kultúra- és művészetkoncepcióját. Az egész történet a német bombázó lezuhanásáról (1944. március 16.), és a művész testének és lelkének tatárok általi csodával határos megmentéséről „a művész biográfiájának újragondolását” vagy, akár „a művész biográfiájának a misztifikálását” példázza, ma már közhely. Beuys sok utat nyitott meg performanszai, konferenciái, az általa szervezett nyilvános viták által. „Sámánizmusa”, melyet alkalomadtán felvállalt és magyarázott, kapcsolata a törzsi kultúrákkal, az állatok világával, az egyszerű anyagok: a méz, a zsír, a nemez (szövetlen nyersanyag), mindez lenyűgöző számomra. És leginkább: a rajzok! Ha felteszem magamnak a kérdést, mit örököltem ettől a nagyszerű művésztől, most csak a következetességet, a párbeszédre való nyitottságot, a találékonyságot említeném – úgyis kevés ez ahhoz képest, hogy mi mindent el lehetne mondani…
A papírra készített munka szinte soha nem volt megfelelő módon értékelve, jelentéktelenebb, mellőzhetőbb területnek tartották, a „nagyobb művészetek”, a festészet és a szobrászat előkészítőjének. Csakhogy, amikor alkotásról és kreativitásról beszélünk, kötelező módon meg kell keresnünk a művész rajzait, vázlatfüzeteit. Ott lehet rátalálni a plasztikus gondolatok legvilágosabb, legdirektebb és legtisztább kifejeződéseire. (…) 

Darie Dup

A fákhoz kötődő témában elsősorban egy társadalmi helyzetről van szó, amely egyrészt az ökológiáról és az erdészeti közvagyonról szól, a másik aspektusa pedig az erkölccsel, és mindenki személyes lelkiismeretével kapcsolatos.
Súlyos és fontos dolgok az életünkből, a legegyszerűbb geometriával kifejezve: kör, négyzet, kúp, henger. A kifejezés módja tulajdonképpen abban a vágyban testesült meg, hogy eltávolodhassak a korábbi alkotásaimtól.
Úgy gondoltam, a legfontosabb az üzenet, egy üzenet, amely minden most élő ember számára jelenthet valamit. Ebben az értelemben a mértéktelen fakitermelés ökológiai témája jelenlevő, aggasztó és nagyon aktuális, a vertikalitás etikai témája a morális kontinuitás időtlenségéhez kapcsolódik.
Az foglalkoztat, hogy a halott fának életet adjak, hagyjak egy jelet, egy pusztítást helytelenítő gesztust a szobor/objekt nyelvezetét használva.

Teodor Graur

(…) Beuys összetett személyiség, aki az idő múltával fokozatosan fedte fel magát előttem, ahogyan összeraktam a különféle helyekről érkező jeleket és utalásokat. Tudomást szereztem hihetetlen tapasztalatáról, mint német katona a háború alatt, tapasztalat, ami aztán egész életét végigkísérte, a kortárs művészét, az oktatóét, a szociális aktivistáét. A fokozatosan és szaggatottan érkező információk felvázoltak előttem egy egyedi portrét: a művész és tanító olyan projekteket alkotott, melyeknek a társadalompolitikaii reform volt a céljuk. Rajongott a természettudományokért, különösen a botanikáért, ami arra ösztökélte, hogy figyelmes szemlélője legyen a növény- és az állatvilágnak, ami művészetében is otthagyta nyomát (több ezer rajzot összegyűjtött, növényt, kollázsokat és tárgyakat hagyott ránk), de más téren is gazdag ismeretei voltak. Többoldalúsága cáfolhatatlan volt, tettrekészsége példaértékű. (…) 1968-ban, úgy tűnik, a halászmellény még nem volt ,,uniformis” számára… és egy sajtófotón klasszikus öltönyben szerepel. Pierre Restany megjegyzi, ekkor figyel fel Beuys hozzájárulására és azt mondja, ő ,,a Fluxus-mozgalom pop-guruja, a happeningek mestere, a szürke, a sav, az avasság prófétája.” Majdnem tíz évvel később visszatér a Documenta 6-hoz a Nemzetközi Szabadegyetem projektjével. Több erre szánt műhely összeköttetésbe került a ,,Mézpompa” segítségével, egy nagyméretű installáció, ami mechanikusan és metafizikusan működött. (…) 1990-ben, a totalitárius rezsim bukását követően, meglátogatott Richard Demarco edinburghi galériatulajdonos és kulturális ügynök. Megajándékozott Caroline Tisdall Bits & Pieces című albumával – egy Joseph Beuys által összeállított, több apró darabból álló gyűjtemény, az 50-es évektől kezdve, amit Caroline-nak adott. Lapozgatva az albumot akkor és most, megértettem Beuys művészetének esszenciáját, az élethez való kapcsolátát. Mindenben, amit tett, kiállt a természetvédelem (7000 tölgy Kasselben), illetve a társadalom megreformálása mellett (a Közvetlen Demokrácia teóriája). (…)

