Bodoni Zsolt képzőművésszel Szabó Anna-Mária beszélgetett
Az elmúlt években rendhagyóan új fejezetet nyitottál a munkásságodban. A hagyományos festészettől elrugaszkodtál, hibrid technikákkal kezdtél kísérletezni, egyedülálló utat kezdtél el kitaposni. Háromdimenzionalitás, objektszerűség, játék a fényekkel, és még sorolhatnánk – az új munkáid már az installáció/assemblage/lightbox műfaji határait súrolják. De pont annak, amit csinálsz nem nagyon van előzménye. Az Erdélyi Művészeti Központnál nemrég nyílt kiállításodon is inkább ebből a szériából láthatunk munkákat. Honnan indult, hogyan kezdődött ez az egész?
2021 tavaszán kezdett el foglalkoztatni ez a gondolat, hogy időszerű lenne az eddig általam művelt klasszikus táblaképfestészetet újragondolni. Két változtatást hajtottam végre, az egyik az volt, hogy kicseréltem a hagyományos festővásznat egy áttetsző anyagra. A másik, hogy bevilágítottam a képet hátulról is. A kiindulópont ez a két új elem megjelenése. Ezeknek a használata hozza létre ezt a látványvilágot, megfűszerezve pár kontrollerrel, relével.
Led és neon felhasználást festményeken Mary Weatherford esetében láthattunk korábban, viszont ő inkább kiegészítő elemként használja ezeket. Nálad a különböző fényforrások alkalmazásával egy képen belül több kompozíció is megjelenik, ami egyedülálló. Honnan jött az ötlet, hogy így fogod használni a megvilágítást?
Ez egy folyamat, egy keresés, azt a technikát próbálom megtalálni, előidézni ami a leginkább megfelel annak, amit látni akarok a képeken. Az első daraboknál csak egy ábra volt, festett részek kiegészítve hátulról különböző színű neonokkal. Majd elkezdtem részeket kitakarni, kipróbáltam azt, hogy milyen lehet bizonyos részeket kamuflálni, elrejteni. Hol képpel takartam ki a képet, hol talált textileket használtam. Lassan eljutottam oda, hogy két ábrát helyeztem egymásra. Ez már a korai filmmontázs hangulatát idézte, az Eisenstein által alkalmazott 1 + 1 = 3 teóriához lett hasonlatos. A két különböző réteg egybeolvadva egy harmadik, új tartalommal bíró ábrát hozott létre.
Nyilván nem csupán technikai kísérletről van szó, gondolati síkon is összetett módon kapcsolod össze a rétegeket. Korábban egy interjúban beszéltél a manipulációról, a fake newsról, tömeg és egyén viszonyáról. Hogyan vonod be ezeket?
Hát igen, innentől kezd a dolog érdekes színezetet ölteni, mivel többet meg lehet mutatni a dolgokból, mint ami első pillantásra látszik. Ugye, a klasszikus táblakép esetében ez nehezen megvalósítható – ha egyáltalán. Ezeknek a képeknek a létrehozásához pontos tervekre, szinte forgatókönyvre van szükség. Van egy első olvasat, amit a külső fényforrás tesz láthatóvá, ez általában egy nem túl izgalmas ábra, táj, bármi. Majd a külső fényforrás lekapcsolásakor felszínre kerül a következő réteg. Mélyebbre jutunk, valami történik. A két réteg egybeolvad és egy új tartalommal egészíti ki egymást, létrejön a kép történetének az időbelisége is. Így ez a technika kitűnően szolgálja a dolgok mögé nézést, a rétegek felfejtését, a beégett toposzok visszavezetését és újraértelmezését.
Szereplőid sokszor ismerősek valamilyen más környezetből, esetleg klasszikus szobrokra emlékeztetnek. Gyakran dolgozol művészettörténeti utalásokkal, ikonikus ábrázolásokkal. A témaválasztásban is a dolgok mögé nézés a mozgatóerő?
Úgy technikában, mint jelentéstartalomban szeretek megkérdőjelezni és újraértelmezni megszokott tartalmakat, ezért nyúlok vissza előszeretettel történelmi, művészettörténeti toposzokhoz. És mindezen lehet csavarni még egyet, amikor LED fénybe öltöztetem őket.
Ebben a sorozatban például Andrew Wyeth Christina’s World című festményét használtad fel, ebből született meg a Christina Stoned című munkád. Mi itt a történet?
