Beszélgetés Buzási Gyopár animációs rendezővel
Korábban is nyúltál már a mesei, népmesei fordulatokhoz, például a 2017-es Babuka a fűben című munkádban. Legutóbbi filmed, Az utolsó mese címében is szerepel. Miért vonzó számodra a (nép)mese, hogyan válik számodra aktuálissá?
Ösztönösen vonzódom a mesékhez, ebben valószínűleg az is nagy szerepet játszik, hogy gyerekkoromban rengeteg mesét olvastunk otthon a családdal, és nem csak olvastunk, hanem saját, személyre szabottakat is meséltek nekünk, gyerekeknek. Szóval emiatt is lehet, hogy annyira ismerősnek és otthonosnak érzem ezt a fajta történetmesélést. Az a benyomásom, hogy az emberek azért vonzódnak a mesékhez, mert univerzális. Nagyon szeretem, hogy egy közös, kollektív tudásra tud referálni, amihez általában az emberek kapcsolódni tudnak, egy jó alap, ahonnan el lehet indulni, örökzöldnek látom ezt a formát. Az utolsó mese című filmem alapsztorija, Ottlik Géza novellája éppen ezt a klasszikus formát feszegeti. Mi van a mesei happy enden túl, mi van akkor, mikor a mindennapok valósága átmossa mágikus, fantasztikus világát. Mindkét említett filmemben, a Babukában és az Utolsó mesében is valamilyen formában a vágykép és a valóság csapnak össze. A mindenkori mese (az ember vágya és ideálja) azt mondja, hogy „ez a dolgok rendje és módja” és „így volt”, vagy „ennek így kell lennie”, és erre a valóság azt mondja, hogy „oké, de mi van, ha nem?”. Szóval nekem nagyon izgalmas kérdés, hogy ezzel az ember mit kezd.
Beszélj egy kicsit az alkotói folyamatodról. Hogyan materializálódik nálad egy ötlet?
Hát, általában nem a mesebeli ihlet kólint fejbe, hanem inkább valami konkrét, külső kontextus (pályázat, vizsga, munkafelkérés, ajándék valakinek stb.) indítja be az alkotói folyamatot. Az az érdekes, hogy akárhányszor belekezdek valamibe, legyen az film, forgatókönyv, grafika, könyvillusztráció, vagy bármi, mindig van egy olyan érzésem, mintha először csinálnám. Meg kell ismerkednem az anyaggal, amin dolgozom, mindig kíváncsi vagyok, mi lesz belőle. Ilyenkor sok filmet nézek, olvasok, zenéket hallgatok, keresem a kapcsolódási pontokat, szóval inspirálódok. Az elején sokáig csak gondolkozom, ráhangolódok, aztán egyszer csak észrevétlenül elkezdem csinálni a dolgot. Jellemzően kísérletezgetek, amíg rátalálok egy ötletre vagy formára. Azok a munkáim szoktak a legjobban sikerülni, amit egy nagy lendületből, ösztönösen csinálok. Ez viszont fura dolog, mert így azt az érzést kelti bennem, hogy nincs teljes hatalmam az alkotói folyamat fölött, mintha nem is én csinálnám, csak valahogy megtörténik. Az is igaz, hogy csak néhány éve vagyok a szakmában, lehet, hogy ez az érzés változik a tapasztalattal és rutinnal, de azért remélem, hogy az ösztönösségnek ez a hálás része akkor sem tűnik majd el.
Időnként elfelejtjük, hogy a filmes munka csapatmunka, pedig sokat lehetne tanulni belőle. Hogyan zajlik egy filmes csapat munkafolyamata?
Ez az egyik kedvenc részem a filmkészítésben, hogy csapattal dolgozunk, különösen akkor, ha sikerül összehozni egy jó társaságot. Most egy csodálatos csapattal dolgozom együtt. Jól meghatározott szerepkörök vannak. Alapvetően egy hierarchikus rendszerről van szó, ahol a legtöbb esetben a rendezőn van a legtöbb felelősség és az övé az utolsó szó, de közben a stáb egy összetett „ökoszisztéma”, mindenkire esszenciális szükség van. Én most grafikusokkal, animátorokkal, kompozitorokkal, hangmérnökkel, gyártásvezetőkkel, íróval, producerrel dolgozom együtt és mindenki hihetetlen munkát és kreativitást tesz bele a projektbe. Nem mondok újat vele, hogy egy ilyen folyamatban a legfontosabb elem a kommunikáció, de ezt nem lehet eleget hangsúlyozni. A jó együttműködés ezen áll vagy bukik. Ennyi embert összehangolni egy cél érdekében szuper dolog, de nagy kihívás is egyben.
A mostani projekten keresztül talán jól tudom vázolni a munkafolyamatot. Ezúttal a producernek volt egy ötlete, amivel megkeresett és amire felkért rendezőként. Az ötletre elkészült egy filmterv, majd annak az elfogadása után bevontunk egy forgatókönyvírót. Később bekerült egy remek gyártásvezető is a képbe, aki az egész folyamat szervezését, logisztikáját, jogi és anyagi részeit intézi. Aztán a hiányzó szereplőket is szép lassan megtaláltuk.
Mi a legnagyobb kihívás számodra egy film készítésekor?
Meggyőzni saját magamat arról, hogy amit kitaláltam, az jó lesz és működni fog.
Az animációs filmek mellett illusztrátorként is dolgozol, a 2021-es Szép Magyar Könyv-díjat az általad illusztrált Szerintemezazegész című Jakabovics Tibor-gyermekkönyv kapta. A tyúk vagy a tojás kérdésére hivatkozva nálad melyik jött előbb, a filmvilág szeretete vagy a rajz/kollázs?