A STUDIO498 egy alternatív, kortárs művészeti osztály a közoktatásban. Egy évig tartó informális megbeszéléseket folytattunk Mircea Spătaru rektorral, aki azt mondta, egyetért a felvételemmel az egyetemi káderek közé, megtaláltam az együttműködés formáját az iskolával, időszakosan és az intézményen túl is. A forma a hozzám hasonló lelkeseknek való, nem volt szerződéses viszonyom, nem határoztunk meg kötelezettségeket, de tudtam dolgozni az érdeklődő hallgatókkal. Hetente egy vagy két alkalommal találkoztunk, az iskolán kívül, szóval lehetőségünk volt érdekes helyszíneket felkeresni Bukarestben (egy nagy, elhahgyatott építkezést az Unirii tér közelében, egy vidámparkot, vagy a Hamu krematóriumot, s másokat), olyan potenciális helyszíneket, amelyek alkalmasak művészeti projektek számára, ahol kutatásokat végeztünk, beszélgettünk.
Amikor megszoktuk már egymást, akkor egy „csapatot” alkottunk, én voltam az edző (coach-nak is szólítottak) s bizonyos akciókat javasoltam. Az egyiket ezek közül – Élelem a művészetnek, művészet az élelemért – Bukarestben és Kolozsvárt már játszották, ez egy autogeneratív helyzet volt, egyfelől egy csoport fiatal a járókelőktől pénzbeni hozzájárulást kért azzal a jelmondattal, hogy „Támogassátok a kortársművészetet Romániában!”, ugyanakkor a közelben elhelyeztünk egy kétszemélyes asztalt azzal a felirattal: „Reggeli rászoruló embereknek – ingyenes”, a járókelőknek étel állt a rendelkezésére az akció alatt. Mindez központi környezetben zajlott, Bukarestben a Bălcescu sugárúton, a Dalles teremnél, Kolozsváron a főtéren a Művészeti Múzeum előtt, majd a botanikus kertnél.

Kerekes Gyöngyi: Meditáció 

Joseph Beuysról a „Naturallianz” a „természetszövetség” jut eszembe, a természetes anyagok, a kreatív energiák, a beleérzés vagy a formává alakított intuitív magatartás, a mulandóság, a testiség stb. A természetszövetség nemcsak azt jelenti, hogy a művész természetes anyagokkal dolgozik, hanem azt is, hogy „bemutatja azt a folyamatot, ahogy az az erőforrásokkal, az elemekkel és a velük kapcsolatos technológiákkal foglalkozik”. (Georg Jappe: Konzept und Entstehung, Köln, DuMont,1989).
Ezt a folyamatot, vagyis hogy világunkban minden állandóan változik, és paradox módon a változás az egyetlen állandó, a falevéllel fejeztem ki, amely számomra meditációs objektummá lényegült át.
A „Tat tvam asi (1995) című munkáimban a védánta fogalmat (szanszkrit) amely lefordítva „Ez vagy te” vagyis fény és árnyék vagyunk, a sötét és a sárga falevelekből készült installációval szimbolizáltam. Egy másik „Összetartozás (Convegență), című 1988-as akciómban a nagyváradi Olaszi temetőben a fa törzsére gézszalag segítségével visszahelyeztem a lehullott faleveleket. Ekkor a fák alatt átéltem a természettel való egység nagyszerűségét a „Minden Egy” békéjét, a természetes spiritualitást.
Én is úgy érzem, akár Michael Haerdter, hogy a „természetszövetségben” szintet kell lépnünk, amint a ’89-es Kölnben rendezett Ressource Kunst című nagyszabású rendezvény katalógusában írja: „Jó okunk van feltételezni, hogy évszázadunkra vár az a  szerep, hogy kiérleljen egy gyökeresen új alapkonszenzust az emberiség számára, egy új  „társadalmi szerződést”, amelyre az új evilági életben támaszkodni lehet… „Értékváltásról”, „paradigma-változásról” van szó. (…) A középpontban olyan hangsúlyozottan pszichikai színezetű értékek állnak, mint például az élet minősége, a kreativitás, az önismeret, a kommunikáció, a természethez való kötődés, és ezeket kritikusan állítják szembe a materiális értékekkel. (Meditation unter Baumen / Meditáció a fák alatt. In: DuMonte 1989, Köln).