Ez játék kérdésfelvetésekről, cél, üzenet és válaszok nélkül, megjósolhatatlan végkimenetellel. Elképzelem, hogy milyen lenne x-et y-nal összeereszteni. Olyan képanyaggal dolgozom, ami a számomra fontos művek mellett teljesen hétköznapi ábrákat foglal magába: fotókat tájakról, tárgyakról, ember- és állatábrázolásokat, sok mindent. Ez a kiindulási pont. Ezeket egymásra szabadítom és figyelem, hogy mi lesz. Hát, valahogy így került sor Wyeth, Perszeusz és a Gorgó találkozására.
Erre lehet popcornt rágcsálni az arénában. Vagyis a kiállítótérben. Hogyan reagált a közönség ezekre a festményekre, a váltásra?
Talán kezdeném azzal, hogy milyen fogadtatásban részesül tőlem! Sokszor bizonytalan vagyok, hogy jó-e az, ami kijön, de az irányt érzem, hogy jó. Folyamatosan érik, alakul, változik a dolog. A fogadtatás jó, de van pár negatív vélemény is, ami természetes. Ha nem élőben látja a néző, gyakorlatilag nem tud véleményt alkotni, annyira nehéz dokumentálni ezeket a munkákat. Ezért csak azokról a véleményekről érdemes beszámolni, akik látták élőben. De általában nehéz véleményt mondani, valószínűleg egyrészt azért, mert újszerű a dolog, és nem mindenki érzi elég bátornak magát, hogy merjen véleményezni, ítéletet mondani. Másrészt pedig a műfajt sem tudják hova tenni – megjegyzem, én sem. Többen látták benne az én „kézjegyem”, azt, hogy ez a korábbi munkáim egyértelmű folytatása, mások eltévelyedésnek tartják. De alapvetően mindegy.
Kétségkívül, élőben látva intenzív az élmény. Ott vannak a váltakozó fények, és ott van a minimum két réteg, meg az 1 + 1 = 3 elve alapján születő „felhang”. Szerintem könnyen az az érzése támadhat a nézőnek, hogy itt semmi sem az, aminek látszik.
Szerintem az jó, ha valamivel szembesülsz és elbizonytalanít.
Egyetértek. A felhang apropóján, te ugye az utóbbi időben zenélsz is. Mit jelent ez neked? Vannak-e áthatások, kölcsönhatások számodra ezek a kifejezési eszközök között?
Ezt a dolgot alapvetően restellnem kéne, a zenei képzettségem teljes hiányából fakadóan, de nem teszem, mivel rettentő szórakoztató számunkra ez az experimentális műfaj, amit Mujkó név alatt művelünk. Bizonyos értelemben kezd ez a zene összefonódni a képeimmel. Például Sepsiszentgyörgyön a kiállítótérben végtelenítve megy egy Mujkó dal! Párhuzam lehet a bevitt energia, ami bizonyos műalkotásokban is jelentékeny szerepet tölt be, a másik pedig a kísérletezés. Képzett zenészek megkímélése érdekében nem árulom el, hogy milyen effekteket sikerül összekötni újszerű hanghatások elérése érdekében…
Kockázat nélkül nem születnek új dolgok…
Kedvelem azt az Einsteinnek tulajdonított kijelentést, hogy úgy jutott el a megoldáshoz, hogy figyelmen kívül hagyott egy axiómát. Persze ez a legtöbbször kudarchoz vezet, de néha olyan történik, amivel meg tudom lepni magam.
Mi várható a jövőben? Van már következő kísérleti terved, vagy még játszol ezekkel?
Azt hiszem, hogy ennek a történetnek a legelején járok, épp csak hogy elkezdek valamit megpiszkálni, és újabb meg újabb lehetőségek nyílnak meg. Szerintem sok időt fogok még ezekkel a hibridekkel eltölteni.
A legújabb munkáidban már tulajdonképpen ecsetet sem használtál. El tudod képzelni, hogy még visszatérsz a hagyományos festészethez?
Újabb és újabb lehetőségeket kínál ez a technika, és szeretem ezeket kipróbálni, de nagyon valószínű, hogy igen, ezek alapvetően festmény alapú munkák lesznek és maradnak. Csupán kíváncsi voltam hogy mennyire merek messzire menni, meddig tolható ki ennek a határa. Úgy látom, hogy elég messzire. Anélkül is megállja a helyét egy-egy darab a többi között, hogy akár egy ecsetvonás is lenne rajta.
Van-e előzetes elképzelésed arról, hogy hogyan szeretnéd, hogy a munkáid hassanak? Mit vársz a nézőtől?
