Bakó Endre új tanulmánykötetét, a Váradi műhelyt mutatjuk be 2022. április 6-án, szerdán 18 órától a debreceni Déri Múzeumban. A debreceni irodalomtörténész új, a Holnap Könyvek Kiadó gondozásában megjelent kötete a múlt század első évtizedeinek nagyváradi írói közül rajzolja meg néhányuk érdekes portréját.
Kollányi Boldizsár és Antal Sándor a város irodalmi hírnevét megalapozó A Holnap antológiák összeállítói életéről és művéről első alkalommal olvashatunk. Dutka Ákos Nagyvárad emblematikus alakja, e kötet többek közt bihari identitásával foglalkozik. Emőd Tamás ugyancsak holnapos költőként indult, mint az Afrikát és Amerikát is megjárt Miklós Jutka. Nadányi Zoltán Nagyvárad neveltje, később Bihar vármegye főlevéltárosa. Arató András és Bélteky László újságírók voltak, mindkettőjüktől egy-egy verseskötet jelent váradi vonatkozásokat. Tóth Árpád a Nyugatban közölt, a holnapos antológiáról szóló műbírálatával került be a válogatásba. A Bihari Lant egy 1920-ban Budapesten megjelent, feledésbe merült versgyűjtemény. A Kosztolányi Dezső előadásával megrendezett nagyváradi Arany-centenárium a háborús helyzet miatt elmaradt országos nagyszalontai ünnepséget pótolta.
A könyvet bemutatja és a szerzővel beszélget Szűcs László szerkesztő. A szerző az est végén dedikál.
Képünkön a kötet szerkesztője és szerzője a Váradi műhely első bemutatóján, Berettyóújfaluban
Fotó: Szentannay Mátyás