Iosif Király

1992-ben tanulmányi ösztöndíjjal a salzburgi Nyári Egyetemen voltam, ahol tanárom volt Geoffrey Hendricks Fluxus-művész, aki meghívott, hogy akkori tanulmányaim befejeztével asszisztáljak neki két nagy Fluxus eseményen Németországban, Kölnben és Wiesbadenben. Lehetőségem volt személyesen megismerni a Fluxus művészek egy részét, beszélgethettem velük és asszisztálhattam a performasz-sorozatnál, amit bemutattak. Familiarizálódtam azzal a mail art szellemiséggel, melynek eredete a Fluxus mozgalomhoz köthető, és amiben nagyon érintett voltam a ’80-as években.
Csak az idő múlásával értettem meg, mennyire fontos volt a mail art élmény, és mennyire mélyen benne van a későbbi alkotásaim DNS-ében a fotográfiával való munkához viszonyulás rugalmasságától és oldottságától kezdve a különböző anyagok és technikák keveréséig, az érdeklődés a médiaművészet iránt, valamint a különböző művészeti és nem művészeti rendszerekhez, hálókhoz tartozás lokális és globális tudatáig. Egy felvezető volt az internet korához, melybe a ’90-es évek közepén beléptünk, és ami azóta gyökeresen megváltoztatta a világot.

Radu Igazság

A 70-es és 80-as években Joseph Beuys a nyugat-német kortárs művészet mítikus figurájává vált. A Fluxus-csoport, a videóművészet, Nam June Paik Buddha-installációja, az akcionizmus, a
neoexpresszionizmus… Arcát, alakját, megjelenését csak Klaus Kinski színész kifejezőkészségéhez lehetett hasonlítani. A Goethe Intézet által szervezett kiállítás bukaresti Művészeti Gyűjtemények Múzeumában és a Georg Baselits feje tetejére fordult világa…

Kopás (Tocirea)

A katona menetel, menetel,
menetel
addig, míg
addig hogy lába
térdig
elkopik, elkopik
elkopik
addig, míg
törzse
bordáig
elkopik, elkopik,
elkopik
addig, míg
szemöldökig megvakul
megvakul, megvakul
addig, míg
haja fekete fű lesz
fekete fű lesz, fekete fű lesz
fehér ló jön
lelegeli, lelegeli
lelegeli
nyi-ha-ha, nyi-ha
nyi-ha

(Nichita Stănescu)

2META

Mit tanultam Joseph Beuystól?

Ezt a fikciós identitást…..

…..egyféle szabadságot a mentális tereimben mozogni, egyféle relaxációt, egyfajta nyitást a fikciós terek irányába…..

…..de annak a kényszerét, illetve iszonyú vágyát is, hogy megörökíts valamit, amit nem tudsz, mewrt nem tudod megragadni…..

…..annak a vágyát is, hogy „felszabaduljak a képtől” (ahogy Cioran mondta), „megszabaduljak a szavaktól”, akkor, amikor a szavak „visszanyerik a jelentésüket”, s maradsz a hallgatással, a csenddel, a „benned lakozó belső hiátusaid gödreivel” (Emily Dickinson)…..

….. „a kép ellen”….. „a szavak ellen”…..

…..csak a hallgatással…. és a hiánnyal, ami telítődik „ugyanis minden elhagyatott univerzumot kompenzál”…..