A filmegyetem előtt művészeti suliba jártam, grafika szakon végeztem, de a rajzolás/képkészítés már gyerekkorom óta velem van, szóval talán az volt hamarabb. Bár, ha azt veszem, gyerekkoromban egy csomó előadást, bábszínházat, cirkuszi produkciót készítettünk. Például volt olyan előadás is, amit úgy csináltunk meg, mintha egy tévéműsor volna – még reklámokat is kitaláltunk! – szóval elkezdtek keveredni a médiumok. Ezek a próbálkozások már összefüggésbe hozhatók a későbbi filmes érdeklődésemmel.
Amúgy Jakabovics Tibor Szerintemezazegész könyve volt az első könyvillusztrációs munkám. A filmegyetem után egyáltalán nem gondoltam volna, hogy megtalálnak még „rajzolós” projektek, szóval igazán örültem neki, és nagyon szerettem csinálni.
Az utolsó mese nagy kört járt be: az Alter-Native-on, a Filmtettfeszt különböző helyszínein, nemrégiben pedig Grúziában is bemutatták egy animációs filmfesztiválon. Hogyan látod az erdélyi (magyar) filmes szakmát, mik a kitörési lehetőségek?
Azt hiszem, az erdélyi filmes szakmának, és az erdélyi animációs filmes szakmának más-más útjai vannak. Azt látom, hogy nagyon sok tehetséges erdélyi filmes van, de közülük rengetegen máshol érvényesülnek, mint Erdélyben. Nagyon sokan jönnek Budapestre, én is itt lakom most.
Erdélyiként animációval foglalkozni még inkább nehezített pálya. Egyelőre nincs olyan, hogy „erdélyi (magyar) animáció”. Még nincsenek, vagy csak kialakulóban vannak erdélyi animációs közösségek és bázisok, viszont vannak már egyéni példák, ahol nagyon sokat tesznek azért, hogy valamikor majd legyen. Itt van néhány név, akiknek én is sokat köszönhetek ilyen szempontból: a Filmtett Kolozsváron és Balázs Zoli Nagyváradon, a Magma Sepsiszentgyörgyön, ahol több animációs programot és workshopot is szerveztek már, Hátszegi Zsolt, aki a Unigoat stúdiót alapította, csíkszeredai bázissal, vagy a volt tanárom, Kassay Réka, aki a Zoom Animaton Studiót csinálja, kolozsvári bázissal. Az utóbbinál volt szerencsém dolgozni, rögtön egyetem után, grafikusként, animátorként és rendezőként. Nagyon sokat köszönhetek ennek.
Én az egyetem mellett a legtöbbet a szakmai kapcsolataimnak köszönhetek, amikre úgy tettem szert, hogy mindenféle (tematikus) eseményre, workshopokra és filmfesztiválokra jártam el és ismerkedtem. Meg ha sikerül egy jó vizsgafilmet csinálni, az sokat lendít a dolgokon.
Kell egy adag szerencse, jó kapcsolatok, kitartás.
A TED-Ed számára is készült egy animációs kisfilmetek egy nemzetközi csapattal – nem is akármiről, hanem a zombik sötét múltjáról és történelmi vonatkozásáról. Hogyan kerültél kapcsolatba a projekttel és milyen szereped volt benne?
A szakmai kapcsolatokkal eddigi pályám során elég nagy szerencsém volt. A mesteri befejezése után Észtországban szakmai gyakorlatoztam, a Nukufilm és Joonisfilm nagymúltú animációs stúdióknál, és akkor ott remek kapcsolatokra tettem szert. A TED-Ed-es munkába egy nagyon kedves észt barátomon keresztül kerültem be, akit rendezőnek kértek fel, ő meg engem a grafikusnak. Szóval a film látványvilágát csináltam, illetve annak a haiti-zombis részét. Vele már több projektben is dolgoztunk együtt, nemrég a második animációnkat fejeztük be a TED-Ed-nek, ugyanebben a felállásban, ami ezúttal nem zombikról, hanem pápákról szólt.
Mik a terveid a közeljövőben, vannak új munkáid a láthatáron?
Folyton van valami, főleg felkérések, most épp egy sorozat pilot-epizódját rendezem, amit reményeink szerint január végéig befejezünk egy csodálatos csapattal. „Szokatlan, intellektuális szórakoztatás családoknak” – valahogy így fogalmaztuk meg, hogy mi is lesz ez a film. Ebbe a projektbe is Jakabovics Tibor felkérésére kezdtem bele, ez lesz a harmadik közös munkánk. (A gyerekkönyv mellett még készítettem egy rövid animációs könyv-trailert a korábbi, Mókusugrás c. könyvéhez.) Nagyon hálás vagyok ezekért a lehetőségekért. A jövőben több könyvötlet és egy újabb animációs doksi is felmerült, és hát, ha jól sikerül a pilot, akkor egy animációs sorozat is kilátásban van. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen felkérések és lehetőségek találnak meg, persze szabadúszóként mindig van rizikó a dologban. Ha egy ideig – mondjuk – nem kapnék felkéréseket, akkor nekifognék egy következő, teljesen saját filmötletnek.
Búzási Gyopár-Orsolya (Kolozsvár, 1996) képzőművészetet, majd filmkészítést tanult. 2019-ben diplomázott rendezőként a Sapientia EMTE film szakán, majd Tallinnban végzett szakmai gyakorlatot. A Babuka a fűben c. animációs dokumentumfilmjét számos fesztiválon díjazták. Animációs rendezőként és grafikusként dolgozik.
Sánta Miriám (1993, Kolozsvár) költő, író, újságíró.
