MEGOSZTOM

Két újabb könyv a Varadinumon

Hétfőn, május 23-án délután hattól folytatódik a Léda-házban a Varadinum könyvmaraton.

18 órától az Újvárad folyóirat májusi, Könyvműhely melléklettel együtt megjelent számának bemutatása után az érdeklődők megismerhetik Horváth Imre Tükörcserép című versválogatását, melynek különlegessége, hogy a költő hagyatékában található, többnyire eddig publikálatlan fényképeit is tartalmazza. A bemutatón további, Horváth Imre életéhez kötődő felvételekből vetítenek.

19 órától mutatják be Bakó Endre: Váradi műhely című tanulmánykötetét. A debreceni irodalomtörténész új kötete a múlt század első évtizedeinek nagyváradi írói közül rajzolja meg néhányuk érdekes portréját. 

Kollányi Boldizsár és Antal Sándor A Holnap antológiák összeállítói életéről és művéről első alkalommal olvashatunk. Dutka Ákos Nagyvárad emblematikus alakja, e kötet bihari identitásával és költői önreflexióival foglalkozik. Emőd Tamás is holnapos költőként indult, akár az Afrikát és Amerikát is megjárt Miklós Jutka. Nadányi Zoltán Nagyvárad neveltje, később Bihar vármegye főlevéltárosa. Arató András és Bélteky László újságírók voltak, mindkettőjüktől egy-egy verseskötet jelent váradi vonatkozásokat. Tóth Árpád a Nyugatban közölt, a holnapos antológiáról szóló műbírálatával került be a válogatásba. 

A Bihari Lant egy 1920-ban Budapesten megjelent, feledésbe merült versgyűjtemény a Trianon utáni hangulatban. A Kosztolányi Dezső előadásával megrendezett nagyváradi Arany-centenárium a világháború miatt elmaradt országos nagyszalontai ünnepséget pótolta. 

A könyvet bemutatja és a szerzővel beszélget Szűcs László szerkesztő.

Admin Ujvarad