….. egyféle elégtelen láthatósága a képnek, egyféle elégtelen racionális mentalitása a képnek, gondolok a „How to Explain Pictures to a Dead Hare” anyagra 1965-ben a Schmela galériában Düsseldorfban …..

…..univerzális nyelvezet, antropológikus művészet, a művészet kiterjesztett meghatározása, társadalomszobrászat, a művészet mint a személyes tapasztalatok archívuma….. a művészet megmagyarázásának a rítusa….. a titokzatosság….. „Every human being is an artist”….. („Minden emberi lény művész”)

…..a művész mint sámán…..

…..de az a művész is, aki személyes mitológiákat sző, mint egyféle álcázást, leplezést, elrejtőzést (gondolok itt a megmenekülésére a tatároktól, amikor lezuhant a repülőgép, amin a háború idején volt a Krím fölött)…..

….. az, ahogy a tatárok megmentették, nemezbe és állati zsiradékba bugyolálva….

….. a küldetés, ahogy az anyagokat megválasztja az installációihoz (állati zsiradék, nemez)…. És a kapcsolat e személyes mitológia szövetével…..

…..mi az igazság és mi az, amie el van rejtve ebben a történetben…. Ebben a fikcióban…..

…..végső soron mi a személyes tapasztalat ebben a fikciós műben…..

….. végső soron mi a személyes tapasztalat, igazság és elrejtőzöttség, fikció, bármely műben…..

…..láthatatlannak mutatkozni, elrejtőzni, megbújni, bezárkózni, álcázni, hamisítani…..

…..„I Like America and America Likes Me” (1974)

….. és mindenek előtt, Beys kísérletét megismételni…. mint egy személyes experimentumot…..azaz egy szintre hozni a „metát”…..

….. Beuys, ez a rendkívüli fikciós személyiség….

Marilena Preda Sanc

Beuys megtanít minket az alkotás szabadságára, csatlakozva a világ realitásához, amiben élünk. Érdekel minket, hogy mi van és mi történik körülöttünk? Az igazságot és az etikus létet keressük? A döntés a miénk.
Az Inside 30 egy performanszra építkező film. Egy testemet ábrázoló fotót vetítenek a testemre. Időközben kilépek a látványból, egyedüli valóságnak a vetített képet hagyva magam után.
A The Algorithms of Power egy metafora, ami a Hatalom manipulációját sugallja a Hatalom által, a média segítségével.
A The Power Never Ask Forgivness a Hatalom által manipulált humán társadalom agressziójáról szól, ,,néhány boldog” javára, akik elvesztették emberségüket.

