A legvacakabb béke is jobb, mint a legpompásabb háború. 2022 februárjában megváltozott a világ, megváltozott az, amit a világról gondoltunk. Legalábbis erről a 21. századiról. Mert megtörténhetett, hogy egy nagyhatalom véres és pusztító háborút indítva lerohanhatott egy középhatalmat, amely azonnali megadás helyett váratlanul eredményesen, hősiesen védekezik. Közben az történik, hogy a világ számos országa segíti a megtámadottakat, míg néhány állam, pontosabban azok vezetői érdekből, stratégiából, gyávaságból próbálják magyarázni az invázió bizonyítványát.
Amiről egy héttel az ostrom kezdete után még nem lehet sejtésünk, miképpen ér véget ez a háború, mennyire alakítja át a világ hatalmi berendezkedését a válság, mi az ára annak, hogy visszataláljunk a békéhez.
Az ellenben már most látszik, hogy Oroszország súlyos, az élet minden területére kiterjedő presztízsveszteséget szenved, ugyanakkor az orosz társadalom, az orosz emberek nem tévesztendők össze a Kreml urával. Tisztelet az invázió ellen tüntetni merő moszkvai, szentpétervári férfiaknak és nőknek. Ukrajna pedig ezekben a napokban válik igazán nemzetté, s amennyiben nem pusztul bele, úgy alighanem az európai integráció útjára lép. Méghozzá egy olyan pillanatban, amikor ez a közös fellépés erősíti az európai szolidaritást, az európai identitást, egészen működőképes, emberi arcát mutatja a százszor lesajnált Unió.
Újabb tapasztalás: szembetűnő a román civil szervezetek mozgósító ereje, az állammal párhuzamosan, azt meg is haladva szervezi a rászorulók segítését. Pedig román részről is lehetne ebben a helyzetben hátralépni, az ukrán nyelvtörvényre hivatkozva.
Számomra a pusztítás mellett elszomorító tanulságul a magyar nyelvű nyilvánosság működése szolgál. A mainstrem sajtó mellett ebben a helyzetben is sokak számára a közösségi oldalak ellenőrizetlen tartalmai, kommentjei, netán az ezekbe csomagolt propaganda jelenti az igazodási pontokat. Komoly küzdelem vár a sajtóra, hogy visszaszerezze a szerepet, amelyet betölteni hivatott, erősítse a médiatudatosságot, a hitelességet. Ne tűzzük ki a fehér zászlót a hivatásunkat felszámolni igyekvő törekvések előtt!
A szerk.