Nem a nézőt, a közönséget akarom meghatni, bármit is kiváltani, annál önzőbb vagyok. Magamat akarom meglepni valami újjal. Ha ez sikerül és tartós az öröm, akkor gondolom, hogy a munka befejezett, és talán másból is ki tud váltani valamit.
Bodoni Zsolt
A marosvásárhelyi Művészeti Szakközépiskola elvégzése után a Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát. A főiskolai években alapvetően grafikai szakirányon tanult, innen fordult a festészet felé. A kötöttségek kreatív használata és ezek esetleges átalakítása, illetve az egzaktabb képalkotói műfajokból a kísérletezés útján való kilépés lehetőségei fiatal alkotó kora óta érdekelték. 2008 óta, a kelet-európai ember sötét világnézetére reflektáló képeiből rendezett egyéni kiállításai révén több kontinensen vált ismert kortárs festőművésszé. Egyéni tárlatai voltak láthatóak Milánóban, Londonban, New Yorkban, Buffaloban, Los Angelesben és Dubaiban. Az idén 27 éves Élesdi Művészetelep egyik alapítója, főszervezője és állandó szereplője. Művei csoportos seregszemlén legutóbb a gödöllői Várkapitányi Lakban, az Élesdi Művésztelep éves seregszemléjén voltak láthatóak.
Művészi munkássága
Egyéni kiállítások (válogatás) 2006: Magyar Kulturális Intézet, Brüsszel; 2008: Monuments [Műemlékek], FA Projects, London; 2009: Yesterday’s Heroes, Tomorrow’s Fools [A tegnap hősei, a holnap bolondjai], Mihai Nicodim Gallery, Los Angeles; The Foundries of Ideology [Az ideológia öntödéi], Ana Cristea Gallery, New York; 2010: Son of the White Mare [Fehérlófia], Ana Cristea Gallery, New York; 2011: Gods and Mortals [Istenek és halandók], Mihai Nicodim Gallery, Los Angeles; Remastered [Újrakevert], Brand New Gallery, Milano; 2013: King Give Us Soldiers [Adj király, katonát], Green Art Gallery, Dubai; 2015: The Shining Path [A ragyogó ösvény], Green Art Gallery, Dubai; 2017: Forest [Erdő], Art+Text Budapest, Budapest; 2019: E.H.M.S., Art+Text Budapest, Budapest. Kettős kiállítás Nemes Mártonnal, BuBu, 1120 Gallery, Buffalo; 2021: Hybrids [Hibridek], David Kovats Gallery, London
Csoportos tárlatok (válogatás) 2007: A kép közvetlensége. 10 éves az Élesdi Művésztelep, Ernst Múzeum, Budapest; 2008: Portraits of Yesterday, Today, and Tomorrow, FA Projects, London; 15 Hungarian and Romanian Painters, Plan B, Kolozsvár; 2009: Staging the Grey, Prague Biennale, Prága; 2010: In Standard Time, Ana Cristea Gallery, New York; Bad Industry, Mihai Nicodim Gallery, Los Angeles; After the Fall: 18 Artists from 6 Countries in Eastern and Central Europe, Hudson Valley Center for Contemporary Art, Peekskill, NY/Knoxville Museum of Art, Knoxville/Ana Cristea Gallery, New York; Uncertain Terrain, Knoxville Museum of Art, Knoxville; 2011: Leipzig Walkabout, Ana Cristea Gallery a Galerie Eigen + Art meghívására, Lipcse; Prague Biennale 5, Prága, East Ex East, Brand New Gallery, Milánó; 2012: Zóna – Az Élesdi Művésztelep elmúlt öt éve, MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, Debrecen; Referencing History, Green Art Gallery, Dubai; Nightfall, MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, Debrecen; 2013: Nightfall, Galerie Rudolfinum, Prága; 2014: This Side of Paradise, Sotheby’s S12 Gallery, London; Defaced, Boulder Museum of Contemporary Art, Boulder, Colorado; Fordulópontok, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; 2015: The Nude in the XX & XXI Century, Sotheby’s S12 Gallery, London; 2016: Disruptive Imagination, Szépművészeti Galéria, Ostrava; Világok közötti átjáró. Az Élesdi Művésztelep 20 éve, Műcsarnok, Budapest; 2017: Bomlasztó képzelet, MűvészetMalom, Szentendre; 2019: Contemplating the Spiritual in Contemporary Art, Rosenfeld Porcini Gallery, London; 2022: „Sții cse zic” – az Élesdi Művésztelep. Pop-up kiállítás, Lokal, Nagyvárad; 2023: Telepesek. Élesd művésztelepe Gödöllőn, Várkapitányi Lak, Gödöllő.