Ujvárossy László: Fák az életért

Joseph Beuys alkotásaival a 80-as évek elején, a lengyel Projekt című művészeti lapban találkoztam. Semmit sem értettem a „Sámán” céljaiból, de a fotókról láttam, hogy mindig nemezkalapot, egy kis nyúlprémmel ellátott halászmellényt, farmernadrágot, és bakancsot viselt, így az öltözete által alakja vizuális formává vált. A világban sugárzó tekintettel járt-kelt, mintha a mozgásban lévő fizikai testével a szociális térben egy szobrot vagy plasztikát testesítene meg, vagyis reprezentálta önmagát. Ténykedéseihez szorosan hozzátartoztak magánmitológiájának attribútumai, a hagyományos művészettől idegen, szuggesztív hatású organikus anyagok, mint: faggyú, méz, nemez, réz, táblarajz.
Magával ragadott az újszerű anyaghasználat és az úttörő installációinak „lángja” és amint lehetett, keresni kezdtem vitaanyagait, az akciók után elhangzott dialógusokat, hiszen majd minden performansza párbeszédre volt kidolgozva. Ennek ellenére a munkájáról ő maga sohasem írt, ellenben számtalan dokumentumot (rajzot és fotót) hagyott hátra, azért, hogy elgondolkoztasson, hiszen tudjuk Beuysról, hogy nem önmagáért, hanem a világért élt. Emberbaráti felelősségét bizonyítja az is, hogy ő volt a németországi Zöld Párt egyik alapítója, a Szabad Nemzetközi Kreativitási és Interdiszciplináris Kutatási Egyetem (FIU Free International University) létrehozója. Fluxus tagként a „mindenki művész és minden művészet” szlogent hirdette és életközelben demokratizálta a kreativitást, mert szerinte mindenkinek a „Közlés és a Kozmikus Szerelem tápláléka adja az életerőt,” (Lucrezia De Domizio Durini, A nemezkalap).
Beuys a művészetet a „szabadság tudományának” nevezte, ahol az állandóan változó világ ősalapját, a szubsztanciát kutatta. Szobrászként a társadalomban gondolatformálást, szociális plasztikát végzett. A legnagyobb szabású projektjét a 7000 tölgyfából készült műalkotását 1982-ben egyedülálló tér-idő szoborként a 7. Documentán mutatta be, melynek célja az volt, hogy 7000 fával megváltoztassa Kassel környékének levegőjét. Utasítására minden facsemete ültetésekor, a fa elé egy azonos méretű bazaltoszlopot, „határkövet” raktak. A statikus kőlapok kontrasztjában 1986-ig – a művész haláláig – a csemeték terebélyes fákká nőttek, gesztusának látnoki jelentőségét ma az erdőirtások okán bekövetkező ökológia katasztrófák idején, sokkal jobban értjük és értékeljük. Akciójával felhívta a figyelmet arra, hogy a szemet gyönyörködtető alkotások helyett, égetőbb nem művészként tiltakozni a környezetpusztító jelenségek ellen és környezetbarát művészként tenni valamit azért, hogy a „fák az emberi lelket megmentsék”. A lélek szót összefoglaló értelemben értette: „Ez nemcsak az értelmiséget, hanem a felismerést, a gondolkodás képességét, az intuíciót, az inspirációt, az én tudatot, az akaraterőt, takarja. Ezek olyan dolgok, amelyek napjainkban gyakran sérülnek – mondja. Ezeket meg kell menteni. És akkor minden mást is megmentünk”. (Joseph Beuys 25. Kivonat egy beszélgetésből Joseph Beuys és Friedhelm Mennekes között Krisztusról, 1984)
Halálhírére 1986-ban lágy anyagokból egy térberendezést készítettem: fehér vászon, párna, papírbála, sírkőre rendelt porcelánfotó felhasználásával és egy nemezkalappal, amit egy hétig viseltem, majd az emlék-berendezésbe helyeztem. Installációm összetevőiként részben a Beuys szótárához tartozó kalapot és egy kitömött nyúlról készített fotót használtam. A nyulat azért, mert Beuys hite szerint az előző életében az átváltozást megtestesítő nyúl volt, melynek ismertetőjele a fülei, ezért a nemezkalap nélkül, Beuys sem lenne Beuys. (Lucrezia De Domizio Durini: A nemezkalap – Joseph Beuys – egy elmesélt élet, 2001)
A mostani megemlékezésre a gyógyítás vágyával egy fa keresztmetszetén talált légszennyeződés okozta fabetegség rajzolatát és a „Fekete hópehely” szimbólumát mutatom be, mely a pusztulás mellett hordozza a reményt: „Egyes emberek kivágják, mások ültetnek tovább”.

Szilágyi V. Zoltán: Beuys filmjeivel kapcsolatban

Gordiuszi csomó, Aréna, Monológ
Több tíz évvel a filmek elkészülte után, lehetetlen egy átfogó összegzést készítenünk az alkotásokról.
Egyszerű, hogy miért. Ezek a filmek egy metanyelvet használva készültek, a kor stratégikus hiperérzékenységének köszönhetően, nem kifejezetten művészi vagy személyes érzékenység miatt. És most, ennyi év távlatából, az alapelvárás teljesen más, a nyílt beszéd:
A művész, ha komolyan veszi magát, megoldást keres azokra a problémákra, amik kihatnak a világára (a létére). Beuys alkotásaiban felfedezhetjük az utat, amit ha végigjárunk, elvezet a megoldáshoz. Minden kornak megvan a maga gordiuszi csomója, ami arra vár, hogy kibogozzák. A Gordiuszi csomó két alternatívát kínál. Bármelyiket is válaszjuk, a probléma újraszüli önmagát. (…)

A borítóképen Radu Igazság művének részlete látható.